568 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Rogán Antal Képviselő Úr! Az SZDSZ és a magam nevében szintén örömmel üdvözlöm, hogy ez a nagyon fontos konferencia itt, nálunk kerül megrendezésre, és úgy gondolom, hogy vannak is eredményeink, amelyekkel nem kell szégyenkeznünk, ame…
T/7308 Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény tizenharmadik, a halálbüntetés minden körülmények között történő eltörlésére vonatkozó jegyzőkönyvének kihirdetéséről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rendkívül fontos lépéshez értünk: kihirdetjük azt a határozatot, amely a halálbüntetést minden körülmények között tiltja, békében, háborúban - óriási lépés ez. Amikor eljutunk ide, akkor emlékezzünk meg tisztelettel a magyar Alkotmánybíróságról, am…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelettel a 607. és a 609. pontot visszavonjuk, ne tegye fel szavazásra. Köszönöm szépen.
T/6719 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy ismét eljött az a kegyelmi pillanat, ami különösen parlamenti életünk korai szakaszában volt jellemző, amikor a nemzet fontos ügyeit, így a honvédelmi kérdéseket is mindig közösen, összpárti konszenzussal, összpárti egyeztet…
A/6620 Igaz-e, hogy szűkíteni kívánja a kormány a Sulinet Express adókedvezmények körét?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Igen, köszönöm szépen, elnök asszony, elfogadom az államtitkár urat válaszadóul.
A/6620 Igaz-e, hogy szűkíteni kívánja a kormány a Sulinet Express adókedvezmények körét?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen az államtitkár úr válaszát. Ennek a projekttanácsnak a felállítása, remélem, olyan irányba fog hatni, hogy az értékesítőket ráveszi arra, hogy kicsit olcsóbban adják a termékeiket, mint ahogy a közbeszerzési eljárásokban elvállalták. Erre a minisztérium egyébként m…
A/6512 Lebontjuk-e végre a piaci monopóliumokat, avagy hogyan szavazzunk az új hírközlési törvényről?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Úgy gondolom, a hírközlési törvény az egész ország lakosságát érinti, és velük együtt magam is nagy érdeklődéssel követem a törvény tárgyalását. Nagy várakozással tekintünk az új törvény megalkotása elé, mivel úgy gondoljuk, hogy az ország…
A/6512 Lebontjuk-e végre a piaci monopóliumokat, avagy hogyan szavazzunk az új hírközlési törvényről?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a válaszai biztató kezdetét. Ezekben a nyílt levelekben azonban felvetettek olyan problémát is, hogy a módosítók elfogadása esetén az internet-hívásvégződtetési szabályozási modell megváltozik. Különösen nehezményezik az átalánydíjas internet-hívásv…
T/6230 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Ezt a törvényjavaslatot az átszervezés kényszere szülte, és ahogy itt már elmondták a bizottsági előadók, humánus megfontolások. Egyrészt az igen jelentős átszervezés következtében nem lehet betartani azt a követendő szabályt, hogy a beosztások és a rend…
H/5987 A Magyar Honvédség kijelölt állományának a NATO Reagáló Erőkben történő részvételéről H/5988 A Magyar Honvédség NATO parancsnoksági beosztást betöltő tagjainak a NATO által vezetett műveletekben történő részvételéről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Két határozati javaslatról tárgyalunk, mind a két határozati javaslat a NATO-val való szoros és operatív együttműködést célozza, és elő szeretné segíteni azt, hogy zökkenőmentesen, időhúzás nélkül és nagyobb politikai megnyilvánulá…
H/5987 A Magyar Honvédség kijelölt állományának a NATO Reagáló Erőkben történő részvételéről H/5988 A Magyar Honvédség NATO parancsnoksági beosztást betöltő tagjainak a NATO által vezetett műveletekben történő részvételéről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Körömi Attila tisztelt képviselőtársamnak szeretnék néhány gondolatot elmondani, reagálva az észrevételére. A NATO Észak-atlanti Tanácsának az egyhangú döntése kell ahhoz, hogy magát az egész egységet bevessék. Tehát itt megvan a garanciális elem. A mási…
Napirend utáni felszólalások
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A mai újságban olvastam a Legfelsőbb Bíróság elnökének a nyilatkozatát, amelyben tájékoztatott bennünket, hogy 1956 decembere és 1963 decembere között 157 bíró vált meg tisztségétől, mert nem vállalta a népbírósági tanácsokban való közreműk…
T/5582 A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Élve az ön felhívásával, tisztelettel jelzem, hogy az ajánlás 3. pontjában szereplő módosító indítványhoz szeretnék néhány szót fűzni. Rendkívül fontos érdek fűződik ahhoz, hogy az elektronikus hitelesítési eljárások, jelesül a 2001. évi XXXV. törvényben megfoga…
H/5986 Az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló 65/2003. (VI.3.) OGY határozat módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő országgyűlési határozati javaslat módosítani kívánja a 65/2003. számú határozatot, amit június 3-án hoztunk meg. A módosítás lényegét a miniszter úr elmondta: az iraki helyzet, az ottani lengyel felelősségi t…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Amikor én gyermek voltam, akkor a söntésekben és a kocsmákban ki volt írva, hogy földre köpni hatóságilag tilos. Ma nincsenek ilyen feliratok. Köpködnek a földre? Nem nagyon, legfeljebb a dohányosok dobják el a csikkjeiket. De azért most is, ha azt monda…
