771 felszólalás
I/18578 Folyamatosan csúszó támogatások, agyonszabályozott rendszer, gazdaellenes hozzáállás. Miért nem lehetünk normális ország?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Kicsit értetlenül álltam az előtt, hogy államtitkár úr válaszolt, hiszen a feltett kérdéseimnek mintegy a negyede tartozik önhöz, de ez látszott a válaszból is, ahogy felolvasta ezeket, hiszen abszolút nem életszerű válaszokat kaptunk. Azt, hogy fol…
T/18099 Az agrárium versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról
MAGYAR ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr, illetve Előterjesztő Úr! Salátatörvénnyel állunk szemben, amivel önmagában nem lenne baj, hiszen így az év vége felé sokszor kapunk hasonló jogszabályokat, és meg is örülte…
Napirend előtti felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Pénteken választunk, november 3-án tartják ugyanis a nemzeti agrárgazdasági kamarai választásokat. De mi is a kamarai választások valódi tétje? Minden bizonnyal az, hogy kik fogják irányítani a közeljövőben azt a szak…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Itt napirend utáni sorozatomban arra teszek kísérletet, hogy olyan települések problémáival ismertessem meg a tisztelt Ház jelen lévő képviselőit és a jegyzőkönyvet, amelyek valószínűleg nem hangoztak el itt még kormá…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben arra tettem kísérletet, hogy a Rábaköz és vidékének lehető legtöbb problémájával megismertessem a döntéshozókat, annak érdekében, hogy ennek a térségnek az ügyes-bajos dolgai végre itt is elhangozza…
K/17947 Hányan vannak kitéve a fagyhalálnak a Kormány meggondolatlansága miatt?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a sót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben folyamatosan érkeznek hozzám a megkeresések, hogy nem lehet a környező tüzépen fát kapni, vagy ha lehet, akkor bizony horror áron. Az elmúlt hét péntekén meg is tettem, hogy minden megy…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Néhány ígérettel szeretném szembesíteni a kormánypártok képviselőit, ami legalábbis a Rábaköz és Sokoróalja választókerületet érintette vagy érinthette volna. Többek között itt olyan munkahelyeket ígértek még a 2014-e…
K/17701 Miért sunnyognak a csornai napelemgyár ügyében?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Csorna város határába tervezett napelemgyár ügyében rengeteg a gyanús kérdés. Több tízezer magyar állampolgár hiába várta eddig a válaszokat. Az üzemnek egyébként két éve működnie kellene, a falak állnak, a termelő…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy így, napirend után megragadjam azt a lehetőséget, hogy egy olyan térségről is talán kicsit bővebben szót ejtsek, ami sajnos nagyon szomorú, hogy a Parlament falai között, kormánypárti képvise…
K/15480 Kész átverés show Csornán?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! 2011. július 19-én jelent meg a sajtóban, hogy az EcoSolifer AG egy 50 millió eurós beruházás keretében napelemgyárat létesít Csornán. Akkor még úgy tudtuk, hogy ’12 nyarán 160 foglalkoztatottal és évi 50 millió eur…
T/15776 A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról szóló 2016. évi XCI. törvény módosításáról
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ahogy már elmondtam a bizottsági vitában, illetve az általános vitában Gyüre Csaba képviselőtársam helyettesített, ő is elmondta, hogy magával a koncepcióval nagy problémánk nem lenne, ha tehát ez a javaslat mondjuk k…
I/15806 A saját jogszabályaikat sem vették figyelembe, amikor a nemzeti vagyont játszották át a haverjaiknak és a multiknak?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Újra a bábolnai földrablásról kell az államtitkár urat kérdeznem, egyrészt azért, mert ezt hiába tettem meg írásban már négyszer és legalább kétszer szóban, összevissza érkeznek a válaszok, egymásnak t…
I/15806 A saját jogszabályaikat sem vették figyelembe, amikor a nemzeti vagyont játszották át a haverjaiknak és a multiknak?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Hát, nem sikerült őszinte válaszokat kapnunk. Államtitkár úr, nagyon jól tudja, hogy csúsztat, miután a Monsanto megszerezte a területet. Valóban nem közvetlenül az államtól vette, hiszen önök előtte, az állam, eladták egy fideszes helyi strómannak (Z. Kár…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben megszokhatták, hogy napirend után a választókerületem néhány településének problémáiról ejtek gondolatokat, és kezdem azzal, amit néhány szóban a történelmükről el lehet mondani. (Szól a telefonja.)…
V/15303 A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről
MAGYAR ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Hallgatva Lázár miniszter úr expozéját, egy pillanatra megijedtem, hogy amikor majd le fog ülni, akkor a Jobbik időkeretéből lesz levonva ez a beszéd, hiszen sokszor olyan kemény és teljes…
