1 328 felszólalás
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én még a két percet sem fogom kimeríteni; de amikor a Politikatörténeti Intézet támogatásáról szó kerül, akkor nem tudom elfelejteni a korábbi évek költségvetési vitáit, hiszen minden évben voltak a költségvetésnek olyan tételei, amelyek esetében képe…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Lamperth Mónika törvénysértőnek minősítette azt a kormányzati szándékot, hogy a helyi önkormányzatok támogatási előirányzatának 1,9 százalékos részével csökkentik a támogatási előirányzatot. Hargitai képviselő úgy érzi, hogy a képvi…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Igazából vártam azt, hogy az államtitkár úr megszólal e kérdéskörnél. Bár tudom azt, hogy a kormány nem támogatja Lentner képviselő úrnak ezt a javaslatát, de az általános vitában a MIÉP képviselői elég sokat beszéltek arról, hogy i…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt ház! Csak egy egész rövid reflexió Lentner képviselő úr újabb megszólalásához. Attól, hogy adott esetben bűncselekményhez tapadtak azok a hitelek, amelyeket kötvényekkel konszolidáltak, attól még a jelenlegi kötvénytulajdonosokat nem kel…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én Bauer képviselő úr mondanivalója első részéhez szeretnék szólni, persze, értelemszerűen csak két percben. Nevezetesen a 92. és a 77. módosító indítványokról van szó. Erről többet kell beszélni itt a Házban, tisztelt képviselőtársak, h…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Óriási különbség van az 1995. év végi állapot és a mostani állapot között! Ugyanis akkor valóban nagy súlyú ügyről döntött képviselői módosító indítvány keretében az Országgyűlés! (Varga Mihály: Ez nem nagy súlyú…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Orosz képviselőtársam nagy ívű, több mint ötven perces hozzászólásának csak egy mozzanatára szeretnék visszatérni. Ő ugyanis - mint ahogy ma már többen a vitában - megemlékezett az 1995-ös módosító indítványunkról, amit Gaál Gyula képvis…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Borzasztóan sajnálom, hogy Mádi képviselő úr egy rövid kétperces után távozott a teremből, miközben azt várta, hogy itt az MSZP gazdaságpolitikájáról folytassunk vitát. De hát, persze nem csodálom, hiszen 3/4 1-kor a Ház elnöke figyelmez…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én is Baja Ferenc képviselőtársam 90 perces, tartalmas, színvonalas beszédéhez szeretnék nagyon röviden hozzászólni. Sok mindenről szólt a hozzászólásában, többek között a Környezetvédelmi Alap megszüntetéséről is. Megítélésem szeri…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én most nem a beruházásokkal kapcsolatban szeretnék hozzászólni, hanem a közalkalmazottakkal kapcsolatban. Most már teljesen világos mindenki számára, hogy keserű lesz a szembesülés azzal a kormányzati elkép…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Teljesen természetesnek tartjuk, hogy az államtitkár úrnak adott esetben ki kell mennie. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani azt, hogy teljes elismerésünk azért a helytállásért, amit itt egész éjszaka államtitkár úr produkált. (T…
A/477 Hol, mikor, kik, miért és miből?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeptember 4-én szakbizottság előtt volt két ígérete a politikai államtitkár kisasszonynak, aki a társadalombiztosítást felügyeli. Azt mondta: "Nagyon fontos feladatomnak tartom, hogy a vagyonkezelésről szóló sza…
A/477 Hol, mikor, kik, miért és miből?
