179 felszólalás
T/13218 A bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A bizalmi vagyonkezelés intézménye igen jelentős gazdasági igényt kíván kielégíteni, hiszen az Európai Unió többi országához hasonlóan az elmúlt években nálunk is egész üzletág épült ki ezen a területen. Ugyanakkor eddig a h…
T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztés alapvetően a kollektív befektetési szektort szabályozza újra. Ahogy azt a korábbi vitában is már számtalanszor elmondtam, a jelenleg hatályos befektetésialap-kezelőket és a kollekt…
Napirend utáni felszólalások
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az 1989-1990-ben bekövetkező rendszerváltást követően felerősödött a fogyasztók kiszolgáltatottsága a kínálat jelentős megnövekedése révén, ezért szükségessé vált a fogyasztóvédelem területének átfogó szabályozása. A szabály…
T/13629 A rezsicsökkentéssel és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A gazdasági bizottság tegnapi ülésén megvitatta az előttünk fekvő javaslatot. Amint azt meg is állapítottuk, és mint az közismert, a rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatban m…
T/13629 A rezsicsökkentéssel és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Röviden engedjék meg, hogy Szél Bernadett képviselőtársamra reagáljak. Engem is megdöbbentett, hogy képviselő asszony mennyire felkészületlen, és valószínűleg összekeveri az LMP kampánykörútját az Országgyűlés patkójával, ah…
T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
KOSZORÚS LÁSZLÓ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A gazdasági bizottság a mai nap folyamán megtárgyalta az előttünk fekvő javaslatot, és amint azt tudják, a magyar parlament eddig két alkalommal dönthetett arról, hogy felhatalmazást ad…
T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ, a gazdasági és informatikai bizottsági előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A gazdasági bizottság a mai nap folyamán megtárgyalta az előttünk lévő törvényjavaslatot, és megállapította, hogy a törvényjavaslat a kollektív befektetési formákról és a kezelőikről s…
T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztés alapvetően a kollektív befektetési szektort szabályozza újra. A jelenleg hatályos befektetésialap-kezelőket és a kollektív befektetési formákat szabály…
T/13405 A fejlesztéspolitikával összefüggő egyes törvények módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A gazdasági és informatikai bizottság a mai ülésén megtárgyalta a fejlesztéspolitikával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Megállapítottuk, hogy a kormány…
T/13405 A fejlesztéspolitikával összefüggő egyes törvények módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Hazánk egyik fő nyertese az Európai Unió új, 2014-2020 közötti költségvetésének. Az Európai Parlament 2013. november 19-én elfogadta az Unió 2014-2020 közötti időszakra szóló költségvetési keretét. Ezzel közel hároméves, neh…
T/13219 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Érdeklődően tekintettem az elmúlt egy órában ellenzéki képviselőtársaim rendkívül szakmai felszólalását, viszont azt tapasztalom, mint ahogy általában, most ezt talán kevesebben tudják, hogy a heves kritika után igazából mun…
T/13219 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Lassan 90 perce zajlik a vita. Én azt látom, hogy a kormányzati oldalt vagy a kormányoldalt egy városligeti múzeumnegyed megépítése és megálmodása érdekli, míg az ellenzéket egy saját maguk által összerakott, rögtönz…
T/13219 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szél Bernadett kirohanására vagy lehet, hogy inkább LMP-s lakossági fórumos fellépésére szeretnék röviden reagálni. Említette, hogy mindig baj van, amikor az állam föllép, főleg Budapesten, és próbál egyedülivé tenni…
T/13218 A bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól
KOSZORÚS LÁSZLÓ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A bizalmi vagyonkezelés intézménye igen jelentős gazdasági igényt kíván kielégíteni, hiszen az Európai Unió több országához hasonlóan az elmúlt években Magyarországon egy egész üzletág…
T/13218 A bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A bizalmi vagyonkezelés intézménye igen jelentős gazdasági tényt és igényt kíván pótolni, illetve kielégíteni, hiszen az Európai Unió többi országához hasonlóan az elmúlt években, mint ahogy említettem, korábban egy egész üz…
I/13020 Hogyan mérséklődött történelmi mélypontra az infláció? Mit kíván tenni a Kormány annak érdekében, hogy az infláció mértéke alacsony maradjon?
