207 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A politikáról és Magyarország külföldi megítéléséről felelősen gondolkodó emberek számára örömteli és felemelő pillanatok voltak az elmúlt hét végén Esztergomban történt események, amikor sok bukdácsolás, szándékos…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
MOLNÁR GYULA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Hölgyeim és Uraim! Miniszterelnök-jelölt Úr! A Deutsch Tamás által felvázolt tavasz 17 pillanata után engedjék meg, hogy visszatérjünk a kormányprogram vitájára, de egy rövid válaszban hadd reagáljak. Nagyon szépen köszönjük, hogy megkönnyítet…
H/5719 A Magyar Köztársaság és Románia miniszterelnökei által Budapesten, 2001. december 22-én aláírt egyetértési nyilatkozat érvényesülésével kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Megpróbálom én is a süket fülek falát döngetni egy pillanatra. (Felzúdulás, derültség a Fidesz soraiban.) Kérem önöket, ne tegyenek úgy, képviselőtársaim, mintha az elmúlt egy-másfél hónapban ez a kérdés nem foglalkoztatta volna a po…
T/5141 Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Jó reggelt kívánok magam is! Tisztelt Államtitkár Úr! Az első szakaszban szeretnék az 1. és a 4. ponttal foglalkozni, amelyek összefüggnek számtalan más ponttal, ahogy az ajánlásból is kiderül. Szabó Zoltán képviselőtársammal nyújtottuk be ezt a k…
T/5141 Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Képviselőtársaim! Én ugyan a feladatomat már teljesítettem, mert megérkezett Wiener György képviselőtársam, és addig kellett ezt a napirendet mindenképpen tartani. Két nagyon rövid megjegyzést tennék. Talán nem tudja mindegyik jelenlévő, hogy ugyanebben az időszakban tárgyalja v…
T/5141 Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Itt szeretnék nagyon röviden szólni - most már megtehetem - azzal a szemléletbeli kérdéssel kapcsolatban, amit az 1. ajánlási pont kapcsán jeleztem, ez pedig a 37. ajánlási számon lévő, rendkívül részletes módosító indítvánnyal kapcs…
T/5141 Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Nagyon nagy örömömre szolgál, hogy ismét azt tehetem, hogy csatlakozom Lezsák képviselőtársam mondandójához, ugyanis a hozzászólása egy részében már ezt a szakaszt is érintő kérdéseket vetett fel. Magam is úgy gondo…
T/5141 Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Remélem, utoljára szólok. Ez látszólag egypontos módosító indítvány, de rendkívül fontosnak tartom, ezért nagyon röviden szeretnék mellette érvelni. Ez a polgári kormány bevezette és gyakorlatilag nagyon divatossá tette a kerettörvény kifejezést,…
V/5417 Európai integrációs vitanap kezdeményezés
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ma már többször elhangzott a szocialista szónokoktól, hogy miközben zajlik a parlament plenáris vitája, aközben az interneten is nyomon követjük, hogy az állampolgárok hogyan és miképpen vélekednek minderről a vitáról. Ha nagyon somm…
T/5141 Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem akarom a saját rendes hozzászólásom tételeit elvenni, de azt gondolom, itt van helye egy rövid megjegyzésnek Csáky képviselőtársam hozzászólása után. Úgy tűnik, hiábavaló a kormány szándéka, hiábavaló a Fidesz vezérszónokának megnyugt…
T/5141 Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Azt gondolom, a ma délelőtti vitában a leggyakrabban elhangzó szó az volt, hogy "nagy jelentőségű" vagy "jelentős" szabályozást alkothat meg a Ház. Talán ha az expozét a miniszter úr mondta volna, még azt is hallhattuk vol…
V/5184 Beszámoló a kormány három évi munkájáról
MOLNÁR GYULA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az anyaghoz szeretnék én is hozzászólni. A 41. oldalon olvastunk, hogy az információs társadalom kihívásaival ez a kormány szembesült először. Nos, úgy gondolom, ez úgy történt, hogy szembesültek vele, utána meg is rettentek tőle, hiszen a következő értel…
H/5155 A Magyar Köztársaságnak az Egyesült Államokkal szemben elkövetett terrortámadást követő kül- és biztonságpolitikai lépéseiről
MOLNÁR GYULA, a külügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A kisebbségi vélemény ebben az esetben nem ellenvéleményt jelent, hanem azt szeretnénk, ha a határozati javaslat jobb, szélesebb körű, mindenre kiterjedő lenne. A pénteki hat…
I/4715 Kérdőjelek a Magyar Posta Rt. körül
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az utóbbi hónapokban rendkívül sok érdekes nyilatkozat látott napvilágot a Magyar Posta Rt. helyzetéről és jövőbeli terveiről. Ez a társaság az utóbbi időszakban elkalandozni látszik a távközlés irányába, a banki szférában…
I/4715 Kérdőjelek a Magyar Posta Rt. körül
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön válasza nagyon szikárra és szárazra sikeredett, nem éreztem azt a meggyőződést az ön hangjában, hogy egyet is ért mindazzal, amit elmondott. Az elmúlt időszak nyilatkozatai, tényei alapján azt kell mondanom, hogy a Magyar…