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, hogy ha figyelt volna a kérdéseimre, akkor érdemi választ tudott volna adni. Persze én sem reméltem, hogy érdemi választ kapok, és ebben természetesen nem csalódtam. Azt vártam, hogy őszintén elmondja, n…
T/379 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Valóban, a Fidesz értékarányos nyugdíjemelést hirdetett a programjában - ez igaz. Csak egyszer mondják már meg azt, tisztelt kormánypárti képviselőtársak, tisztelt politikai államtitkár kisasszony, mikor beszélték meg a választópolg…
T/379 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Borzasztóan sajnálom, hogy eddig érdekelte a vita menete a társadalombiztosítást felügyelő politikai államtitkár kisasszonyt és már távozott is az ülésteremből. Így nem tudom neki személyesen elmondani, de talán a jegyzőkönyvből elo…
T/379 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Úgy gondolom, nem okoz meglepetést, ha elmondom, hogy a költségvetési bizottság ülésén a kormánypárti képviselők nem akartak vagy nem tudtak ér…
H/322 A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett területek besorolásának feltételrendszeréről szóló 30/1997. (IV.18.) OGY határozat módosításáról
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. A költségvetési bizottság ma délután tárgyalta meg az általános vitára való alkalmasságot. Nem tudom, hogy írásban eljutott-e az elnök úrhoz a költségvetési bizottság állásfoglalása. Ezért - bár előadót nem jel…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rozgonyi képviselő úr felszólalása arra gerjesztett, hogy felvessem a pénzügyminiszter úr felelősségét. 1990-94 között 365 milliárdos bank- és adóskonszolidáció zajlott az országban. Azért hozom párhuzamba ezt az összeget és ezt az adósk…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, két perc sem lesz. Nem kérdőjeleztem meg, tisztelt képviselő úr, a rendbetétel szükségességét. Azt kértem, hogy ez itt, az Országgyűlésben történjen meg, és ne a sajtón keresztül, mert meggyőződésem szerint így nem lehet elvégezni az óhajtott rendbetételt. A má…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem volt túl tartalmas ez a megnyilvánulás, ennek ellenére mégis szót kértem, mert hemzsegett a pontatlanságoktól és a tények hamis beállításától. Azt mondta képviselőtársam, hogy a nyugdíjemelések fedezetét az előző kormány tüntette el.…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nehéz öt nap után vagyunk a költségvetési vitában - nem kétpercesre kértem szót -, mert az ötnapos vita, a mai nap is bebizonyította azt, hogy a kormány ezzel a költségvetéssel valójában megtéveszti az ország pol…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy gondoltam, hogy a zárszó után már nem szólok hozzá, de a miniszter úr és az államtitkár úr megszólalása is újabb gombnyomásra késztetett. Tisztelt Miniszter Úr! Én nemcsak a költségvetést olvasom, hanem éppen azért, mert államtitkár…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A társadalombiztosítás 1999. évi költségvetését a bizottság a központi költségvetést követően tárgyalta, így a vitában nem kellett kitérnünk általános gazdaságpolit…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ez a társadalombiztosítási költségvetés csakúgy, mint a központi költségvetés, bizonytalan lábakon áll, akiket érint - és sokakat érint -, azok keserűen fognak szembesülni vele. Mind az ellátást nyújtók…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Cinikus az, ahogy Frajna képviselő úr a nyugdíjemelésekről szólt az imént. (11.00) Azt mondta, hogy a január 1-én hatályos törvény szerint kell majd emelni a nyugdíjakat. Tisztelt Képviselőtársak! Az Országgyűlés semmibevétele az, ahogy…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is két témában szeretnék reflektálni Gidai Erzsébet képviselő asszony hozzászólására. Elöljáróban azt szeretném kérni: ha fölvetünk egy témát, akkor próbáljuk meg tárgyszerűen megközelíteni. Az önkormányzatok már a múlt. De ha a múltr…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hegyi képviselőtársam és Gidai Erzsébet asszony is azt mondta, hogy reméljük, hogy majd az ellenőrzési rendszer ki fog épülni. És addig? Lebontottuk a házat, és közben most arról beszélünk - nem Hegyi képviselő úr, hanem a kormánypártok…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én az örökség kezeléséről szeretnék szólni. Azért kívánok erről szólni, mert a hozzászólások során sokan beszéltek arról, hogy nem lehet teljes mértékben az új kormány költségvetésének tekinteni ezt a költségvetést. Persze, soha nem lehe…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Negyedik napja folyik a vita a Házban. Úgy érzem, hogy a nap végén ismét szükséges összefoglalni e vitanap tapasztalatait. A szocialista frakció a mai napon is igyekezett tényekkel, megalapozott állításokkal bizonyítani a tisztelt Ház, a…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én nagyon örülök annak, hogy most a Fidesz nem tart frakcióülést, és most, e késői órában összesen 13 kormánypárti képviselő jelen van a teremben. (Vincze László tapsol.) Hogyha ezt nagy eredménynek tartja az áll…