75 felszólalás
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KONCZ FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én eredetileg, eléggé el nem ítélhető módon, fizikatanár vagyok, vagy ami talán még rosszabb, matematikatanár. Ennek ellenére vagy talán éppen ezért engedjék meg nekem, hogy ezen a késői órán, amennyire lehet, elkerüljem a számokat. Ráadásu…
H/2962 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról
KONCZ FERENC (Fidesz): Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Ehhez a kérdéshez mint az ifjúsági és sportbizottság tagja s mint pedagógus szeretnék hozzászólni. Minden akár általános, akár középiskolában tanító tanárembernek megemészthetetlen katasztrófa szembetal…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
KONCZ FERENC, a környezetvédelmi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2000. január 30-ának éjszakája mindnyájunk számára újabb bizonyítéka az emberi nemtörődömségnek, felelőtlenségnek. Újabb bizonyítéka annak, hogy az…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Nagyon örültem a kialakult hangulatnak, amely ezzel a javaslattal kapcsolatban mindkét oldalon észlelhető volt. Igazán jól éreztem magam, hogy végre van egy kérdés, amiben nem lövöldözünk folyamatosan egymásra, és valamifajta összefogást is láttam. Kiss Andor…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Itt sok témát érintettünk az elmúlt percekben, előjött a felvízi és alvízi ország szerepe. Mi sok esetben alvízi ország vagyunk, azonban van olyan esemény, ahol felvízi ország vagyunk. Ehhez azonnal kapcsolódhat az a népi bölcsesség, hogy minden ross…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. A hazai szennyezőkkel kell tenni valamit, mondták itt jó páran az előttem szólók közül. Maximálisan egyetértek e kérdéssel. Talán - visszautalva Bánki Erik előbb elmondott szavaira - ezek az apró pozitívumok azok, amelyek a szennyezéssel kapcsolatban az emberb…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
KONCZ FERENC (Fidesz): Hát én elkiabáltam a békét, úgy érzem; gazda nélkül kötöttem a vásárt, ahogy felénk elmondják. Én azt hiszem, hogy Bajor képviselőtársam megszólalásakor a szocialista frakcióban ülő képviselőtársaim sem érezhették olyan nagyon jól magukat. Itt Pap János egypár poénomat lelőtte…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
KONCZ FERENC (Fidesz): Bajor Tibor képviselőtársam bombázása még mindig mély nyomokat hagyott bennem. Azt mondta, hogy nem volt, aki megfelelő lépéseket tegyen, nem volt, aki a munkát irányítsa. Én ezt nem így látom. Én bárhol voltam, mindenütt voltak munkát irányító szakemberek, ezek vagy a vízügye…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
KONCZ FERENC (Fidesz): Az, hogy Orosz Sándor képviselőtársam átül-e a Fideszbe, vagy nem ül át, ez egy kérdés ebben az esetben, legalábbis az előbb fölmerült. Én azt hiszem, Orosz Sándor képviselőtársam a szakértelme alapján beülhetne a Fidesz-frakcióba. A mai alkalommal elmondott megnyilvánulásai i…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem kívánok válaszolni, mert azt hiszem, hogy mindent megbeszéltünk, és éppen elég időt fordítottunk rá. Köszönöm, elnök úr. (Taps.)
J/2204 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Állandó Értekezletek ajánlásaira H/2388 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Álla
KONCZ FERENC (Fidesz): (A felszólaló mikrofonja zúg.) Köszönöm, elnök úr.
T/1845 A Kossuth-díjról és a Széchenyi -díjról szóló 1990.évi XII.tv., valamint a Magyar KT kitüntetéseiről szóló 1991.évi XXXI.tv. módosításáról
KONCZ FERENC, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A környezetvédelmi bizottság megtárgyalta a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. é…
T/997 A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról
KONCZ FERENC, az ifjúsági és sportbizottság előadója: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Az ifjúsági és sportbizottság megvitatta a közoktatásról szóló törvény módosításáról szóló tervezetet, és vita után általános vitára alkalmasnak találta. Mint a többségi vélemény előadója, az alábbiakban kívánom…
T/755 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997.évi CXXI. törvény módosításáról
KONCZ FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország természeti és történelmi adottságai alapján egyaránt a világ vezető bortermelő országai közé tartozhatna, és jó esély van arra, hogy néhány éven belül a magyar borok visszanyerjék egykori nemzetközi…
T/257 A vad védelemről, a vadgazdálkodásról valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról
KONCZ FERENC, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A T/257. számú törvényjavaslatot a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. számú törvény módosításáról a környezetvédelmi bizottság megtárgyalta,…