6 517 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A napirend előtti felszólalások sorában utolsóként Kósa Lajos, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője kap szót: „Támogatja-e az ellenzék az Alaptörvény módosítását a kvóta ellen, vagy ismét becsapják az embereket?” címmel. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) A félreértések elkerülése végett: nem…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ismét Dömötör Csaba államtitkár úrnak adom meg a szót. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Látom! Hallom is! (Korózs Lajos: Muszáj végighallgatni?) Igen, muszáj! (Derültség az MSZP soraiból.)
Bejelentések
ELNÖK: Elnézést, államtitkár úr, hogy közbekiabáltam mikrofonon keresztül, de a szocialista képviselőtársaim kérdezték, hogy muszáj-e önt végighallgatni, én meg mondtam nekik, hogy muszáj. Pontosabban egyetlen módon kerülhetik el: ha kimennek, és akkor mi is nyugodtabban tudunk tárgyalni. (Moraj az…
H/12405 A Házbizottság javaslata a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltérésre
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk. Most először házszabálytól való eltérésre tett javaslatokról döntünk. A Házbizottság azt kezdeményezi, hogy a…
S/12444 Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 13/2014. (V. 6.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az imént ismertetett S/12444. számúszemélyi javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 152, egyhangú igen szavazattal a személyi javaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most, 14 óra 2 perckor áttérünk az interp…
I/12380 Zajos sikerekről papolnak, közben csendben adót emelnek?
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót Tállai András államtitkár úrnak. Parancsoljon!
I/12380 Zajos sikerekről papolnak, közben csendben adót emelnek?
ELNÖK: Viszonválaszra megadom Burány Sándor képviselő úrnak a szót. Parancsoljon!
I/12380 Zajos sikerekről papolnak, közben csendben adót emelnek?
ELNÖK: A képviselő úr szavaiból azt következtettem ki, hogy nem fogadta el a választ (Burány Sándor: Jól látja, elnök úr! - Dr. Szakács László: Helyes következtetés!), mert ő meg erre felejtett el válaszolni. Úgyhogy kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzan…
I/12383 Hogyan lehetséges az, hogy 4 év kellett a Kormánynak annak belátására, hogy a Nemzeti Alaptanterv a gyermekek túlterheltségéhez és kizsigereléséhez vezetett?
ELNÖK: Válaszadásra Palkovics László államtitkár úrnak megadom a szót.
I/12383 Hogyan lehetséges az, hogy 4 év kellett a Kormánynak annak belátására, hogy a Nemzeti Alaptanterv a gyermekek túlterheltségéhez és kizsigereléséhez vezetett?
ELNÖK: Visszaadom a szót a képviselő úrnak viszonválaszra. Parancsoljon!
I/12383 Hogyan lehetséges az, hogy 4 év kellett a Kormánynak annak belátására, hogy a Nemzeti Alaptanterv a gyermekek túlterheltségéhez és kizsigereléséhez vezetett?
ELNÖK: A képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Ház 110 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül államtitkár úr válaszát elfogadta. Mielőtt Schmuck Erzsébet asszonynak megadom a szót, aki a köv…
I/12374 Miért teszi tönkre a kormány pont azokat, akiket támogatni akar?
ELNÖK: Megadom miniszter úrnak a szót a válaszadásra. Parancsoljon!
I/12374 Miért teszi tönkre a kormány pont azokat, akiket támogatni akar?
ELNÖK: Kérdezem frakcióvezető asszonyt, elfogadja-e a miniszter úr válaszát.
I/12374 Miért teszi tönkre a kormány pont azokat, akiket támogatni akar?
ELNÖK: Képviselő asszony nem fogadta el a választ. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadják-e miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 111 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a választ elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Kucsák László, a Fidesz képviselője, interpel…
I/12378 A Sport Legyen a Tied!
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót Sávolt-Szabó Tünde államtitkár asszonynak. Parancsoljon!
I/12378 A Sport Legyen a Tied!
ELNÖK: Viszonválaszadásra megadom a szót Kucsák László képviselő úrnak.
I/12195 Mi a valóság a megígért fejlesztésekkel kapcsolatban?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Varga László, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzeti fejlesztési miniszterhez: „Mi a valóság a megígért fejlesztésekkel kapcsolatban?” címmel. A képviselő úré a szó.
I/12195 Mi a valóság a megígért fejlesztésekkel kapcsolatban?
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót Tasó László államtitkár úrnak. Parancsoljon!
I/12195 Mi a valóság a megígért fejlesztésekkel kapcsolatban?
ELNÖK: Megkérdezem képviselő urat, elfogadja-e államtitkár úr válaszát.
I/12195 Mi a valóság a megígért fejlesztésekkel kapcsolatban?
ELNÖK: A képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 107 igen szavazattal, 32 nem ellenében, tartózkodás nélkül a választ elfogadta. Pintér Tamás, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszter…
I/12384 Miért vérezteti ki a kormány a szakképzést Magyarországon?
ELNÖK: Megadom a szót Cseresnyés Péter államtitkár úrnak. Parancsoljon!
I/12384 Miért vérezteti ki a kormány a szakképzést Magyarországon?
ELNÖK: Kérdezem a tisztelt képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkár úr válaszát.
I/12384 Miért vérezteti ki a kormány a szakképzést Magyarországon?
ELNÖK: Képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a választ 99 igen szavazattal, 33 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Firtl Mátyás, a KDNP képviselője, interpel…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Ház! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 7. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Földi László és Ikoti…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm miniszterelnök úr felszólalását, és egyben elnézést kérek tőle, amiért nem tudtam élni, nem akartam élni az ülésvezetői jogaimmal, hogy megpróbáljam korlátok közé szorítani az MSZP képviselőinek tiszteletlen magatartását, ami nem ön ellen irányult, tisztelt miniszterelnök úr, hanem a…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Következő felszólalóként Vona elnök úrnak adom meg a szót. Parancsoljon, képviselő úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Kvázi ügyrendi kérdést vagyok kénytelen intézni Schmuck Erzsébet asszonyhoz, az LMP frakcióvezetőjéhez, hogy Szél Bernadett képviselő milyen minőségében kíván felszólalni. (Schmuck Erzsébet: Társelnök.) Bocsánat, az, hogy az LMP-ben társelnök, a parlament szempontjából irreleváns kérdés. Legy…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Frakcióvezető asszony, a házszabály ezt a titulust nem ismeri, mély sajnálatomra.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: És ezt mikor tetszettek a számunkra írásban tudatni, hogy képviselő asszonyt megválasztotta a frakció helyettes vezetőjének?