559 felszólalás
A/2201 Az új lakástámogatási rendszerről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Súlyos probléma a lakáshelyzet Magyarországon, és nagyon örültünk annak, hogy idén februárban életbe lépett az a törvényi előkészítés után kialakult kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy elsősorban a fiatalok, de nagy s…
A/2201 Az új lakástámogatási rendszerről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnézését kérem, miniszter úr, ha azt mondom, hogy nagy csalódás a válasza, mert még egyszer hangsúlyozom: azoknak, akik elkezdték az építkezést, be kellett jelenteni, tehát ha nincs bejelentve, és most megtekinthető, hogy nem kezdték el az építkezést, akkor nyilvánvaló, hogy…
I/1840 Mi a bűne Aradi Csabának?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ezt az interpellációmat tavaly november 4-én írtam, és a Ház rendjének megfelelően most kerül sorra, de aktualitását, tartalmát, azt hiszem, megőrizte, annak ellenére, hogy szinte szó szerint fogom felolvasni. Tisztelt Miniszter Ú…
I/1840 Mi a bűne Aradi Csabának?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Sajnálom, hogy nem a miniszterelnök úr, és úgy látszik, politikai okok miatt nem Pepó miniszter úr válaszolt. Ha önnek elhinném a szavait, vagy el kellene hinnünk, akkor kérdezem tisztelettel, hogy lehet, hogy Aradi Csabának közszolgálati jogviszonyát me…
J/1466 A holtágak megmentésével, rehabilitációjával, védelmével és hasznosításával kapcsolatos feladatokról szóló 24/1997. (III.26.) OGY.határozat végrehajtásáról H/2181 A holtágak megóvásával, hasznosításával és rehabilitációjával kapcsolatos további fel
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, nagyon jól adták elő a korábban felszólaló képviselőtársaim azokat a társadalmi problémákat és igényeket, amelyek a holtágakkal kapcsolatosan megfogalmazódnak, mégis engedje meg a tisztelt Ház, hogy egy kicsivel előr…
J/1466 A holtágak megmentésével, rehabilitációjával, védelmével és hasznosításával kapcsolatos feladatokról szóló 24/1997. (III.26.) OGY.határozat végrehajtásáról H/2181 A holtágak megóvásával, hasznosításával és rehabilitációjával kapcsolatos további fel
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Elhangzott részemről és aztán két képviselőtárs részéről is bizonyos értelemben a kritikája a 150, illetve 152 évvel ezelőtti folyószabályozásnak. Én azért szeretném azt mondani, hogy nagy valószínűséggel még a mai tudásunk mellett is nagyon hasonló…
J/1466 A holtágak megmentésével, rehabilitációjával, védelmével és hasznosításával kapcsolatos feladatokról szóló 24/1997. (III.26.) OGY.határozat végrehajtásáról H/2181 A holtágak megóvásával, hasznosításával és rehabilitációjával kapcsolatos további fel
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Ritka pillanat, döntően egyetértek a képviselőtársammal, de itt most, a parlamenti vitában arról is kell beszélnünk... - arról kevesebbet, amiben egyetértünk, hiszen azt hiszem, arra elég, ha azt mondom, hogy az előző két percből egy perc ötven másodperccel egyetértek; tíz más…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Azon gondolkodtam a vitát hallgatva - a múlt héten sajnos otthon, betegen, most pedig itt -, hogy vajon miért van szükség a vita előtt a törvényjavaslatnak erre a megfogalmazására. A vita előtt még azt reméltem, hogy elsősorban a jó szándék, és nem…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Köszönöm. Szeretném megkérdezni, hogy a köztársaság elkötelezett hívei számára - mert ezek szerint ebben a teremben csupa olyan van - miért nem képzelhető el, hogy valaki tisztességes magyar állampolgárként úgy gondolja, hogy a korona, a Szent Korona és a koroná…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Eredetileg mást kívántam ebben a két percben elmondani, de Varga képviselőtársam felszólalása megváltoztatta az eredeti szándékomat. Azt hiszem, az sehova nem vezet, ha néhány képviselő ebben a Házban úgy gondolja, hogy ha más képviselőket nemzetie…
K/1933 Hány km autópálya épült az Orbán-kormány eddigi működése alatt?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az Orbán-kormány programjának és választási kampányának egyik legkiemelkedőbb pontja és legtöbbet hangoztatott eleme az autópályák gyorsított ütemű megépítése volt. Nem véletlen, hogy az elmúlt másfél esztendő alatt nagyon soksz…
T/1506 A Magyar Köztársaság 1998.évi költségvetéséről szóló 1997.évi CXLVI.törvény végrehajtásáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, az előttünk lévő javaslat elég egyértelmű helyzetet tükröz, a parlament működését tükrözi. Az Állami Számvevőszék egy sor önkormányzat esetében megállapította, ahogy évek óta minden zárszámadásnál megállapítja bizonyosakról, hogy törvényt…
T/1506 A Magyar Köztársaság 1998.évi költségvetéséről szóló 1997.évi CXLVI.törvény végrehajtásáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Teljes mértékben egyetértek Kósa Lajos képviselőtársam utolsó mondatával, ezt mondtam el az első felszólalásomban is, szeretném hangsúlyozni. A véleményem továbbra is az: a Ház most már akárhogy is dönt, mindenképpen vagy jogszerűtlen vagy méltánytalan…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt a tájékoztatást kaptuk a tisztelt Ház titkárságától, hogy most, a szavazás elején kell kérni, ha visszavont javaslatot fent kíván tartani a frakció, tehát egyéni képviselő által benyújtott, visszavont javaslatot 14 óra után most a helyszínen kell ké…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szünetben sikerült egyeztetni, hogy a frakció a korábban benyújtott javaslatok és a közben visszavonásra került javaslatok közül, Révész Máriusz és néhány képviselő által jegyzett javaslatok közül a 174/7. számút, összefüggésben az 556/1. számúval fen…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Szeretném bejelenteni, miután a helyszínen történt a visszavonása, ezért a frakció kéri fenntartani a 300., a 713. és 800. számon jelzett módosítást.
