275 felszólalás
T/7031 A távközlési adóról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. MSZP-s képviselőtársaimat szeretném emlékeztetni az alapigazságra: ha önök nem így kormányoznak nyolc évig, ha nem ilyen katasztrofális állapotban hagyják itt ezt az országot, ha nincs kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen, mert egyébként…
T/7031 A távközlési adóról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem kívánok többször kétpercezni, nem azért, mert bármiféle lelkiismereti problémám lenne, de még vannak, akik írásos hozzászólóként jelentkeznek, de néhány dologra azért reagálni kell. Sajnálom, hogy Vágó Gábor képviselő úr a mostani hozzászólását nem, mondj…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva itt a vitát, megmondom őszintén, néhány dolgot azért nem értek. Nekem van szerencsém két bizottságban, a gazdaságiban, illetve a költségvetésiben is tag lenni, és most Veres úr hozzászólását hallgatva igazából ne…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már most akkor konkrétan meg lettem szólítva, először is Nyikos elnök úrnak. Tisztelt Elnök Úr! Elfogadom, hogy ez valóban így volt, önt pedig nagy tisztelettel kérem, fogadja el azt az érvelést, hogy a jegybank ellenőr…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megmondom őszintén, már nem akartam szólni, hiszen én az első hozzászólásomban a gazdasági bizottság módosítócsomagjáról beszéltem, de amit most Kolber úr elmondott, azt nem lehet szó nélkül hagyni. Tisztelt Képviselő Úr! Ön vagy nem értette meg azt…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kovács Tibor képviselő úr itt az utolsó, már-már mínuszba hajló másodperceiben még azért próbálta a közvéleménynek sugallni, hogy egyébként micsoda eljárás folyik itt. Sajnálom, hogy ismét csak próbálja félre…
T/5067 A befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról
MÁRTON ATTILA, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A számvevőszéki és költségvetési bizottság is megtárgyalta a T/5067. számú, a befektetésialap-kezelőkről és kollektív befektetési formákról szóló törvényjavaslat ál…
T/4986 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
MÁRTON ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló, előttünk fekvő T/4986. számú törvényjavaslat elsősorban az uniós irányelvek átültetéséről szól. Ezzel az első…
T/4986 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már Göndör képviselő úr szólt előttem, akkor engedjék meg, hogy egyébként a rendes felszólalásában elmondottakra hadd reagáljak, és igazából csak emlékeztetni szeretném képviselő urat, hogy ugye, az volt a kifogása, hog…
T/4986 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tukacs Képviselő Úr! Hát azért őszintén remélem, hogy az önök nyolcéves kormányzási ideje elmúlt, és most már tényleg azok a gazdasági folyamatok történnek a magyar gazdaságban és a valóságban, amiket a számok mutatnak. Tudom, hogy ez nem volt mindi…
T/4787 A Közép-európai légiforgalmi szolgálatokról (CEATS) szóló Megállapodások felmondásáról rendelkező CEATS Felmondási Megállapodás kihirdetéséről
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! (Zaj. - Az elnök csenget.) Általában egy ilyen súlyú ügy, egy ilyen nemzetközi egyezmény nem nagyon szokott nagy vitát kiváltani itt a parlamentben, de engedtessék meg nekem, hogy az előttem hozzászóló Staudt képviselő úr e…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
MÁRTON ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint azt önök is tudják, hiszen már itt a bizottsági ismertetéseknél is elhangzott, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 36. §-a szerint a kormánynak a költségvet…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt az elmúlt lassan két órában ellenzéki képviselőtársaim részéről elhangzottak olyan dolgok, amelyeket, úgy gondolom, hogy jó lenne helyre tenni. Sok mindenről kellene beszélni, lesz is még rá lehetőség, de úgy gondolom,…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Kovács Képviselő Úr! Nem tudom, hogy ön hol volt a hétvégén; nem tudom, hogy például olvasott-e újságot, internetet, vagy nézett-e televíziót, mert szerintem nem tudna egyetlenegy kormányzati vagy kormánypárti politikusi nyilatkozatot sem i…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Akik követik most a parlament ülését a televíziókészülékeken is, Kovács Tibor képviselőtársam felszólalásában egy igazi karakán MSZP-s érvelést hallhattunk. Ugyanis amikor szembesülnie kellett a konkrét számadatokkal, akkor mi volt az első mondat, j…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ígérem, remélem legalábbis, hogy nem kell ismételten kétpercesre jelentkeznem. Gőgös képviselő úrnak azért szeretnék reagálni a megjegyzésére. (11.40) Tisztelt Képviselő Úr! Az a helyzet, hogy mi valóban teljesen más adófilozófiát követünk, mint