357 felszólalás
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetlenegy tényre szeretnék utalni, azt bizonyítandó, hogy lehetséges más megoldása a minimálbér-emelésnek, méghozzá két követelmény mentén lehetséges más megoldása. Az egyik követelmény az, hogy ne a bérszalagon növekedjék a minimálb…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Fel lehet tenni azt a költőinek tűnő kérdést, hogy lehet-e olyan minimális bért előírni, amelyik alacsonyabb, mint a minimálbér. Nos, evvel a törvénnyel az válik lehetővé, hogy a közalkalmazottak részére elő lehet írni a 140 fizetés…
I/4187 Kíván- fellépni a minisztérium a 40 év felettieket súlyosan diszkrimináló munkáltatókkal szemben?
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én úgy gondolom, képviselőtársam fiatal korának tudható az be, hogy a '95-ös eseményekre, az akkor szükségszerűvé vált gazdasági kiigazító lépésekre nem emlékszik, vagy olvasmányélményeiből nem jó következtetéseket vont le. Szakmailag a figyelmébe…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
KISS PÉTER (MSZP): Köszönöm, elnök úr, hogy engem felkonferálva mondta ezt a gondolatot (Derültség.), nem szeretnék ehhez igazolólag hozzájárulni. A problémánk az, hogy szeretnénk világosan látni, hogy mi is a kölcsönvevő előnye, mert ha ez az előny a kölcsönadott munkaerő rovására egy bérletörésben…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
KISS PÉTER (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Kollégák! Azt beszéltük meg, mivel itt a képviselő úr világossá tette, mi is az álláspontunk, tehát hogy nem lehet garantálni sajnos, hogy nem bérletörésre fogják felhasználni a kölcsönmunka intézményét, ezért mi nem gondoljuk tovább folytatni a vitát, hanem rög…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Nyilván most majd a következő vitában lesz módunk arra, hogy részleteiben is kifejtsük a mostani hozzászólástól eltérő álláspontunkat. Én kétperces keretben arra szeretnék vállalkozni, hogy három vitapontot már most megjelöljek, miszerint azt hiszem, egyrészt ab…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy az európai uniós irányokkal kapcsolatos vitát le is zárhatjuk azzal a néhány ténnyel, amit szeretnék még hozzátenni az elhangzottakhoz. Az első, hogy ezt az országjelentést egy uniós bizottsági jelentés alapozta meg,…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Az előbbi megjegyzés kapcsán szeretnék egy pontosítást tenni; méghozzá abban a vonatkozásban, hogy ha Őry Csaba képviselő úr ma a kormány álláspontját képviseli abban a kérdésben, hogy a kormány hajlandó visszavonulni a munkaügyi szabályozás ezen újabb változatá…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Hosszas kifejtést igényelne a versenyképesség és a munka világában kialakult helyzet összefüggése. De egyet bizton lehet állítani: más országok gyakorlatában is meg lehet figyelni, hogy a tartós versenyképesség feltétele az egyensúlyban lévő munka világa…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Ígértem, hogy a foglalkoztatási szint emelkedéséhez teszek megjegyzést, amely ráadásul összefüggésben van a kormányzat minimálbér- és bérpolitikájával. Növekvő gazdaság esetén - ami hál'istennek a kilencvenes évek közepének kemény intézkedéseit követően…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
KISS PÉTER (MSZP): Itt szeretném folytatni az előző megjegyzéseim sorát annyiban, hogy mi a mostani minimálbér-emelési megoldáshoz képest azt az alternatívát kínáltuk, amelyik megemeli az alacsony béreket, mert azok valóban el vannak maradva az európai átlagtól, jobban mint az átlagbérek, és teljess…
Napirend előtti felszólalások
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A napokban az egészségügyben dolgozók demonstrációk sorával tiltakoztak, a képviselő asszony szerint - javuló tapasztalataik szerint - ellehetetlenülő helyzetük ellen. Mindannyiunk érdekében léptek fel az egészségügy megfelelő finanszírozása és a t…
Napirend előtti felszólalások
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A rendszerváltás idején úgy gondoltuk, hogy a jogállam, a jog, a törvények uralma kiszámíthatóságot, biztonságot teremt. Úgy gondoltuk, ez független attól, hogy kik vannak hatalmon, hogyan kormányoznak. Tévedtünk. A Fidesz-kormány a legrosszabb pél…
H/2962 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról
