336 felszólalás
T/44 A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, alelnök úr. Fontos dolgokat hallottunk, és én nagyon örülök, hogy Pokorni Zoltán képviselő úr szólt. Köszönöm az őszinteségét is. Ebből számomra az derült ki, hogy ha nem is teljes egészében, de részben a probléma indíttatását tekintve - talán így pontos a fog…
T/39 A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A történelemtanulás fontosságával valóban mindnyájan egyetértünk, hiszen, ha ez mindnyájunknál meglenne, akkor nem adódhatott volna példa az elmúlt órákban arra, hogy az 1920-as igazságtalan békediktátum aláírásá…
T/39 A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Drága jó képviselő úr, ha olyan egyszerű volna ezt értelmezni, akkor nem került volna sor az előbb a jobbikos hozzászólásra, akik, megjegyzem, helyesen felhívták a figyelmet arra, hogy igen, nem csak erőszakos határrevízió létezik. Igen, létezik, de önök ezzel…
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Rendkívül fontos a választópolgárok számára egy alakuló, új kormány kormányzati felfogása és szerkezete. Hogy ez jó-e vagy rossz, azt azonban csak később, négy év kormányzat során tapasztalják meg.…
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Képviselő Úr! Legnagyobb sajnálatomra önöknek meg kell szokniuk, hogy nem velünk vitatkoznak, hanem az országgal. (Felzúdulás és derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.) Bizony! (Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiban. - Folyamatos z…
P/16 A Nemzeti Együttműködésről
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jövendő négy évünk talán legfontosabb óráit éljük. Mert valóban, ez a nyilatkozattervezet azért született, hogy meghatározzuk a következő négy év közéletének szellemét. Abban még van is egyetértésünk, hogy a követk…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Van egy elfelejtett, de nagyon szellemes magyar közmondás. Úgy szól: kinek milyen kalapja van, olyannal köszön. Az elmúlt hat hónap, a válságkezelő kormány megalakulása óta eltelt hat hónap különösen alkalmas volt…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban tanulságos választás volt, mindnyájunknak meg kell belőle hallani valamit. És miközben gratulálok a legjobb eredményt elért Fidesznek az 1 millió 600 ezer választójához... Sajnos a KDNP-nél ezt nem tudom megten…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Múlt héten már többen szóltunk itt a parlamentben a szégyenről, amit a náci holokauszttagadók hoztak ránk. Akkor azt mondtuk, mindenki tegye a dolgát: az igazságszolgáltatás szolgáltasson igazságot, a Jobbikkal bármilyen k…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A dolgokat néha a nevükön kell nevezni: aki náci, az náci, ami szégyen, az szégyen. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Így van! - Taps ugyanott.) Az eufemizmus most a hazugság előszobája. Szombaton a Várban nem jobbolda…
H/9376 A miniszterelnökkel szembeni bizalmatlanság kifejezéséről és az új miniszterelnök megválasztásáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A mai döntésünkkel új kormányt alakítunk - nem példátlan, de szokatlan időpontban, ciklus közepén (Moraj a Fidesz és a KDNP soraiból.), nem rendellenes, nem törvényellenes, de ritka módon szokatlan gyorsaságga…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ha valaki rendkívüli helyzetekben csak a régi szövegeit képes elmondani, az méltatlan a helyzet megoldására. Félek... (Taps az MSZP soraiban.)... nagyon félek, hogy kibújt a szög a zsákból. Félek, hogy kibújt a szög a zsák…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Védelem és kitörés. Ezeket a szavakat halljuk leggyakrabban, már ahol egyáltalán értelmes vita folyik. Védelem a válság ellen és fölkészülés a válságból való kitörésre. Csak ma délelőtt vagy délben a rádióhírekben a nagyvi…
Vita lefolytatása
