191 felszólalás
T/11303 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Én jártam ilyen biomassza-erőműben, és megnéztem azt, hogy mit használnak biomasszaként, a pécsi erőműben jártam. Ilyen átmérőjű (Körülbelül félméternyit mutat a kezeivel.) fákat vágnak, 24 órában darálnak forgáccsá. (12.20) A Ormán…
J/10808 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2007. február - 2009. február) H/11236 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2007. február - 2009. február) szóló beszámoló elf
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hallgatva ezt a vitát, Teleki László is mondta, ablakba vannak kitéve, kitehetőek a programok, mennyi minden van. Gúr Nándort is elhallgatom; a számokkal lehet ugrálni, lehet bűvészkedni a papíron, a szó mindent elbír, happy minden.…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Itt Józsa képviselőtársam szóvá tette, hogy Domokos képviselő úr miért lobbizik a saját választókerülete érdekében, az ottani út miatt. Képviselőtársam hangját az őszödi hangfelvételen nem hallottam, ott kiabálhatott volna közbe. Tette volna meg…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért igen, biztos az, hogy önök hét és fél éve kormányoznak. Ez alatt az idő alatt bebizonyosodott, hogy a munkahelyteremtéshez nem értenek, tehát a 400 ezer új munkahely teremtése egy lózung volt, egy hazugság volt, amit a kormányra kerülésük…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Értettem a figyelmeztetést is. (Közbeszólások, derültség az MSZP padsoraiban.) Elnézést az előbbiért. A következőt szeretném Göndör elvtársnak mondani (Közbeszólások, derültség.), hogy gyakorlatilag a kormánynak abba nincs beleszólása, hogy hogy…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Édesanyám engemet arra tanított, hogy ne hazudjak. Ez a mi hitünk szerint az egyik legfontosabb dolog. (Göndör István: Miért tetszik odaülni, ahol éppen...? - Derültség az MSZP soraiban. - Az elnök csenget.) Ezért megkérem Göndör elvtársat, hogy…
T/10934 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról
KONTUR PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A benyújtott törvényjavaslat érinti a közfoglalkoztatási terv véleményezését, a civil szervezetek minőségbiztosítására, akkreditációjára vonatkozó szabályozást, valamint az "Út…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én nem vagyok jogász, egy egyszerű munkásember vagyok, de van véleményem a hűségről. A törvénynek igenis pozitív üzenetet kell sugallnia, egy optimumot kell meghatároznia, és a társadalmi fejlődést kell terelni egy társadalmilag kívánatos irányb…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. A családban én soha nem a gyermekeimen vagy az időseken, nagyszülőkön spóroltam, mindig magunkon spóroltam. Hét és fél éves kormányzás vezette csődhöz ezt az országot, ez súlyosbította a válságot, ami ért bennünket; ilyen környezetben nyújt…
T/10679 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném megkérni Kóka képviselőtársamat, hogy a törvényjavaslatokról, a módosításokról beszéljen, hogy mit lehetne jobban csinálni. Ahhoz, hogy ilyen helyzetbe került az ország, önnek elég sok köze van. A hét és fél évből hét éven át önök és személy…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt hiszem, képviselőtársaim, mindegyikünk büszke lehet arra, hogy itt vagyunk a parlamentben a választóink jóvoltából. Sok kisember szavazott önökre, sok nyugdíjas, sok fogyatékkal élő és családos. Ezért önök kormányoznak, önök vannak kormányon…
T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tegnap bizottsági ülésen elhangzott egy szocialista képviselőtársamtól, hogy a kormány olyan nagyon jól működött 2008-ban, hogy a csődhelyzettől az országot megmentette, és a betétesek pénzét megmentette. Szó sincs róla! Hat év alatt csődbe vitt…
T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen röviden szeretném csak felhívni a figyelmüket kedves szocialista képviselőtársaimnak, hogy 2002-ben a Szocialista Párt nyert választást. Ennek megfelelően Medgyessy Péter vezetésével alakult kormány. A Fidesz-kormány után 372 milliárd forint marad…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért Kóka Jánosnak szólva elmondanám, hogy hét éve úgynevezett sikeres milliárdos bankárok és üzletemberek vezették csődbe ezt az országot - államcsődbe. Na most, ennyit a szakértelmükről. Mert a gesztenyét maguknak mindig ki tudták kaparni, cs…
T/9180 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
KONTUR PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2009. március 23-i ülésén a bizottság 10:9 arányban általános vitára alkalmasnak tartotta a T/9180. szá…
T/9180 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hát azt azért, kedves Vidorné képviselőtársam, visszautasítom a nyugdíjasok nevében - én csak leszek nyugdíjas két év múlva, de visszautasítom a nyugdíjasok nevében -, ők egész életükben dolgoztak, és nem kegyeletből kapnak pénzt, az jár nekik, megdolg…
T/9180 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért arról nem beszéltek, hogy az előttünk lévő javaslat alapján 80 milliárd forintot megspórolnak a nyugdíjasvilágon. Erről nem beszéltek. (Korózs Lajos: Miért? Többet kellene? Mi a javaslat?)
