154 felszólalás
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Megerősítve és javarészt egyetértve Papcsák Ferenc képviselőtársammal, néhány dologra szeretném felhívni Vágó Gábor figyelmét, és nem az ő stílusában, hiszen akkor megkérdezném, hogy ön hány hajléktalant látott…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm. Én csak szeretném megnyugtatni képviselőtársamat, hogy én már a múltkori vitában, illetve a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén is elmondtam, hogy a 3. számú ajánláspontban foglaltak irányával én a magam részéről egyetértek, azt pontosítani szükséges. Legjob…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szeretnék néhány dologra reagálni, ami elhangzott az ellenzéki képviselőtársaim részéről. Még Varga képviselő úrnak mondanám, hogy itt valóban tűzoltás folyik. Én magam is többször elmondtam, hogy inkább ettől az előterjesztéstől v…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Látom, hogy komoly igény jelentkezett az LMP soraiban arra, hogy vegyek részt ebben a vitában. Csak tudják, amikor ez a vita folyt, és itt szeretném elnök urat tájékoztatni, hogy még nem ön vezette az ülést, amikor épp az ön frakci…
I/4021 Hol tart a tűzoltók túlóradíjának kifizetése?
I/4021 Hol tart a tűzoltók túlóradíjának kifizetése?
Napirend előtti felszólalások
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! "Szélsőséges időjárás, pusztító vihar lesz szerdán Völgyzugolyban és a Helm-szurdokban" - olvasható az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján. Tisztelt Képviselőtársaim! A hír igaz, országos kata…
I/3156 Csökkent-e a közlekedési bűncselekmények száma Magyarországon?
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt évszázad végén az Európai Unióban, illetve Magyarországon a közlekedésbiztonság helyzete jelentősen romlott, ezért a nemzeti együttműködés kormánya számára is különösen…
I/3156 Csökkent-e a közlekedési bűncselekmények száma Magyarországon?
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönjük a tájékoztatást, reménykedünk abban, hogy ezek a közlekedésbiztonsági intézkedések további eredményeket jelentenek majd a közutakon. Egyben arra kérném önt és önön keresztül a Belügyminisztériumot, hogy ne legyen…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az elmúlt héten az általános vitában az MSZP-s Varga képviselőtársam próbált megvádolni azzal, hogy igyekszem megúszni a vitát, most ezt a jobbikos képviselőtársaim tették. Nem terveztem, már jó ideje bejelentkeztem a normál hozzászólásomra…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előrebocsátom, hogy nem fog húsz percig tartani az előterjesztői expozé, ugyanakkor a H/3075. számú országgyűlési határozati javaslattal kapcsolatban néhány gondolatot szeretnék elmondani.…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tartom elegáns dolognak, hogyha azt kérik számon, hogy miért nem válaszolunk, amikor ennek a lehetőségétől már mindjárt az elején megfosztottak. Nagyon-nagyon régóta kértem szót rendes…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen. Még a szünet előtti egyik felszólalásra szeretnék röviden reagálni, és talán erre is, erre a prekoncepció vádra. Azt gondolom, ezek kérdések, olyan jogos kérdések, amelyek megválaszolásra szorulnak. Az, hogy milyen felelősség terheli az ellenzéki pártokat,…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Én csak Egyed képviselőtársam egy mondatát szeretném visszautasítani, amely szerint nem érdekelt a kormányoldal ezeknek a problémáknak a megoldásában - no comment. Én pont arra szeretnék mindenkit biztatni a hosszas és még egyszer mondom,…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Igyekszem rövid lenni. Ismét arra hívnám fel elsőként és leghangsúlyosabban a figyelmet, hogy egyszerűen üvölt önökről, hogy tele vannak gondolatokkal és véleménnyel ebben az ügyben. Hozzuk létre ezt a bizottságot, és ott lesz mód, hogy m…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én magam is zászlóvivője voltam és igyekeztem az lenni a vitában annak, hogy valóban maradjunk a tárgynál, de Volner képviselő úr most öv alá ütött egy kicsit. Egyetértek képviselőtársammal abban, hogy az alaptalan vádakra nehéz nem reagáln…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita eleje óta eltelt hozzászólásokban tulajdonképpen nagy újdonság nincs. Én azt gondolom, hogy amit az elején elmondtam, azt most muszáj vagyok megismételni, szükséges megismételni. Ahogy önök is, én…
Napirend előtti felszólalások
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Húsvét ünnepét sajnálatos történések árnyékolták be: Gyöngyöspatán bizonyos erők rendetlenséget és káoszt akartak okozni. Velük ellentétben a Fidesz és a kormány rendet szeretne az országban. Gyöngyöspatán egy m…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgainknak, tegyük régi helyére és méltóságára a katonai fegyelmünket: egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók, ha kevesen vagyunk is. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az idézet Zr…
I/2650 Ki sérti meg a honvédség pártpolitikától független működését?