DR. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Vendégeink! Kedves Képviselőtársaim! Nem csak az ülés rendkívüli; rendkívüli a helyzet és rendkívüli a felelősség is. A felelősség persze nem egyenletesen oszlik meg, nem ezt akarjuk mondani. A végső döntésekben és az elk…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Abban mindnyájan egyetértettünk, hogy van veszély, és ez a veszély nem egyetlen országot fenyeget. A veszély a magyar nemzeti érdeket és a szlovák nemzeti érdeket is fenyegeti. Egyetértek Boross Péter miniszter…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Velünk egy időben most a világ számos döntéshozó testületében ugyanezt teszik, mint mi: átírják a tegnapi számaikat, áthúzzák a régi terveiket, kedvezőtlenebb becsléseket fogadnak el 2009…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Úgy is mondhattam volna, tisztelt parlamenti nemzeti csúcs, hiszen a szombati nemzeti csúcs után, amely a szélesebb értelemben vett közélet és a gazdaság szereplőit is integrálta, most a labda nálunk van. A politika által,…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A tévénézők már jól ismerik a napirend előtti hozzászólások szokott koreográfiáját: elmondja a miniszterelnök a magáét, utána az ellenzéki frakciók némelyike hevesen rálő, majd én gondosan kivárom a pillanatot, megnyomom a…
V/6309 Magyarország megújításának lehetséges irányairól
LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jobban mondva: tisztelt fél Ház vagy kétharmad Ház! Engedjék meg, hogy mielőtt nagyon fontos vitánk lényegéről szólok, hadd szóljak valamit vitánk körülményeiről is, mert őszintén szólva, ilyet én…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A politikai évad jelképes események közepette indul. Akár jelképnek is tekinthetjük, hogy éppen a mai napon jár nálunk az Európai Bizottság elnöke, azzal a céllal, hogy a nemzeti parlamentek szerepéne…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Frakcióvezető Urak! Tisztelt Ház! Azt hiszem, félidős értékelésnél megszokhattuk, hogy ellenzék és kormányoldal másképp látja az elmúlt két év eseményeit. Az eltérés mértéke most azonban szokatlan. A legnagyobb ellenzéki párt válságról beszél,…
T/5190 A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazások eredményeként szükségessé váló törvénymódosításokról T/5191 A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról
LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! (Dr. Salamon László: A levezető elnöknek jár az elnöki megszólítás.) Tesszük a dolgunkat - ez a kötelességünk. Törvényes körülmények között eredményes és érvényes népszavazás zajlott. Nemcsak tud…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Urak! Mert úgy gondolom, hogy egy közjogi tisztség betöltőjének akkor is meg kell adnom a kellő tiszteletet, ha nem én választottam. (Taps az MSZP soraiban.) Merthogy, és ez éppen mai beszélgetésünk…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Ilyenkor az a házi szokás, hogy mi, frakcióvezetők egy kicsit egymással is vitába szoktunk szállni - nem fognak megsértődni a két nagyobbik ellenzéki párt frakcióvezetői, ha most…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Most, hogy a vita vége felé közeledünk, engedjék meg, hogy megköszönjem a Fidesz-frakciónak azt a kezdeményezését, ami a törvény név szerinti szavazására vonatkozik. Köszönjük, mert adjuk arcunkat, nevünket és felelősségünket…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, alelnök úr. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy figyelemmel hallgattam végig az előttem szólókat, ha mást nem, egy dolgot világosan megértettem: Domokos László képviselő úr nem tudja tiszta szívéből szeretni ezt a költségvetés…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Boross miniszterelnök úr úgy kezdte: jó volna, ha úgy volna, de nincs úgy. Mi most arról beszélünk, hogy legyen úgy, ahogy ő akarja, és legyen úgy, ahogy mi akarjuk. De ehhez az kell, hogy ne csupa Móricka üljön a parlamentben, akinek mindenről…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Előre is engedelmet kérek, hogyha a kellő tisztelet hangján ugyan, de bizonyos fokig vitázó és kritikus mondatokat is fogok mondani. (13.40) Azért merem ezt, mert a parlamentet a köztársaság…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt negyed Ház, ott szemközt! Ha az előbbi hozzászólást nem hallottam volna, akkor voltaképpen egy rossz humorú javaslattal akartam volna kezdeni. Azt akartam volna javasolni a tisztelt ellenzéki frakcióvezető kollégáknak, hogy hoz…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egy mai bulvárlapban nem nagyon megtisztelő elnevezését olvastam a mai napnak, a parlament utolsó munkanapjának. Azt írták rólunk: "Bezár a bazár". Akkor nagyon fölháborodtam. De érteni vélem, hogy mire gondolt a bulvárlap…