önö…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedtessék meg, hogy én néhány pénzügyi érvet soroljak fel Bokros úr hozzászólásával kapcsolatosan. Vagyunk itt a Házban jó néhányan, akik már 1998 óta itt ülünk, és tudjuk, hogy mekkora fejtörést és mekkora gondot okozott nekünk annak a Bokros-cso…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lassan már két órája folyik a vita, és úgy gondolom, hogy időnként érdemes visszatérni az alapokhoz és átnézni, hogy tulajdonképpen mi is az, amiről a 2012-es költségvetés szól. Őszintén sajnálom, hogy különösen a még az M…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Volner képviselő úr, tényleg jó volna, ha néha ön is szembenézne a tényekkel, ha már ilyeneket mond a parlamentben! Önök rendszeresen előhozzák ezt a ne fizessük vissza a hiteleinket, most már ugyan finomítottak, mert látták valószínűleg, h…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Vannak dolgok, amik mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Tisztelt Volner képviselő úr, mielőtt ilyen elképesztő, hadd nem mondjak jelzőt, hogy mit mond, nagy tisztelettel ajánlom figyelmébe: legyen kedves már a költségvetési és számvevőszéki bizott…
T/4476 Az otthonvédelmi intézkedések kiterjesztése kapcsán a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról
T/3489 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról H/3490 A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek Magyar Állam javára történő megvásárlásának jóváhagyásáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vagyunk itt néhányan, akik a gazdasági, illetve a költségvetési bizottságnak is tagjai vagyunk, és ezeket az érveket, amelyek az előbb Veres, illetve Józsa képviselő úr részéről elhangzottak, mi már egyszer hallottuk; akko…
T/3489 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról H/3490 A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek Magyar Állam javára történő megvásárlásának jóváhagyásáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem kívánom feleslegesen szaporítani a szót, de itt azért Jávor Benedek képviselő úr hozzászólásában elhangzott néhány olyan dolog, amire úgy gondolom, hogy reagálni kell. Az elmúlt tizenegynéhány, majdnem húsz évben hallhattunk ilyen SZDSZ-es rioga…
T/3288 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény, valamint a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvényt az Országgyűlés 1996. december 18-án fogadta el. Megalkotása, azaz 1996 óta nem került sor a törvény szabályrendszerének átfogó, érdemi felülvizsgálatára, időközben azonban jelentősen fejlődött az ato…
T/2940 Az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő befizetésekhez kapcsolódó kedvezmények megalkotásáról és az Alap létrehozásával kapcsolatos törvénymódosításokról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az idők nem változnak. Az a helyzet, hogy a szocialista képviselők, ha tudtak egyáltalán valamit közgazdaságtanból és pénzügyekből, akkor azt a mai napra elfelejtették, de valószínűleg az elmúlt ciklusra is érvényes ez. Eg…
T/2940 Az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő befizetésekhez kapcsolódó kedvezmények megalkotásáról és az Alap létrehozásával kapcsolatos törvénymódosításokról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, megdöbbenéssel hallgatom itt Scheiring Gábor képviselőtársam hozzászólását, hogy a zöld SZDSZ, akik az SZDSZ kabátjából bújtak ki, beszélnek itt mindenféle gazdaságpolitikáról. Hát az a helyzet, képviselő úr, hogy mi…
T/2940 Az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő befizetésekhez kapcsolódó kedvezmények megalkotásáról és az Alap létrehozásával kapcsolatos törvénymódosításokról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Láthatóan a zöld SZDSZ-nek nem nagyon van mondanivalója a napirenddel kapcsolatban. Schiffer András képviselő úr azért is háborodott fel, mert véletlenül eléggé talált ez a kifejezés, de a tény az tény. Egy dologban viszont engedje meg, hogy pontosí…
T/2883 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen a késői órán nem akarom feleslegesen húzni az időt, de Jávor Benedek és Józsa István képviselőtársaim is érintettek két olyan témát, amire - úgy gondolom - mindenképpen reagálni kell, ez pedig a Budapest környékén lév…
T/2883 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Igyekszem most már tényleg többet nem hozzászólni ehhez a témához, már csak azért sem, mert reményeink szerint a légi közlekedés kérdéseit a második félévben részletesen is ki fogjuk tudni tárgyalni, hiszen az új légügyi stratégia, illetve a…
T/2767 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen a késői órán, igaz, hogy eléggé előrehaladtunk az időben, de úgy gondolom, hogy ez egy olyan fontos törvényjavaslat, amelynek kapcsán mindenképpen szükséges néhány szót ejteni. Lassan éjfél is elmúlt,…