T/9180 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért tisztázzunk valamit: a munkahelyteremtést úgy lehet csinálni, ha olyan intézkedéseket tesz, tehát egy másik gazdaságpolitikát folytat egy ország kormánya. Önök hét éve nem tudnak olyan gazdaságpolitikát folytatni, hogy az ígéretüknek megfelelő mu…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Gazdasági válság van a világban. Természetesen ettől Magyarország sem tudja függetleníteni magát, de ebbe a válságba Magyarország már legyengült állapotban, csődhelyzetben került bele. Ezt a helyzetet a 2002 óta kormányon lévő…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Többször elhangzott, hogy a Fidesznek van-e programja, és hogy az mi. (Keller László: Nincs!) Mindig a konkrétumokról érdeklődnek (Göndör István: Tudjuk, hogy nincs!), főleg Göndör úr vagy elvtárs - vagy minek lehet mondani őt…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem szeretnék szerepelni, de azért maradjunk a valóságnál. Őszöd óta tudjuk, hogy trükköznek - a miniszterelnök saját maga mondta el. Hát akkor azóta sem volt igaz, előtte sem volt igaz, amit mondtak. Miért lenne igaz, amit most mond? Már decemb…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Ha ennyire biztosak a tutiban, amit nemrégiben Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó is elmondott itt a parlamentben, hogy nem tudják a tutit - hát már hét éve nem tudják a tutit, a megoldást. Tudja, Göndör úr? Hét éve nem tudják a tuti…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem értem, hogy Béki Gabriella képviselő asszony miért nem érti meg, ha egy családban a gyerekeket nem viszik el, nem engedik el az iskolába, azt csak úgy lehet kényszerpályára helyezni, ha valamit megvonunk tőle. De nem lesz megvonva, mert ezek a szül…
T/6752 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ezek a szakképző központok, a tiszkek és általában az iskolák önkormányzati vagy megyei önkormányzati fenntartásúak. Igaz? Eredetileg azért lettek a tiszkek megalkotva, létrehozva, hogy pont, amit Bókay képviselőtársam mond, olyan szakmákról döntsön a…
T/6752 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról
KONTUR PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 2008. november 17-ei ülésén megtárgyalta a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásá…
T/6645 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megmondom őszintén, én se vagyok szakember, én egy munkásember vagyok (Közbeszólás az MSZP soraiból: Tudjuk!), autószerelő, ma is dolgozom, tehát most is járok dolgozni. De azért igencsak csodálkozom azon, hogy képviselőtársam mint végzett orvos…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért itt nagy érdeklődéssel hallgatom, ahogy a két volt koalíciós partner mutogat egymásra. A több mint hatéves együttkormányzás eredménye ez az államcsőd közeli helyzet, ebbe juttatták az országot. Elég vastag bőr kell az arcra, hogy most akko…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Baráth Etele képviselőtársam hozzászólásával kapcsolatban is szeretnék pár szót mondani. A magyar közalkalmazotti és köztisztviselői viszonyokat, megkérem, ne hasonlítsa a franciához, azért a kettő között az életszínvonalbeli különbség is igen nagy. Ha…
T/6572 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KONTUR PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetése: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Lassan tragikomikussá kezd válni a már sokadik benyújtott költségvetési tervezet tárgyalása. Jelenleg a munkaügyi és foglalkoztatási bizottság kisebbs…
T/6572 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szakmaiságról is volt szó, a politika is szakmaiság, tehát ez egy szakma. Költségvetésről beszélünk; a családoknak is van költségvetése, az is pénzről is szól, de arról is szól, hogy kit kell hogy szolgáljon. A család költségvetése…