KISS PÉTER (MSZP): Már a hozzászólásokban is szóltunk arról, hogy támogatjuk a stratégiát, és azt a határozati javaslatot is, amely 2/a pontjában arról szól, hogy ennek a stratégiának, amely szellemének a kifejtését már néhányan megtették a Házban ellenzéki oldalról is, éppen az a szándéka, hogy ily…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ajánlás 2., 6., 8. és 10. pontjához szeretnék szólni. A 2. és 6. pontban a kezdeményezők azt javasolják módosításukban, hogy amikor a pártok ingatlanjairól beszélünk, akkor vegyük számba azokat a pártok által használt ingatlanokat is, amelyeket…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Rubovszky képviselő úr kérdezte, hogy mi a közös az állami és az önkormányzati pártingatlanokban. Nos, ha a politikusok felelősségéről van szó, akkor azt gondolom, az a közös, hogy mindkettő juttatás a pártok számára az állampolgárok pénzéből. (16.10) És ha…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tulajdonképpen önnek akkor, ha a pártoknak csak a Kincstártól származó ingatlana lenne, igaza volna, hiszen ha mindenkinek 30 kincstári ingatlana volna, az egy esélyegyenlőséget jelentene. De éppen az előbb mondtuk el, hogy az önkormá…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Azt gondolom, hogy a vita ezen szakaszában már valóban arról kell szólni, amiről Szabados képviselő úr is szólt, mert nyilvánvaló, hogy a Szocialista Párt sem fog megrokkanni ettől a törvénytől, és nem fog kétségbeesni attól, hogy önök ilyen eszközöket vála…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Répássy Képviselő Úr! A törvénytervezetük 1. §-ának (2) bekezdése úgy szól, hogy az "ingatlant a párt használatában állónak kell tekinteni akkor is, ha a párt annak használatát bármely jogcímen másnak átengedte". Nos, a Kincstár már eleve így számo…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Urak és Hölgyek! Azért is javasoljuk a módosító indítványainkban, hogy végre a Számvevőszék vizsgálja meg ezt a kérdést, mert a Kincstár minden egyes átengedéshez hozzájárult a mi esetünkben. Répássy úr most vagy azt állítja, hogy a Kincs…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy kár volna úgy csinálnunk, mintha nem értenénk egymást. Tehát azt a problematikát, amelyet ön most Bauer Tamásnak viszontválaszolt, valóban kár folytatni. Annyi tény hangzott el a vitában azzal kapcsolatban, hogy…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
KISS PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai vita legelején felkértem kormánypárti képviselőtársaimat, válaszoljanak arra a kérdésemre, készek-e arra, hogy egy tiszta helyzetet, korrekt kiindulópontot teremtsünk ehhez a törvényhez, mert a mi állításunk szerint a t…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
KISS PÉTER (MSZP): Képviselőtársam kérdésére szeretnék precízen reflektálni csak a nyilvánosság kedvéért. Stumpf kancelláriaminiszter úrnak írt levelemben precízen szóltam arról, hogy tekintettel arra, hogy a Kincstár és most a törvénytervezet azokat az ingatlanokat is szocialista pártingatlanoknak…
H/2589 A 47/2000. (IV.10.) Kormányrendelettel bevezetett intézkedések érvényének meghosszabbítására történő felhatalmazásról
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most úgy ítéljük meg, hogy nem a beszédekben kell vetélkedni, hanem az erőfeszítésekben és a tevékenységben. Ennek szellemében támogatjuk mindazon döntéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a kormány általunk eddig is helyeselt lépéssora folytatód…
Napirend előtti felszólalások
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Bauer Tamás: Akik kormányon vannak! - Dr. Kosztolányi Dénes: Velem ne beszélj így!) A magyar bérek vásárlóereje messze elmarad a nyugat-európai szinttől...
tárgyalás ügyrendi javaslatról
KISS PÉTER (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nem akarom akadályozni a parlament munkáját, én Varga Mihály úr állításával kapcsolatban szerettem volna személyes érintettség kapcsán szólni. Talán emlékszik rá, elnök úr, hogy Varga Mihály államtitkár úr azt mondta, hogy munkaügyi miniszterségem idején 12,5 s…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Béki Gabriella képviselő asszony hozzászólását követően két konkrét módosításra szeretném felhívni a figyelmet, hiszen e szakaszban mi is számos ponton kifogásoltuk az előterjesztést és javasoltunk alternatív megoldásokat. A 6. pontban azt javasoltuk, hogy a min…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Én is Fazekas képviselő úr megjegyzéseire szeretnék reflektálni, hiszen Bernáth Ildikó képviselő asszony mondta el, hogy a mostani javaslatnak nem célja a munkahelyek számának a növelése. A képviselő úr azt mondta, a javaslat célja ezzel szemben az, hogy a ma mu…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszony! Én ajánlok önnek egy konzultációt ezekben a pénzügyi kérdésekben. Azért mondom ezt, mert azok a számok, amiket ön mond, sehogy nem stimmelnek. A múltkor 12 milliárdot mondott, most pedig 66-72 milliárdot mond. Tudnia kell, hogy '98-ban már a M…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
KISS PÉTER (MSZP): Elnök Úr! Befejezném és köszönöm a türelmét, amivel bennünket mindig a figyelemre, önfegyelemre int. Ami a számokat illeti: ha az a cél, hogy ez a 350 ezer ember ne munka nélkül tengődjön, ne segélyre aspiráljon, hanem dolgozzon, akkor ez nyilván azt jelenti, az a törekvése a korm…