33 felszólalás
K/11162 Közel tíz éve kezdődött...
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Közel tíz éve, 2000-ben kezdődött a nevezetes balatoni vízszintcsökkenés, amely 2003-as mélypontján 80 centiméternyi vízhiányt és egyben országos aggodalmat keltett. Természetesen ez a visszatekintés nem pusztán…
T/8661 Egyes, a vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről
NAGY JENŐ, a sport- és turisztikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, hogy szabad-e az előző hangulat után egy ilyen "apró ügy" mellett úgy nyilatkozni, hogy van egy kis öröm abban, hogy valami kis együttműködési szándék is ese…
Napirend utáni felszólalások
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A téma valószínűleg egy napirend előttit is megérne, legalábbis a szakmában dolgozók így gondolják, de a mostani nehéz helyzetben meg kell elégedni azzal is, ha napirend után szót ejthetünk erről a témáról…
T/5589 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról
NAGY JENŐ, a sport- és turisztikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága 2008. május 6-án tárgyalta a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területfejlesztési tervének elfogadásáról és a balatoni területrendezési szabályzat megállapításáról szóló 2000.…
A/4323 Lehet-e horgászturizmus a Balatonon hal nélkül?
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A balatoni horgászat és az ehhez kapcsolódó turizmus a korábbi években jelentős szerepet töltött be a Balaton életében. Rengeteg horgászni és pihenni vágyó ember kereste fel a tavat, elősegítve ezzel a turizmus fejlődését. Az elmúlt…
A/4323 Lehet-e horgászturizmus a Balatonon hal nélkül?
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm szépen. Köszönöm, miniszter úr. A horgászat, és hogy fognak-e halat a horgászok a Balatonon, sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint sokan gondolnánk. Mi a nagy turisztikai hatalmakkal nem tudunk versenyezni, nem tudunk egész évben napsütést, homokos tengerpartot adni. Tudu…
A/3908 Balatoni turizmus: kiugró év vagy biztató tendencia?
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy tűnik, 2007 jó éve lesz a hazai turizmusnak. A Központi Statisztikai Hivatal jelenleg elérhető legfrissebb adatai szerint 2007 január-júliusában kereskedelmi szálláshelyeken 4,1 millió vendég összesen 11,1 millió…
A/3908 Balatoni turizmus: kiugró év vagy biztató tendencia?
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy néz ki, hogy több szűk esztendő után végül is jó évet zár a balatoni turizmus. Ennek nagyon örülünk, de jól tudjuk, hogy az igazi sikerhez még hiányzik azért néhány feltétel. Jobb, célzott marketing és a meglévő létesítmények minőségi j…
A/2854 Az elkövetkezendő időszak környezetvédelmi fejlesztéseiből milyen arányban részesedik a Balaton régió? Levehetjük-e napirendről a vízutánpótlás kérdését?
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint tudjuk, hazánkban környezeti és nem utolsósorban turisztikai szempontból igen nagy jelentőséggel bír a Balaton és környéke. (15.30) Kiemelt jelentőségét jól mutatja, hogy külön törvény és hozzá kapcsoló…
A/2854 Az elkövetkezendő időszak környezetvédelmi fejlesztéseiből milyen arányban részesedik a Balaton régió? Levehetjük-e napirendről a vízutánpótlás kérdését?
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Úgy gondolom, a Balaton életében napjainkban egy minőségi változás megy végbe, reményeink szerint a balatoni idegenforgalom életében is. Ehhez a környezetvédelmi beruházások mindenképpen hozzátartoznak. Én azok közé tartozom, meg tartoztam korábban…
T/18628 A polgárőrségről
NAGY JENŐ, a rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés rendészeti bizottsága december 5-én tárgyalta meg a T/18628. számú törvényjavaslatot, a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát. A jogalkotó azt a célt tűzte maga elé, hogy…
T/18108 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
NAGY JENŐ, a rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az Országgyűlés rendészeti bizottsága 2005. november 15-én tartott ülésén tárgyalta meg a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról szóló T/18108.…
T/17966 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról
NAGY JENŐ, az idegenforgalmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az idegenforgalmi bizottság november 8-i ülésén tárgyalta a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területrendezési tervének elfogadásáról és a balatoni területrendezési szabályzat megállapításáról szóló 2000…
Napirend utáni felszólalások
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látszik, minden jó elnyeri a türelmét, az is, ha valaki egy számára fontosnak vélt ügyben napirend után szeretne szólni. Szíves elnézésüket kérem, de ez az ügy számunkra fontos. Ezt a felszólalást eredetileg Rácz Jenő miniszter úrnak kívántam címezni,…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Az egy dolog, hogy volt egy kiemelkedő időszak, amikor a turizmus soha nem látott támogatást kapott; valamennyi alkalommal elismertük, hogy jó volt, és használt a turizmusnak. De azt mondani, hogy azóta semmi…
A/15838 Jó turisztikai idényre számíthatunk-e az idén?
