568 felszólalás
T/4321 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról, valamint egyes törvényeknek az egészségkárosodás mértékére vonatkozó új minősítési rendszer és a rehabilitációs járadék beveze
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Mind a három előttem felszólaló nagyon fontos dolgokat említett, amelyekhez szeretnék csatlakozni, illetve amelyeket szeretnék nyomatékosítani. Keleti képviselő úr javaslata, hogy tíz évről öt évre szállítsuk le a határt, amelytől pótlékot kapnak a szerződéses k…
T/4303 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézést kérek a hangomért - nem tehetek róla. Úgy gondolom, hogy a pontrendszer módosítása már régóta időszerű, ugyanakkor világossá kell tennünk, hogy ez csak az eszköztárnak egy része, méghozzá egy kisebb része, amely - ha kellően és jól alkalmaz…
T/4410 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
MÉCS IMRE, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Öntől is elnézést kérek a hangomért. A honvédelmi és rendészeti bizottság a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról szóló T/4410. számú törvényjavaslatot megvitatta, igen élénk vita alakult ki a bizo…
T/4410 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mint már bizottsági felszólalóként említettem, a törvényjavaslat egyik legfontosabb intézkedését a kézbesítési vélelem megdöntése jelenti, és ezzel kapcsolatban általánosságban is föl kell tenni néhány kérdést. A hivatalos iratokkal kapcsolatban általános…
T/4411 A bejegyzett élettársi kapcsolatról
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném bejelenteni azt, hogy a saját nevemben beszélek; bár gondolataimat előadtam a frakcióülésen is, és sokan egyetértőleg rezonáltak rá, de úgy gondolom, az a korrekt, hogy most a saját nevemben beszélek. Én is nagyon fon…
T/4411 A bejegyzett élettársi kapcsolatról
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Kedves Szilvia! Nem szignifikáns különbségek vannak. Az, hogy 16 éves leány házasságot létesíthet, de nem létesíthet élettársi kapcsolatot, nem szignifikáns. A névviselésre vonatkozóan azonosak a lehetőségek, felvehetik egymás nevét, dönthetnek úgy, hogy köz…
H/4184 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Honvédség létszámának megállapításáról szóló döntés a köztársaság legfelsőbb államhatalmi szervének, az Országgyűlésnek a feladata és a felelőssége. Legutóbbi döntésünkre 2004-ben került sor, a 15/2004. (III. 24.)…
H/4184 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Karsai Péter higgadt és nyugodt felszólalását köszönöm. De van egy része, amit helyére kell tenni, ez pedig az önkéntes haderő felállítására vonatkozó érve. Az elektrosztatikában is az a helyzet, hogy ha valahol töltéseket helyezünk el, akkor a másik olda…
T/4177 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az adatvédelemmel kapcsolatban sok tekintetben egyetértek Boross Péter képviselőtársammal. Úgy érzem, hogy valahogy a gyakorlati helyzettől és a technikai helyzettől eltérő és az eszme győzelme a józan ész felett típusú megoldás az, amikor a közterü…
T/3060 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/3066 Egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Előterjesztő! Hihetetlenül fontos kérdésről van szó, és úgy gondolom, hogy az az igazi probléma, hogy nem megfelelő keretek között, nem megfelelő megoldás az, amit az előterjesztők kínálnak számunkra. Nagyon fontos volna, hogy több női kép…
T/3060 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/3066 Egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy gondolom, hogy az alkotmányjogi fejtegetések nagyon fontosak. Pettkó úrnak mondom, hogy amikor elfogadta a kerekasztal a választási törvényt, akkor én voltam a soros elnök, és én adtam szót Salamon úrnak is. (Pettkó András: Nem tudtam.) Visszatérve, n…
T/3060 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/3066 Egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, Sándor Klára félreértette a szavaimat. Azt fejtegettem, hogy aggodalommal figyelem, hogy a gyermekek érdekei nem érvényesülnek a parlamentben, és alkotmányjogászok lecikizték azt a javaslatot, hogy a gyermekeknek is legyen választójoguk, amelyet egyé…
T/3809 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Barátaim! Amikor kitaláltuk az 1 százalékos törvényt jó tíz évvel ezelőtt, akkor az volt a fő cél, hogy az állampolgárok elidegenedését csökkentsük. A pártállamban rendkívül nagy volt a redisztribúciós lánc, hiszen a javak elkerültek a közpon…
T/3809 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Pettkó András! Én nem látom a visszaéléseknek olyan túl nagy tárházát azzal, hogyha valakinek a nevét feltüntetik, hiszen emlékszem rá, még a régi gimnáziumi évkönyvben a végén mindig fel voltak sorolva azok, akik különböző segítséget nyújt…
T/3809 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Deák Valéria képviselőtársam fölszólalása inspirált arra, hogy ismét fölszólaljak. Én úgy éreztem a törvényjavaslat beterjesztésekor és - ahogy már többször kifejtettem - a törvényjavaslat rendkívül szövevényes felépítéséből, hogy itt egy olyan kormányzat…