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szabad demokraták módosító javaslatai gyakorlatilag három területre terjednek ki. Egyrészt, ahogy azt Wekler Ferenc képviselőtársam már elmondta, az önkormányzatok támogatását szeretnénk kiigazítani, a kormány tervezési hibáját, és ezért 72 milliárd f…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én összesen egyetlenegy kérdéskört szeretnék ismételten kiemelni a részletes vita kertében, ez pedig tulajdonképpen a kormányzati elosztási szándékokra utal, erre szeretném képviselőtársaim figyelmét felhívni. A költségvetési bi…
I/1839 Történet a tévedhetetlen kormányról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyian hallottuk a hírekből, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök urat is szállító, menetrend szerinti Malév-gép késése miatt három Malév-dolgozót bűnbaknak kiáltottak ki, és felfüggesztettek állásából. De mi arra a hírre is…
I/1839 Történet a tévedhetetlen kormányról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm szépen. Nagyon szívesen elmondom azon képviselőtársaimnak, akiket egyébként érdekel, az Andrew-támaszpont Washingtonban van. (Dr. Répássy Róbert: Ez nem olyan fontos!) És oda ment bizony a miniszterelnök úr, de hát mindegy! Lehetett volna New York-ban is az…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a közösségi szolgáltatásokról és az azok fejlesztéséhez kapcsolódó kérdésekről szeretnék beszélni. Miért? A Fidesz-kormány hangzatosan hirdette, hogy a polgárok kormánya, a vidék kormánya, a mindennapi gondjaink megold…
I/1747 Mit akar kommunikálni a kormány 4,4 milliárdért?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mit akar kommunikálni a kormány 4,4 milliárdért? A jövő évi költségvetés hideg zuhanyként ért egy sor alapvető ágazatot. Ilyen helyzetben nehezen kommunikálható a kormány azon elképzelése, hogy a jövő évi költségvetésből 4,4 mil…
I/1747 Mit akar kommunikálni a kormány 4,4 milliárdért?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az államtitkár úr nem válaszolt. És ha ez a válasza, akkor megkérdezem, hogy ha az országnak nagyon nagy szüksége van minden forintra, akkor valóban el szabad-e költeni 4,4 milliárdot - hiszen ez úgysem elég semmire! Ön azt mondta, hogy ezt kell tennünk…
I/1752 Miért fordít egyre kevesebbet a benzin árából az utak fejlesztésére a kormány?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Miért fordít ismét egyre kevesebbet a benzin árából az utak fejlesztésére a kormány? A rendszerváltás egyik legfontosabb gazdaságpolitikai tette annak a felismerése volt, hogy az ország építésének feladata, az infrastrukturális…
I/1752 Miért fordít egyre kevesebbet a benzin árából az utak fejlesztésére a kormány?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm, hogy tárgyszerűen válaszolt, szeretnék én is tárgyszerűen csak a tényekre szorítkozni. Az Útalap három évig el volt adósodva. Ennek okozóját úgy hívják, hogy dr. Schamschula György, MDF-es miniszter úr (Taps az SZDSZ soraiban.), aki…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az SZDSZ képviselőcsoportja nevében kicsit megdöbbenve hallgattam a politikai államtitkár úr válaszát Bauer Tamás ügyrendi felvetésére két okból. (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Jó lenne, ha idefigyelne.) Az nem baj, én hallgatom az államtitkár…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt szeretném előrebocsátani, nem véletlen, hogy a szabaddemokraták az általános vitára sem tartották alkalmasnak az előttünk lévő adócsomagot, adócsomag-tervezetet. Éppen azért nem tartották alkalmasn…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Mádi képviselő úr tárgyi tévedésére szeretném felhívni a figyelmet: '94 és '98 között az adók összesen, éves átlagban 1-1 százalékkal csökkentek, nem azonos mértékben, nem azonos esztendőben, de összesen közel 4 százalékkal, tehát éves átlagban 1-1 százalékkal. A szabaddemokra…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Ház! Tisztelt Horváth Professzor Úr! Azért kezdtem a felszólalásomat azzal - és az előbb is csak a sajátommal kapcsolatosan tettem észrevételt -, hogy ennek a javaslatnak pont az az értelme, egyikünk sem gondolta komolyan - azért azt hiszem, a választók közül sokan ko…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Ház! Az ügyrendi vita helyett visszatérnék az érdemi részéhez. Lentner képviselőtársam azt mondta, hogy ebben az anyagban szerepel, hogy adót kellene csökkenteni bizonyos területeken, de legalábbis összességében, fokozatosan, miközben szerepel hogy a családokat támoga…