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány elmúlt években mutatott erőfeszítéseinek köszönhetően egyre több területen teljesítünk jobban. A szocialista kormányok felelőtlen gazdaságpolitikáját követően sikerült rendbe tenni az orszá…
I/13020 Hogyan mérséklődött történelmi mélypontra az infláció? Mit kíván tenni a Kormány annak érdekében, hogy az infláció mértéke alacsony maradjon?
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Örömteli számomra, hogy az elmúlt három évben meghozott gazdaságpolitikai intézkedések és a magyar családok áldozatos munkája meghozta eredményét, és az elmúlt hónapokban a gazdaság majd' minden területén sikerült újra poz…
T/12920 A devizahitelesek megsegítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A gazdasági és informatikai bizottság mai ülésén megtárgyalta a devizahitelesek megsegítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Itt lényegében meg…
T/12846 A pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A gazdasági és informatikai bizottság a mai napon megtárgyalta a törvényjavaslatot. Megállapítottuk, hogy a törvényjavaslat a kétszeres ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét biztosítja,…
T/12664 Az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvény módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Nem fogok visszaélni a Ház türelmével, de azért röviden mindenféleképpen szóban is ki szeretném egészíteni módosító javaslatom lényegét. Tulajdonképpen három évvel ezelőtt a Közigazgatási és Igazsá…
T/12664 Az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvény módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Lényegében hasonlóképpen gondolom a választ, mint államtitkár úr. Annyiban kiegészíteném, a képviselő asszonynak mint információ, azért átadnám, hogy az elmúlt két évben több mint 260 ezer résztvevője volt az Erzsébet-programnak. Tehát ott talán nem biztos,…
T/12664 Az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvény módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm az értékes hozzászólásokat. Bízom benne, hogy akinek vannak esetleg még kételyei azzal kapcsolatosan, hogy ez egy jól működő program-e vagy sem, élt azzal a lehetőséggel, hogy módosító indítvánnyal…
T/12847 A szerencsejáték szervezésével összefüggő egyes törvények módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A gazdasági és informatikai bizottság a mai ülésén megvitatta az önálló indítványt, azt pedig teljes egyetértésben, 20 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, te…
T/12702 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ígérem, hogy rövid leszek. Lényegében az önálló indítványunk értelmében felhatalmazást kapna a kormány a jövőben, hogy a 24. § szerinti engedélyköteles összefonódást rendelettel közérdekből, így különösen a…
T/12702 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Csak röviden szeretnék reagálni. Először is meg szeretném köszönni képviselőtársaimnak az értékes hozzászólásokat, bár némelyik esetben, úgy gondolom, érződik a kampány előszele, illetve a választásokra való felkészülés. Sok…
T/12684 Egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról szóló törvényjavaslatot a gazdasági bizottság október 14-ei ülésén megtárgyalta. Megállapítottuk, hogy a törvényjavaslat megtiltja…
T/10903 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A gazdasági bizottság a tegnapi nap folyamán megtárgyalta az idevonatkozó törvényjavaslatot. Itt alapvetően két európai uniós rendeletet kell kiemelni. Az egyik az úgynevezett tőzsdén k…
T/10858 Egyes törvények távszerencsejáték-szervezéssel összefüggő módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági és informatikai bizottság május 6-ai ülésén megtárgyalta a szóban forgó törvényjavaslatot, amelyről megállapítottuk, hogy alapvetően két tartalmi ágat tartalmaz. Az e…
T/10858 Egyes törvények távszerencsejáték-szervezéssel összefüggő módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bár Szilágyi képviselőtársam utóbbi felszólalása után már tényleg meg kell fontolni, hogy van-e értelme szakmailag beszélni erről a törvénytervezetről, mert olyanokat lát bele, ami egyébként nincs. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az…
T/10858 Egyes törvények távszerencsejáték-szervezéssel összefüggő módosításáról
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Még egyszer meg szeretném nyugtatni Szilágyi György képviselőtársamat, ha mindenáron azt akarja belelátni ebbe a törvénybe, hogy mi cenzúrázni akarjuk az egész online világot az egész földkerekségen, hogy nem erről szól a tö…