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Hazánk polgárainak többségét - és nem csak a szakmabelieket - mindig is élénken foglalkoztatja a turizmus alakulása. Ez nem véletlen, hiszen ez az ágazat a GDP közel 10 százalékát adja, az ágazatban foglal…
A/15838 Jó turisztikai idényre számíthatunk-e az idén?
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm, államtitkár úr. Valóban, az idei év első pár hónapjának az adatai bizakodásra adnak okot. Azt gondolom, hogy remélhetőleg most már végképp elmozdulunk felfelé. Nagyon sokan siratják a turizmust Magyarországon; én őszintén hiszek benne, hogy ha mindenki megfelelő minőségbe…
A/15542 Hova tart az EU-ban a fogyasztóvédelem?
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A határon átnyúló fogyasztói panaszok tekintetében a fogyasztó igényérvényesítésének előmozdítására, valamint az ilyen jogviták peren kívüli elintézését elősegítő alternatív vitarendezésre az EU-ban külön…
A/15542 Hova tart az EU-ban a fogyasztóvédelem?
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót. Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Úgy gondolom, a fogyasztóvédelem helyzetét, szerepét, különösen, hogy európai uniós tagok lettünk, nem lehet eléggé komolyan venni. Nyugodtan kimondhatjuk azt is, hogy a fogyasztóvédelem valamennyi EU-országban politikai kérdés…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! A jövő évi költségvetés több tekintetben eltér az előzőektől, mint azt ma már egypárszor hallottuk. A források bővülnek; amikor megítéljük a jövő évi lehetőségeket, akkor figyelembe kell venni, hogy a saját pénzek mellett egyre na…
T/11291 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról
NAGY JENŐ, a rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az Országgyűlés rendészeti bizottsága 2004. szeptember 15-én tárgyalta a T/11291. számú törvényjavaslatot. A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kere…
K/10431 Rendeződhet-e végre a balatoni horgászok helyzete?
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A kormány 1075/2003. (VII. 30.) határozatának 14. pontja előírja a balatoni horgászcsónak-kikötőhelyek természetvédelmi és horgászati igényeknek megfelelő szabályozását. Ezzel egyidejűleg a balatoni horgászszövets…
J/8927 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2003. évi tevékenységéről H/10125 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2003. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
NAGY JENŐ, a rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az Országgyűlés rendészeti bizottsága május 18-án megtárgyalta az adatvédelmi biztos 2003. évi tevékenységéről szóló J/8929. számú beszámolóját, valamint az állampolgári jogok országgyűlési…
T/7730 A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
NAGY JENŐ, az idegenforgalmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az idegenforgalmi bizottság megtárgyalta a T/7730. számú, az 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosítása című törvényjavaslatot. Korábban meghallgattuk a…
T/9115 A lőfegyverekről és lőszerekről
NAGY JENŐ, a rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszter Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Az Országgyűlés rendészeti bizottsága 2004. március 17-én megtárgyalta a lőfegyverekről és lőszerekről szóló, T/9115. számú törvényjavaslatot. A bizottsági tárgyalás célja…
A/9499 A kéttényezős vízdíjról
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Balaton északi partján, ahol képviselő vagyok, szinte állandóan napirenden lévő téma a vízdíj. A szolgáltató a Dunántúli Regionális Vízmű Részvénytársaság, a terület meghatározó részén a díjmegállapító a környezetvéd…
A/9499 A kéttényezős vízdíjról
NAGY JENŐ (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm megnyugtató válaszát. Azt hiszem, hosszú évek után az érintettek ezt nagyon nagy örömmel fogadják majd. Hiszen ez egy olyan ügy, amiben az önkormányzatok, az ott lakók maximálisan egyetértenek, és régóta szerették volna, ha bevezetésre kerül ez az ig…
I/8761 Lesz-e vízpótlás a Balatonban?
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tavaly októberre elkészült a Budapesti Műszaki Egyetem tanulmánya a Balaton helyzetéről, amit a Magyar Tudományos Akadémia eseti bizottsága jóváhagyott. E jelentésre támaszkodva készült a Környezetvédelmi Miniszté…
I/8761 Lesz-e vízpótlás a Balatonban?
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Eddig sem volt kétségem és kétségük azoknak, akik a Balaton körül élnek és a Balaton problémáival foglalkoznak, hogy a miniszter úr részéről, vagyis a Környezetvédelmi Minisztériumban a jó szándék és a tisztesség ennek a problémának a megoldá…
K/3943 A balatonfüredi regionális szennyvíztisztító helyzete
NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava, egyik legbecsesebb természeti kincsünk. Természeti és idegenforgalmi értékét alapvetően a tó vízminősége határozza meg. Az idegenforgalom fejlődése, a mezőgazdaság hat…