T/3809 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (MSZP): Igen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 11 évvel ezelőtt egy rendkívül fontos és korszakalkotó törvényt hoztunk létre, amely segített az általános és a XX. századra annyira jellemző elidegenedés oldásában. Akkor az emberek úgy érezték, és mi magunk…
T/3809 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen Pettkó András hozzájárulását. Valóban több módszer is lehetne. Van nekem egy másik, kicsit filozófiai jellegű problémám is, hogy miért kell anonimnak maradnia az egésznek. Az egyénnek joga van ahhoz, hogy mint adományozó, megtiltsa a nevének vagy az adatainak a közl…
Napirend előtti felszólalások
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Negyvenkilenc éve, június elején kiürítették az országos börtön elkülönített, elszeparált részén álló Kisfogházat, minket, halálra ítélteket, mintegy ötvenünket áttelepítettek a központi épület egyik preparált és kiürített részébe, sebtében alakíto…
H/3118 A rendőrség morális válságához vezető kormányzati döntéseket, intézkedéseket, mulasztásokat és ezek körülményeit vizsgáló országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! (Babák Mihály: Gonosz vagy, Vadai!) Én egy fundamentális kérdésre szeretnék rátérni, mert így sorozatban egymás után két vizsgálóbizottság iránti javaslatot láttunk, és ez a kérdés nincsen rendezve. Demeter úr nagyon jól tudja, és másik…
Napirend utáni felszólalások
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma van 87. esztendeje, hogy a Párizs melletti Kis-Trianon-palotában aláírták, aláíratták a békediktátumot, amely a történelmi Magyarországot megszüntette, szétszabdalta, és az Osztrák-Magyar Monarchia romjain mesterséges államalakulatok jöttek létre…
H/2921 A Magyar Honvédség további fejlesztésének irányairól
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Többen elmondták, hogy példaszerű együttműködésben csiszolódott ki a Magyar Honvédség további fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozati javaslat. November 29-én, december 6-án, december 20-án és január…
H/2941 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a Kormányzati Negyed beruházás részeként létrejövő Kormányzati Épület(együttes) megvalósítását célzó közbeszerzési eljárás megkezdés
MÉCS IMRE (MSZP): Addig lesz majd újabb észrevétel. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy nagyon érdekes projektről tárgyalunk, és az a kötelességünk, hogy ezt a témát nagyon alaposan körüljárjuk és megbeszéljük. Azért gondoljuk meg, hogy amikor a tisztelt Ház annak idején elhatározta en…
T/2909 A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Rendkívül fontos lépést teszünk meg, és úgy gondolom, nem győzzük ezt eléggé hangsúlyozni. Hadd mondjak el egy példát. Szigligeten van egy nádfedeles parasztházam 40 éve, és az alkotóházból fel szoktak jönni oda íróbarátok, Göncz Árpádtól Esterházy…
H/2284 A "Legyen jobb a gyerekeknek!" Nemzeti Stratégiáról, 2007-2032.
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Három módosító indítványomat szeretném indokolni és ajánlani. Az 1. szám alatt azt javasoltam, hogy az egész szövegben egységesen a "gyermek" szót használjuk a "gyerek" helyett. Van olyan, hogy egy mondatban is vált a szöveg, például a 4. oldalon: "…
H/2284 A "Legyen jobb a gyerekeknek!" Nemzeti Stratégiáról, 2007-2032.
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ajánlás 11. száma alatti javaslatomat folytatnám. Azt szeretném elmondani, hogy tulajdonképpen a vitatkozóknak igazuk van, mert különböző dolgokról beszélnek. Ez olyan, mint egy komplex szám, hogy van egy imaginárius része és egy reális része, az egyik…
Napirend előtti felszólalások
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nemrég emlékeztünk történelmünk talán legszörnyűbb, visszataszító eseménysorozatára, több százezer magyar állampolgár szervezett és előre elhatározott elpusztítására, a magyar holokausztra. Félmilliónyi honfitársunkat gyűjtötték össze és s…
H/2284 A "Legyen jobb a gyerekeknek!" Nemzeti Stratégiáról, 2007-2032.
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rendkívül fontos javaslatot tárgyalunk, hiszen a matematikának nagyon szép kifejezése van arra, hogy valami létezésének van kritériuma, ez az egzisztenciakritérium vagy egzisztenciatétel. Szokták ezt bakafántosabban is mondani úgy, hogy szükséges, d…
T/2424 Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Rendkívül fontosnak tartom az előttünk fekvő törvényjavaslat megszületését és elfogadását, nemcsak azért, amit az államtitkár úr mondott, hogy az európai uniós jogharmonizáció keretében igazodunk a közösségi joghoz, hiszen a…
J/47 Az adatvédelmi biztos beszámolója 2005 H/1541 Az adatvédelmi biztos 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim és mindenekelőtt tisztelt Biztos Urak! Egy nagyon becses beszámolót kaptunk két kötetben az adatvédelmi biztostól, ami rendkívül érdekes olvasmány, és nagyon sok olyan dologra felhívja a figyelmet, ami fontos…
J/47 Az adatvédelmi biztos beszámolója 2005 H/1541 Az adatvédelmi biztos 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Végezetül összegezni szeretném a mi számunkra, a törvényhozás számára fontos feladatokat, amelyekkel - bocsánat ezért a szleng szóért - régóta sárosak vagyunk. Az első az adat fogalmának a precíz tisztázása. Ehhez kell kérnünk a szakértői társadalom segít…