V/15303 A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagy István államtitkár úrra szeretnék reagálni. Szinte mindennel egyetértettem, amit elmondott, én is úgy gondolom, hogy jelen témánk egyik nagy problémája és kiindulópontja az, hogy a paraszti életformát újra kell teremtenünk, újra kell definiálnu…
V/15303 A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Így a vitanap zárásaként egy idézetet szeretnék mondani. A GDP motorja a mezőgazdaság ‑ ezzel kezdte Font Sándor a felszólalását, és azt kell mondanom, hogy ebben minden bizonnyal igaza van, de azért javítsuk ki, és a mai vita végén, azt hiszem, hog…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Pont ezen napirend végén sikerült a napirend utáni felszólalásomat elmondani, és ennek azért is örülök, mert némiképp kapcsolódik a mondanivalóm. Enesét 1734 fő lakja, Győr és Csorna között helyezkedik el, és egyébkén…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Itt minden évben most már végighallgathatjuk azokat a címkéket, amelyekkel az aktuális költségvetést igyekeznek eladni a közvélemény számára: a stabilitás költségvetése, az elrugaszkodásé, nullás költségvetés, és idén…
T/14461 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Nem szeretném lefolytatni én sem az eredeti törvény teljes vitáját, általános vitáját, de azt azért meg kell említenem, hogy nagyon nagy előrelépésnek tartanám azt, ha például a magán-erdőtulajdonosok a természetvédel…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy most már többedik hete megszokhatták, így napirend után igyekszem a választókerületem néhány településének problémáira felhívni a figyelmet, de 75 település van, úgyhogy bele kell húzni. Ma Bezivel kezdeném, a…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Mivel a Rábaköz térségét, választókerületét elég sokat járom, és beszélek településvezetőkkel, lelki vezetőkkel, civil szervezetek vezetőivel, állampolgárokkal, akik a térségben élnek, így arra gondoltam, itt az ideje…
Napirend utáni felszólalások
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Acsalag Győr-Moson-Sopron megyében, a Csornai járásban fekszik, és a 2015-ös adatok szerint 493 lélek lakja. A település a XVII. század végén alakult ki a hanyi lápvilág egy magasabb, kiemelkedő pontján, s volt bizony…
T/14681 A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról
MAGYAR ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ahogy már elhangzott, a 2013-as átfogó törvénymódosítást a frakciónk is támogatta, ennek pedig akkor az volt az oka, nagyon röviden, hogy egy olyan gondolkodásbeli különbséget vázolt fel a…
T/14681 A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Nagyon röviden kiegészíteném, arra úgyis hiába várunk, hogy államtitkár úr a vitában érdemben szót kérjen és válaszoljon, gondolom. Kepli Lajos képviselőtársam ihletett meg egy nagyon fontos kérdéssel, ez pedig a tópartokon, folyópartokon helyben fogyaszth…
I/14689 Az állami földek kijátszásával és a szabályok könnyítésével adják fel a GMO elleni küzdelmet?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A bábolnai földkijátszással kapcsolatban elég komoly belső zavarokra lehettünk figyelmesek, hiszen két korábbi, ezzel foglalkozó írásbeli kérdésemre is egymásnak teljesen ellentmondó válaszokat adtak. A zavar oka azonba…
I/14689 Az állami földek kijátszásával és a szabályok könnyítésével adják fel a GMO elleni küzdelmet?
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót. Pontosan az a problémám, hogy most már nem állami területről beszélünk, és most már nem termőföldről beszélünk. De amikor az NFA a 86 hektárból kihasította ezt a háromszor 3 hektárt pont azért, hogy kijátsszák a jogszabályt, amire ön hivatkozott, akkor még te…
A/14769 A Fidesz az arrogancia szinonimája.
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! „Ezt ne csináld a jövőben, legalábbis, ha nem akarsz ebből problémát” ‑ így szólt Czerván György államtitkár úr fenyegetőzése, amit ifjabb Bozsik József irányába tett. Ez egy eléggé zsarolásszagú telefonbeszélgetés, ami…
A/14769 A Fidesz az arrogancia szinonimája.
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Államtitkár úr, fordítva ülünk azon a lovon! Itt nem az a kérdés, hogy ki vette fel a beszélgetést és miért látott napvilágot, hanem hogy miért lehetséges az, hogy a magyar kormány államtitkára zsarol egy szövetségi elnököt. (Dúró Dóra: Úgy van!) Hogyan lehetséges az, hogy ez…
T/14461 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról
MAGYAR ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Én is köszöntöm a szakma megjelent képviselőit, és köszönöm a szép szavakat is, amelyek kormánypárti, illetve előterjesztői oldalról az erdővel kapcsolatban eddig elhangoztak. Természetesen ma…