13 324 felszólalás
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki fölszólalni a vitában a rendelkezésre álló időkereten belül. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Tisztelt Országgyűlés! Most a miniszterelnök-jelölt úr válaszával, valamint a határozathozatallal folyt…
T/10284 A lakásszövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az írásban leadott hozzászólások következnek. Megadom a szót Horváth Csabának, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének, tízperces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr.
T/10284 A lakásszövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Írásban jelezte felszólalási szándékát Mádi László, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/10284 A lakásszövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Írásban jelentkezett felszólalásra Devánszkiné Molnár Katalin, a Szocialista Párt képviselője. Megadom neki a szót. Parancsoljon!
T/10284 A lakásszövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az írásban előre jelzett felszólalók végére értünk. Szeretném jelezni önöknek, hogy az elfogadott napirendnek megfelelően e napirendi pont vitája déli 12 óráig tart. Természetesen az általános vita későbbi ülésnapon folytatódik. Megad…
T/10284 A lakásszövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra jelentkezett és megadom a szót Molnár Lászlónak, a Szocialista Párt képviselőjének.
T/10284 A lakásszövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Kékesi Tibor, a Szocialista Párt képviselője, tízperces időkeretben. Parancsoljon.
T/10284 A lakásszövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tízperces felszólalásra következik Horváth János, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, képviselő úr!
T/10284 A lakásszövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. 11 óra 55 perc van. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni ebben a vitában a hátralévő időben. (Nincs jelzés.) Úgy látom, egyetlen képviselő sem jelentkezik. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, folytatására későbbi ülésünkön kerül majd sor. Ti…
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Kovács Árpád úrnak, az Állami Számvevőszék elnökének, tízperces időkeretben.
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a kulturális bizottság határozati javaslatainak szóbeli előterjesztése következik, összesen 15 perces időkeretben. Az MTI 2002. évi jelentéséhez kapcsolódó határozati javaslat ismertetésére megadom a szót Kiss Attila képviselő úrnak - már…
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor így át is térhetünk az MTI 2003. évi jelentésével kapcsolatban az előterjesztő kulturális bizottságban kisebbségi véleményt is megfogalmazók sorára. Először megadom a szót Csontos Jánosnak, a kulturális bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó, képviselő…
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Erdős Norbertnek, ötperces időkeretben, parancsoljon!
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Vass Lajos államtitkár úrnak, aki a kormány álláspontját ismerteti. Parancsoljon!
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a költségvetési bizottság álláspontjának, valamint a megfogalmazódott kisebbségi véleménynek az ismertetésére kerül sor, öt-öt perces időkeretben. Legelőször megadom a szót Szabó Lajosnak, a bizottság alelnökének, a bizottság előadó…
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kisebbségi vélemény ismertetője Arnóth Sándor képviselő úr. Öné a szó, parancsoljon!
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint húsz-húsz perces időkeretben; ezt követi az elsőként jelentkezett független képviselői felszólalás, tíz percben; ezek közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor…
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Kiss Attilának, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Parancsoljon!
I/11259 Üvegzseb helyett üvegszem program, avagy miért késik az őszinte beszéd a kormányzat korrupciós ügyeiről?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen. Bejelentem, hogy az előző szavazás eredményeképpen a nemzeti petíció - a gáz- és villamosenergia-áremelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló előterjesztést az Országgyűlés nem szavazta meg. Kérdezem a tisztelt Orsz…
I/11259 Üvegzseb helyett üvegszem program, avagy miért késik az őszinte beszéd a kormányzat korrupciós ügyeiről?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Kiss Péter miniszter úrnak. Parancsoljon!
I/11259 Üvegzseb helyett üvegszem program, avagy miért késik az őszinte beszéd a kormányzat korrupciós ügyeiről?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e a miniszter úr válaszát. Parancsoljon!
I/11259 Üvegzseb helyett üvegszem program, avagy miért késik az őszinte beszéd a kormányzat korrupciós ügyeiről?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Mivel a képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát, kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszter úr válaszát 175 igen szavazattal, 146 nem ellenében elfogad…
I/11101 A törvényben előírt körben bővíthető-e a termőföldért életjáradékot program igénybevételére jogosultak köre?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációra Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úr válaszol.
I/11101 A törvényben előírt körben bővíthető-e a termőföldért életjáradékot program igénybevételére jogosultak köre?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e a miniszteri választ. Jauernik István, parancsoljon!
I/11571 Verespatak= ciánszennyezés?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Miután a képviselő urak elfogadták a miniszteri választ, rátérünk a következő interpellációra. Tisztelt Országgyűlés! Gusztos Péter, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselője, interpellációt nyújtott be a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez, „ Verespatak=ciánszenny…
I/11571 Verespatak= ciánszennyezés?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációra Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter úr válaszol. Parancsoljon!
I/11571 Verespatak= ciánszennyezés?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e a miniszteri választ. Parancsoljon!
I/11436 Átírhatja-e a törvényt egy APEH állásfoglalás?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Áttérünk a következő interpellációra. Csáky András, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez: Átírhatja-e a törvényt egy APEH-állásfoglalás?ö címmel. Csáky András képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon!
I/11436 Átírhatja-e a törvényt egy APEH állásfoglalás?
ELNÖK: Képviselő úr!
I/11436 Átírhatja-e a törvényt egy APEH állásfoglalás?
ELNÖK: Képviselő úr!