771 felszólalás
T/6190 Az állattenyésztés szabályozásához szükséges törvényi szintű rendelkezésekről
MAGYAR ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Azzal kezdem, hogy én azt fogom javasolni a Jobbik frakciójának, hogy támogassuk ezt a törvénytervezetet, hiszen annak céljával egyetértünk, és a benne foglaltak nagy részé…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Azt azért sajnálom, hogy a kormány részéről senki nem várta meg ezt a napirend utáni felszólalást. Ráadásul ez egy olyan jellegű felszólalásnak ígérkezik, ahol nem kis támadó jelleggel akarom számonkérni a korm…
T/5238 A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló 2015. évi XCVII. törvény módosításáról, valamint a Nemzeti Földügyi Központ létrehozásával összefüggő egyes törvénymódosításokról
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Nagyon sok pozitív elemet is tartalmaz ez a jogszabálytervezet, ezt már elmondtuk bizottsági ülésen, illetve a parlamenti vita során is, de azért lássuk be, hogy nem valószínű, hogy eléri azt a célt, amit itt az indoklá…
T/4481 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Nem okozok meglepetést, hiszen már korábban elmondtuk, hogy támogatjuk ezt a javaslatot. Nem is akarom húzni kollégáim idejét, csak azt szeretném aláhúzni még egyszer, hogy ezen törvényjavaslat ismét bebizonyította azt, hogy érdemes az ellenzékre…
K/5089 Így leszünk elsőkből az utolsók! Avagy miért nem tesz semmit a Kormány vetőmagtermesztés területén?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ahogy azt ön is tudja, 2004-ig hazánk gyakorlatilag a vetőmagtermesztésben a világ élmezőnyében járt, sőt néhány mutatót figyelembe véve mondhatjuk azt, hogy világelsők voltunk ezen a területen. Innen nézve egészen felf…
I/4854 Önnek is joga van tudni: Nincs többé magyar zöldség, csak a brutális árak?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az elmúlt időben egyre több kutatás jelenik meg, ami a vásárlóerőt méri, és például egy ilyenből kitűnt az, hogy egy átlag magyar háztartásnak 6-7, de néha 10 százalékkal is többet kell bizony fizetnie ugyanazért a csal…
I/4854 Önnek is joga van tudni: Nincs többé magyar zöldség, csak a brutális árak?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Természetesen nem tudom elfogadni. Törvény tiltja talán, hogy lehetne csökkenteni egyszerre az összes élelmiszer áfáját? Vagy nem értem, hogy mire utal, amikor azt mondja, hogy nem lehet. Miért kell megvárnunk ‑ ez is felfoghatatlan ‑ azt, hogy az ö…
T/3732 Az alapvető élelmiszerek áfaterhének csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A lényeg elhangzott igazából a kormánypárti képviselőtársam ellenérvelésében: megfelelő időben majd meg fog történni ez az áfacsökkentés, csak nem nagyon tudjuk megvárni ezt a megfelelő időt. Itt elhangzottak nagyon fontos szociális szempontok, ágaz…
T/4481 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról
MAGYAR ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nem okozok talán túl nagy meglepetést, ha az elején leszögezem, hogy a Jobbik frakciója fogja tudni támogatni az előttünk fekvő, most tárgyalt törvénytervezetet, ahogy egyébként több elő…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Egyfajta segélykiáltásnak szánom eme napirend utáni felszólalásomat, hiszen olyan lesújtó adatok, kutatási eredmények látnak napvilágot, most már mondhatom azt, hogy heti rendszerességgel szerte a világból és szűkebb…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Egy kedves ismerősöm írt nemrégiben a legnépszerűbb közösségi oldalon nekem egy üzenetet, amellyel kapcsolatban rögtön olyan gondolatok vetődtek fel bennem, hogy bizony ezt érdemes itt a Ház falai között is megosztani…
K/3838 Miért szüntetik meg az Agrárminisztériumot?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Államtitkár urat egy tippelős játékra hívom. Ön szerint, ha megszűnne a saját tárcája, azt mennyi idő után vennék észre a hazai agrárium szereplői? Több, a mezőgazdaságban dolgozónak is feltettem ugyanez a kérdést, és…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az elmúlt hét péntekén egy könyvbemutatón volt szerencsém részt venni, és erről szeretnék itt nagyon röviden beszámolni, mert úgy gondolom, hogy az Országház falai között is tanulsága volt ennek a könyvbemutatónak. Ta…
K/3397 Idén még nagyobb bajban vannak a fával fűtők?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ugyan a mai nappal megérkezett a tél hazánkba is, és eddig egy aránylag enyhe őszön vagyunk túl, de ezek azok a napok, amikor mindenki számára egyértelművé válik, hogy a téli tüzelő megléte vagy meg nem léte nagyon ko…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! 200 éves lett Európa és talán a világ legidősebb agrárfelsőfokú intézménye, és ez adta az apropót, hogy az óvári gazdászképzés néhány érdekességét megemlítsem itt a Ház falai között is az elmúlt 200 évből. (15.10) Az…