T/5680 Az elektronikus hírközlésről
MÉCS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. A természetben annál magasabb rendű egy élőlény, minél fejlettebb az idegrendszere. Úgy gondolom, hogy ez a társadalmakra és az államokra is igaz. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom azt a tör…
T/5681 A postáról
MÉCS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vélem, nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel itt, a tisztelt Házban, aki örömmel üdvözli, hogy a postai ágazat rangját visszaadó, önálló törvény születik; olyan, amely méltó a postának…
T/5582 A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A számvitelről szóló törvényjavaslat általános vitájában Kuncze Gábor képviselőtársam átfogó beszédében elmondta az SZDSZ álláspontját, és már ő is megemlítette beszédében az elektronikus hitelességnek a kérdését. Én ezt a területet szeretném egy k…
T/5482 Az adózás rendjéről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint mondottam volt, a számviteli törvény tárgyalása során elhangzottak a jelen törvényjavaslat tárgyalására is vonatkoznak, tehát tulajdonképpen nem kívánom megismételni. Azonban el kell mondanom azt, hogy Bernáth Ildikó felszólalásában aggódott a…
T/1389 A Magyar Tudomány Ünnepéről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is szeretnék köszönetet mondani Vitányi Ivánnak, hogy ezt a szép törvényjavaslatot szorgalmazta, megfogalmazta és beterjesztette. Úgy gondolom, hogy a nevek mindig sokat jelentenek, tehát amikor a magyar tudomány napjából magyar tudomány ünnepe v…
T/1389 A Magyar Tudomány Ünnepéről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen. Kedves Pósán képviselő úr, nem véletlenül olvastam föl a preambulumot, amelyben az Országgyűlés azon határozott szándékának ad kifejezést, hogy a tudományt kiemelkedő támogatásra méltónak tartja. Úgy gondolom vagy gondoljuk, hogy egy emelkedett szövegben, amely ün…
T/5086 Egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények módosításáról
MÉCS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök asszony. Én is csatlakozom kollégámhoz, és szeretnék a helyemről beszélni, már csak azért is, mert kedvelt számítógépem itt van előttem. Úgy gondolom, hogy egy hihetetlenül fontos lépést jelent ennek a kerettörvény-javaslatnak vagy cso…
H/5352 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben magyar katonai egészségügyi kontingens részvételéről szóló 111/2002. (XII.18.) OGY határozat módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örömmel hallottam a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselőjének nyilatkozatát. Úgy gondolom, hogy túl kell lépni azokon a görcsökön és gátlásokon, amelyek eddig megakadályozták, hogy a NATO-val való együttműködésünk teljesen gördülékeny legyen.…
A/5505 Miért nem halad előre a kárpótlásért megállapított összegek kifizetése?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Én bizony szégyellem magamat, és pirul az arcom, amikor az élet elvesztéséért járó kárpótlásról van szó, hihetetlenül vontatottan halad. Kicsit emlékezzünk vissza a történtekre! 1997-ben nyílt meg erre a kárpótlás…
A/5505 Miért nem halad előre a kárpótlásért megállapított összegek kifizetése?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Az államtitkár úr korrekt adatai csak azt mutatják, hogy valóban rendkívül vontatottan halad. Kiszámoltam, hogy az erre az évre biztosított pénzből a kárpótlásra jelentkezettek 56 százaléka, vagyis 65 280 ember kaphatná meg, ehhez képest van 10 ezer elintézett ügy, és néhány száz,…
Napirend előtti felszólalások
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! A napokban a sajtóban sok találgatás, illetve bizonyos fokú szkeptikus hangvételű cikk jelent meg arról, hogy 2005-ben is lesz még bevonulás a sorkatonák szá…
T/4625 Az elektronikus cégeljárásról és a cégiratok elektronikus úton történő megismeréséről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném úgy a frakcióm nevében, mint a magam nevében, hozzáteszem, az informatikai bizottság nevében is örömmel üdvözölni ezt a törvényjavaslatot, ami egy nagyon fontos területen bevezeti a digitális, elektronikus világnak a lehetőségeit. Úgy gon…
T/3904 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rendkívül fontos alkotmánymódosítási kérdést illet az előttünk álló törvényjavaslat, amellyel kapcsolatban már volt négypárti egyeztetés, amelyen részletesen kifejtette mind a négy párt az álláspontját. A Szabad Demokraták Szövetségének az álláspon…
T/3904 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Kedves Horváth János Képviselő Úr! Teljes mértékig egyetértek, és az érzelmeidet osztom is ebben a kérdésben. A '49-es év egy eléggé gyűlölt év mindannyiunk számára, akik megéltük már viszonylag felnőtt fejjel. De hadd mondjam el azt, hogy ez csak számában viseli a '49. évet, ez a…
T/3904 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Teljesen világos dolog, hogy ebben a kérdéskörben csak konszenzussal tudunk előrelépni. Ugyanakkor mi magunk, akik a honvédelmi bizottság tagjai vagyunk, és még leginkább konszenzus közeli területen, ezt még mindig nem tudjuk teljes mé…