19 felszólalás
T/11106 A körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról
KULCSÁR JÓZSEF FERENC, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A honvédelmi és rendészeti bizottság 2013. május 13-ai ülésén megvitatta a körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról szóló T/11106. számú törvényjavaslatot.…
T/11106 A körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról
KULCSÁR JÓZSEF FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A most tárgyalandó törvényjavaslat tárgyát jelenleg a személy- és tárgykörözésről szóló 2001. évi XVIII. törvény szabályozza, azonban a javaslat célja, hogy ezen törvény hatályon kívül helyezésével, és ahogyan a bizottsági véleményemben is elmo…
A/9259 Milyen különleges intézkedéseket tesz a Kormány a téli időszakban az emberek védelme érdekében?
KULCSÁR JÓZSEF FERENC (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A novemberi hónap folyamán szerencsénk volt az időjárással, hiszen mínusz fokok nem voltak, hózápor nem volt, de egyre jobban haladunk a tél felé, és úgy gondolom, az emberi élet védelme főként szélsőséges…
A/9259 Milyen különleges intézkedéseket tesz a Kormány a téli időszakban az emberek védelme érdekében?
KULCSÁR JÓZSEF FERENC (Fidesz): Egyetértek azzal, hogy az információ akár életet is menthet. Oda kell figyelnünk egymásra, szomszédainkra, hozzátartozóinkra. Közös célunk, hogy Bakondi úr megbízatása sikeres legyen, Magyarországon mindenki biztonságban átvészelje a telet. Biztosíthatom, hogy ehhez m…
T/8572 A Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá egyes rendészeti tárgyú törvények ezzel, valamint a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról
KULCSÁR JÓZSEF FERENC, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága 2012. október 1-jei ülésén megvitatta a schengeni információs rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá egye…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
KULCSÁR JÓZSEF FERENC (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék röviden egypár szót szólni a 2013-as költségvetés büntetés-végrehajtási fejezetéről. A közbiztonság erősítését célzó kormányprogram eredményeként a büntetőpolitikában bekövetkezett hangsúlyeltolódás hatásai a fo…
I/6744 Melyek az Országos Katasztrófavédelmi Rendszer átalakításának gyakorlati tapasztalatai?
KULCSÁR JÓZSEF FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A katasztrófavédelem fontosságára akkor irányul nagyobb figyelem, amikor jelentősebb hatású káresemények és vészhelyzetek sújtják hazánkat. Az árvizek, a belvíz és a vörösiszap okozta hatalmas károk minden erőfeszíté…
I/6744 Melyek az Országos Katasztrófavédelmi Rendszer átalakításának gyakorlati tapasztalatai?
KULCSÁR JÓZSEF FERENC (Fidesz): Köszönöm. Az országot járva én is azt tapasztalom, hogy az emberek biztonságérzete sokat javult, és azt tapasztalom, hogy az új katasztrófatörvénnyel kapcsolatban a reagálási idő lerövidülése miatt sokkal jobban bíznak az emberek. Éppen ezért köszönöm a válaszát, term…
K/6773 Mit kíván tenni a Belügyminisztérium a büntetés-végrehajtási intézetek önellátási rendszerének még hatékonyabbá tételében?
KULCSÁR JÓZSEF FERENC (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt év során számos büntetés-végrehajtási intézetben tettem látogatást. A parancsnokokkal és az állománnyal történt személyes beszélgetések során minduntalan felmerülő kérdés volt az intézetek eddig nem megfelelő élel…
J/4277 Dr. Balsai István a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése H/5976 Dr. Balsai István, a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése elfogadásáról
KULCSÁR JÓZSEF FERENC, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A honvédelmi és rendészeti bizottság is megtárgyalta a Balsai-jelentést, 17 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében általános vitára alkalmasnak tartotta. Külön kiemelném a jelentés 3. fejezetét, amel…
T/5358 A lőfegyverekről és a lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény módosításáról
KULCSÁR JÓZSEF FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint ahogy már a bizottsági ülésen is elhangzott, szükségessé vált a polgári célú lőfegyverek, lőszerek és egyéb fegyverek megszerzésére, tartására, valamint használatára vonatkozó joganyag felülvizsgálata, hiszen a jelenleg ha…
A/5291 Milyen tapasztalatokkal rendelkezik a Belügyminisztérium a büntetés-végrehajtási férőhelyek bővítésére vonatkozólag?
KULCSÁR JÓZSEF FERENC (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A rendszerváltás utáni időszakban Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozási törekvése ráirányította a figyelmet a magyar büntetés-végrehajtás intézményrendszere megújításának szükségességére. Hogy ez a megújítás szü…
A/5291 Milyen tapasztalatokkal rendelkezik a Belügyminisztérium a büntetés-végrehajtási férőhelyek bővítésére vonatkozólag?
KULCSÁR JÓZSEF FERENC (Fidesz): Köszönöm a választ, amit adott. Azért is tettem föl ezt a kérdést önnek, mert az elmúlt hónapokban több mint 11 bv-intézetben jártam, hogy a saját szememmel is megtapasztaljam az ott folyó munkát, meg az ottani zsúfoltságot tényleg a szememmel meg a bőrömön is érezzem…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
KULCSÁR JÓZSEF FERENC, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága 2011. június 23-ai ülésén megvitatta a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról szóló T/3525. számú törvényjavaslatot, és…
T/3499 A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról
KULCSÁR JÓZSEF FERENC, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi és rendészeti bizottság június 14-én megvitatta a T/3499. számú törvényjavaslatot, és 17 egyhangú igen szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta. Köszönöm.
T/3499 A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról
KULCSÁR JÓZSEF FERENC, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai napon az Országgyűlés megkezdi a katasztrófavédelem és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. Az árvizek, a belvíz és a vörösiszap okozta hatalmas…
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról T/3200 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
KULCSÁR JÓZSEF FERENC (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Biztos vagyok abban, hogy ma Magyarország közvéleményének jelentős része értetlenül áll azok előtt a dolgok előtt, amik történnek, például hogy az egykori fegyveres és rendvédelmi dolgozók idő előtt hogy mehetnek…
H/2566 A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításának engedélyezéséről H/2567 A 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításának engedélyezéséről
KULCSÁR JÓZSEF FERENC, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! 2010. október 4-én a Magyar Alumínium Zrt. területén az egyik iszaptároló gátja átszakadt. Ennek következtében durván 700 ezer köbméter vörösiszap és víz öntötte el Kolontár és Devecser települések mélyebbe…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KULCSÁR JÓZSEF FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Belügyminisztérium büntetés-végrehajtás és katasztrófavédelem fejezetéhez szeretnék egypár gondolatot mondani, ehhez szeretnék hozzászólni. 2011-ben folytatódik a büntetés-végrehajtási szervezet "Felelősen, felkészülten" fejleszt…