I/3388 Terjed a "balatoni láz"- Fideszes oligarchák kezére kerül a Fertő tó is?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. A lényeget nem sikerült megérteni nem tudom, hogy ez szándékos volt vagy véletlen , meg azt sem, hogy akkor melyik verzió a rosszabb.Az a baj, hogy megint önmagukból indultak ki. Azt mondta, az zavar minket, hogy mi nem veszünk ezen fejlesztésekben részt.…
K/3248 Be kell vezetni az őszi aszály fogalmát?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az aszályhelyzet azóta ki lett hirdetve, néhány járást leszámítva az egész országban; miután egyre szélsőségesebb hőmérsékleti értékeket produkál itt az időjárás, egyre nő az aszály kockázata is. Idén már odái…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Napirend utáni sorozatomban arra teszek itt kísérletet, hogy a magyar vidék és a magyar agrárium háza tájáról olyan hírek mögé is belátást nyerjünk, amelyekkel kapcsolatban, ha csak a kormányzati médiát követjü…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ezen napirend utáni felszólalás első részében már elmondtam, hogy arra teszek kísérletet, hogy az aktuális időszak mezőgazdaságot, agráriumot, vidékfejlesztést, halászatot, erdészetet, méhészetet érintő cikkeiből idéz…
K/2665 Újabb két ágazatot veszélyeztet a Fidesz gazdaságpolitikája?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Azt már megszokhattuk, hogy a szavak terén a kormány a hazai agrártársadalom legnagyobb támogatója, azonban a valóság nagyon gyakran egészen más képet mutat. Sajnos minden évben beszélgetnünk kell péld…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Csak azt tettem meg itt a napirend utáni felszólalásomra készülve, hogy az elmúlt 2,5-3 hónap agráriummal, vidékfejlesztéssel kapcsolatos híreiből szemezgettem. Ezt azért tartottam fontosnak, mert ha csak folyama…
K/1801 Ön, Miniszter úr, kitől és milyen ajándékot fogadott el azért, hogy eladják a magyar termőföldet az oligarcháiknak és a külföldieknek?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Orbán Viktor, az ön főnöke ismerte el, hogy kormányközeli vállalkozóktól rendszeresen fogad el milliós nagyságrendű ajándékokat. Feltételezhető, hogy ezek a brutális mértékű ajándékok bizony nem önzetl…
T/1356 Az EUROFISH Nemzetközi Szervezetet létrehozó Megállapodás kihirdetéséről
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Ahogy az általános vitában már elmondtuk, tudjuk támogatni ezt a javaslatot, hiszen csupa olyan rendelkezést tartalmaz, amely hiánypótló, és amellyel egyetértünk. Amikor kifejtettük a kritikáinkat, azok sokkal inkább ar…
H/893 A földművesek emléknapjáról
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Köszönöm államtitkár úrnak, hogy megtisztelte a kései vitát itt a jelenlétével, hiszen az általános vita alkalmával már volt módunk ezen javaslat kapcsán eszmét cserélni és a bizottsági ülésen is , de nem győzöm hangsúlyozni, hogy természetes…
H/893 A földművesek emléknapjáról
MAGYAR ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Nem kívánom megismételni itt kormánypárti képviselőtársaim nemes és fennkölt gondolatait, amelyekkel természetesen egyetért a Jobbik frakciója, és mi is úgy gondoljuk, hogy Nagyatádi Szabó…
H/893 A földművesek emléknapjáról
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Turi-Kovács Béla szavaira szeretnék reagálni, hogy szerintem ezeket egy Fidesz-frakcióülésen kellene elmondania. Örülök, ha ön sokat beszélt a szövetkezetekről, de azért akkor a munkáját próbálja meg egy kicsit a képviselőtársaira is rábízni, próbálja egy kicsit őket noszogat…
T/1356 Az EUROFISH Nemzetközi Szervezetet létrehozó Megállapodás kihirdetéséről
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ahogy bár Steinmetz Ádám képviselőtársam vezérszónokijában elmondta, fogjuk támogatni ezt az egyezményt, de tényleg ki kell emelni néhány dolgot, amit sajnálatos módon a magyar hallal kapcsolatban a kormányzat nem lépett meg, pedig igazán szükségsze…
K/496 Hogyan kívánnak fellépni a hazai sertéságazatot sújtó afrikai sertéspestis ellen?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Hát, úgy tűnik, hogy a folyamatosan visszaszorulóban lévő magyar állattartás és a rá épülő élelmiszeripar egy újabb válságba sodródik bele. Ugye, most itt a sertéságazatról van szó, ami ráadásul hosszú-hosszú évek után…
T/18567 Egyes agrárszabályozási tárgyú törvényeknek az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvénnyel összefüggő és más célú módosításáról
MAGYAR ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Hát igen, 17 törvényt módosít az előttünk fekvő javaslat. Ezzel önmagában nem is lenne baj, hiszen elég sok törvény van, amit érdemes módosítani. Sőt, azt sem vitatom el, ahogy már ez elhang…
I/18578 Folyamatosan csúszó támogatások, agyonszabályozott rendszer, gazdaellenes hozzáállás. Miért nem lehetünk normális ország?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A magyar mezőgazdaság számtalan problémája közül ma azokból szemezgetek, amelyek megoldásához még csak pluszforrás sem kellene, csupán tisztességes, hatékony és életszerű hozzáállás, legfőképpen önöktől. Nézzük…