T/3934 A hírközlésről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnézést kérek, hogy ilyen későn nyomtam meg a gombot. Szeretném jelezni önnek, hogy ha esetleg később is ilyen hibába esnék, akkor a hatodik és hetedik szakasz kivételével mindegyik szakaszhoz egy nagyon rövid hozzászólást tervezek. Enné…
T/3934 A hírközlésről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést kérek, ebben a vitában még egy rövid reagálást szeretnék tenni, és ígérem, hogy én is visszatérek az ajánlási pontokhoz. Gondolom, Szalai Annamária nem becsüli le azt a munkát, amit elvégeztünk, hiszen gondolhatta volna, hogy ha ezt a kigyűjté…
T/3934 A hírközlésről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretnék példás fegyelmezettséggel úgy viselkedni, ahogy ajánlotta, úgyhogy mindjárt jelentem is, hogy az ajánlás 50., 51. és 52. pontjához szeretnék egy rövid megjegyzést tenni, hiszen minden párt érintett ebben a dologban; Podolák képviselőtársam ez…
T/3934 A hírközlésről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon sajnálom, hogy az informatikai bizottság ülésén nem volt senki az SZDSZ képviseletében, és nem hallgathattam végig az érvelést ilyen teljes komplexitásában, mert ha látják az ajánlás különböző pontjait, vannak olyan részek, amit mi…
T/3934 A hírközlésről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Nagyon rövid leszek én is, a 210. ajánlási számban mi is azt javasoljuk, hogy fontoljuk meg még egyszer azt, hogy egyetemes szolgáltatásokkal kapcsolatban kinek milyen kötelezettségei vannak. Azt gondolom, valóban három szereplő van ezen…
T/3934 A hírközlésről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Megint abban a könnyű helyzetben vagyok, hogy tulajdonképpen az érvelésem jelentős részét nem kell elmondani. Magam is úgy gondolom, hogy a legtöbb kritika a hírközlési törvény különböző stádiumaiban mindig az volt az Unió, az OECD részér…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
MOLNÁR GYULA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nagy öröm, hogy ezen késő esti órában a vitában ön személyesen és az államtitkár úr is megtiszteltek minket. Magam is szeretnék csatlakozni azokhoz a hozzászólókhoz, és egyetérteni velük, akik az általános vita első szakaszában ezen…
T/3934 A hírközlésről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem terveztem, hogy a vita békés menetét kétpercesekkel megszakítsam, de mivel képviselőtársaim megtették, magam is reagálnék a két MDF-es hozzászólásra, azzal a költői kérdéssel, hogy ami az érvelésüket illeti, teljesen egyetértünk, magunk is ezeket hasz…
T/3934 A hírközlésről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony; köszöntöm önt az elnöki pulpituson. Nagyon röviden szeretnék reagálni. Szerintem félreértette néhány felvetésünket Márton képviselőtársam. Üdvözöljük az egyetemes szolgáltatás létét a törvényben, nagyon fontosnak tartjuk; valami olyan garanciális…
T/3934 A hírközlésről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Mielőtt a kormány tényleg visszavonná a javaslatot, gyorsan még egy rövid hozzászólást tennék. Azt hiszem, egyetértünk ebben a mostani vitában is és az egész eddigi törvény-előkészítésben, hogy egy fontos kérdésről van szó, egy fonto…
T/3847 Az elektronikus aláírásról
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! A következő néhány dologhoz szeretnék itt az első szakasz vitája kapcsán hozzászólni. Az egyik: benyújtottunk egy szerintem nagyon fontos módosító indítványt, ami pontosítja és precízebbé teszi a törvény ezen részét, ugyanis az aláír…
T/3847 Az elektronikus aláírásról
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Ez egy egyszerű, úgyhogy nagyon rövid leszek. Itt van egy olyan módosító indítvány, amelyet Csáky képviselőtársam nyújtott be. És ha az előbb védtem őt, akkor most - azt gondolom - kritizálnom kell. Ugyan vannak biztató jelek, hiszen a bizottságok…
T/3847 Az elektronikus aláírásról
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Két dologról szeretnék e szakasz kapcsán szólni. Az egyik a Hírközlési Főfelügyelet helye és szerepe ebben a törvényben. Úgy gondolom, hogy ha egy ellenzéki képviselő hozzászól, és gyakran él kritikai észrevételekkel bizonyos passzus…
T/3847 Az elektronikus aláírásról
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tényleg csak azért szólok, mert eddig minden szakaszhoz szóltam, de nagyon rövid leszek. Én azt hiszem, érdemes vállalnunk azt a törvényszöveg preambulumában, hogy egy területen megelőztük az Európai Unió több tagállamát. Tehát egy olyan helyzet á…
T/3934 A hírközlésről
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Magam is szeretnék csatlakozni az előttem szólókhoz, akik azt mondták, hogy egy régen várt és nagyon nagy jelentőségű törvényről tárgyal ma a parlament, egy olyan törvényről, amelynek hatás…