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Információink szerint Vadai képviselő asszony levelet írt a Magyar Honvédség alakulatait vezető parancsnokoknak, amelyben tájékoztatta őket a honvédelmi ágazatot érintő költségvetési zárolásokró…
I/2650 Ki sérti meg a honvédség pártpolitikától független működését?
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Ellenzéki képviselőtársaim megnyugtatására előre mondom, hogy a választ elfogadom. (Felzúdulás, derültség és taps az MSZP soraiban.) Bár más is ekkora örömet okozna az önök padsoraiban, tisztelt szocialista képviselők! Azzal a kitétel…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A kormányprogramban meghatározott célokkal összhangban a Belügyminisztérium és az irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek alapvető feladata a rend és a közbiztonság megerősítése, az állampolgárok védel…
I/1520 Mit kíván tenni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a műemléki védettségű állami tulajdonú Orczy-kert területéből "eltulajdonított" BKV-érdekeltségek visszaszerzése érdekében?
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Budapest VIII. kerületében található a több mint 26 hektáros Orczy-kert. A történeti angol park egésze és a Ludovika épülete a kulturális örökségvédelemről szóló törvény alapján fokozottan védett, or…
A/1591 Vizsgálja-e a Belügyminisztérium a fogvatartottak foglalkoztatásának bővítési lehetőségeit?
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előző kormány költségracionalizálásra hivatkozva több börtön bezárását hajtotta végre, aminek nyomán az ország börtöneiben jelentősen nőtt a túlzsúfoltság, romlottak a büntetés-végrehajtásban…
A/1591 Vizsgálja-e a Belügyminisztérium a fogvatartottak foglalkoztatásának bővítési lehetőségeit?
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt örömmel vesszük mindannyian tudomásul, hogy van a Belügyminisztériumnak koncepciója a fogvatartottak foglalkoztatásának bővítésével kapcsolatban. A végrehajtásukat segítő együttműködésünket ajánljuk, és válaszát tisztelettel elf…
T/676 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita végén is megpróbáltam legjobb tudásom szerint mindenre válaszolni, amit képviselő asszony már nem hallgatott meg. Ma sem lesz ez másképp. Igazából amiért nem tartottam most a részletes vitában…
T/676 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Harangozó képviselőtársam hozzászólása picit áttematizálta az általam elmondani kívántakat. Ahogy Lamperth képviselő asszony hiányolta a koherenciát az itt elhangzott előterjesztői expozé és az alkotmányügyi…
T/676 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az elmúlt néhány órában rengeteg kérdés, javaslat érkezett, ezek rendesen feltornyosodtak a végére, de megígérem tisztelt képviselőtársaimnak, hogy tiszteletben tartva az önök felvetéseit, a legjobb hiszemben megpróbálok mindenre v…
T/580 A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Némileg annyiban neheztelek elnök úrra, hogy elvette a kenyeremet, mert meglepő dolgot szerettem volna én is javasolni, hogy mi lenne, ha magáról a tartalmi előterjesztésről beszélnénk. Nem lehetett nem é…
T/580 A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Dorosz Képviselő Úr! Ne vegye vagdalkozásnak, de most már idestova három évtizede élek a VIII. kerületben, jó szándékkal próbáltam felhívni a figyelmét olyan társadalmi jelenségekre, amelyekről egyébként az ön mellett ülő képvise…