1 141 felszólalás
T/3479 A népszavazás kezdeményezéséről
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Természetes, hogy ügyrendi, hiszen ügyrendit nyomtam, nem véletlenül. A Házszabály 53. § (3) bekezdés e) pontja szerint az időkeretes vitában a személyes érintettségre történő reagálás nem számít bele az időkeretbe, kétperces felszólalásokról lévén szó…
T/4714 Az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, tényleg, tisztelt elnök úr. Szólláth Tibor képviselőtársunk azt mondta, hogy nyissuk szélesebbre az ajtókat, foglalkozzunk például a hortobágyi kitelepítettekkel is. Azonban a WikiLeaks-iratok csengenek a fülemben, Orbán Viktor azt mondta a kiszivárgott jegyzőkö…
T/4714 Az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót. Mélyen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én is elképedve hallgattam, és nehezen találom a szavakat Ipkovich György, az MSZMP utódpártja képviselőjének szavai hallatán, hiszen aki több mint tíz évig ügyész lehetett az előző rendszerben, az jobban tenné, h…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Az Országgyűlés kulturális bizottságának tagjaként engedjék meg, hogy feltegyek egy költői kérdést. Ez a költségvetési tervezet véget vet-e hazánk kamatrabszolgaságának? A válasz nyilvánvalóan sajnos prózai. Nyilvánvalóan nem,…
T/4661 A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy szokás szerint némi eljárásjogi kritikával kezdjem hozzászólásomat és fenntartásaimat, hiszen elfogadhatatlan az, hogy úgy nyújtották be ezt a törvényt, hogy az azt megelőző szakmai egyeztetések megint csak elm…
Napirend előtti felszólalások
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Bízom benne, hogy ezúttal nem vonja meg azt házszabályellenes módon. Tisztelt Országgyűlés! A szocialisták felett eljárt az idő, ezt bizonyítja a Püspökladányban és a környező településeken tegnap megtartott időközi választás is, amelyen az MSZP eredmé…
T/4469 Az Országos Rádió és Televízió Testület, valamint jogutódja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról
NOVÁK ELŐD, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Ha ezt tudom, persze felhozom a frakcióirodából a kézi hangosbeszélőt, a megafont, de nem számítottam arra, hogy Lendvai Ildikó szelleme még így a távollétében is kísért. No, félretéve a cenzorkodásra te…
T/4469 Az Országos Rádió és Televízió Testület, valamint jogutódja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor ott folytatom, ahol előbb kénytelen voltam abbahagyni, hogy a digitális átállás 700 millió forintos kerete nem került felhasználásra. Ez nyilvánvalóan a két nagy kereskedelmi televízió lobbiérdeke lehet, már a korábbi kitolások is, amelyekkel a d…
T/4469 Az Országos Rádió és Televízió Testület, valamint jogutódja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Pálffy képviselőtársam próbálta itt védeni a mundér becsületét, de azért ez egy nehéz feladat volt. Hiszen valóban mi is föltettük azt a kérdést, hogy miért nem került tavaly befizetésre, és fölvetettem azt is, hogy bizony, itt a késedelmi kamatok is hiányozn…
Az ülés napirendjének megállapítása
A/4059 Hogyan értette azt az öszödi elszólást Orbán Viktor, hogy "ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok"?
A/4059 Hogyan értette azt az öszödi elszólást Orbán Viktor, hogy "ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok"?
Napirend utáni felszólalások

H/3413 A magyar nyelv napjáról
Napirend utáni felszólalások
T/3586 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elsőként én is az ajánlás 1. pontjához szólnék hozzá, aztán haladok szépen sorjában, hiszen a közérdekű adat definíciója az, amit Hegedűs Lorántné képviselőtársammal mi is feszegettünk, pontosan az, amit most zárószavazás előtti…
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Nem akármilyen koherenciazavarra hívta fel a figyelmet az ajánlás 33. pontja. Konkrétan az alkotmányügyi bizottság foglalt állást egy olyan koherenciazavarról, amely szerint az előttünk fekvő zárószavazásra váró javaslat a miniszterelnök úr korábbi ígéretébe…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Ez talált, süllyedt! (Derültség a Jobbik padsoraiból.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy most egy katolikus pap unokájaként szóljak önökhöz. (Derültség, zaj és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiban, többek között: Micsoda? - Az elnök cse…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm Salamon elnök úrnak ezt a nagyon kioktató, teológiai megalapozottságú komoly szakvéleményt. (Közbekiáltások a kormánypárti padsorokból.) Köszönöm, hogy görög katolikus létemre elmondta, hogy mit jelent a görög katolikus rítus. Nagyon szívesen meghallgatnám a saját frakc…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Folytatnám a másodiktól talán az utolsó ajánlási pontig terjedő kritikai észrevételemet. Hiszen ma úgy ébredtek, úgy ébredtünk mi, magyar emberek (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból), hogy a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség - és elnézést a…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Elnök úr, azért nem egészen így működik még az Országgyűlés, hogy ön megmondja, hogy én mit mondhatok, és akkor ad szót. Két percben kértem szót, ha szót kapok, akkor elmondom. Két percben szót kértem. Kapok szót?
H/3651 A budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy kis figyelmet kérnék a tisztelt képviselőtársaktól, már akinek nincs halaszthatatlan közfeladata így este 11 óra körül, hiszen a Házszabály előírja a képviselők kötelező részvételét az Országgyűlés ülésein, ami, legalábbis azt gondolom, a kormánypá…
H/3651 A budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban csak két percben kértem szót, bár 15 percet is beszélhetnék a Házszabály szerint, hiszen ahogy olvasom, az ülés elfogadott napirendjében, a napirendi javaslatban szereplő előterjesztések részletes vitájának felszólalási időkerete...
H/3651 A budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Ismételten köszönöm a szót, elnök úr. A Kossuth tér visszatér - reméljük, hogy nemcsak az eredeti arculatához, hanem a tüntetők számára is. Hiszen a határozati javaslat indokolása szerint a Kossuth Lajos tér a gyülekezési jog állampolgári gyakorlásának kiemelt színtere, azonban…
H/3651 A budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak arra szeretnék reagálni, hogy én állítólag Horn Gyulát valaha is dicsértem. Természetesen ilyen nem történt sohasem (Wittner Mária: Nézze vissza a jegyzőkönyvet!), sőt én magam Horn Gyula miatt kezdtem el politizálni, az ő kormánya miatt, akkor vo…
H/3413 A magyar nyelv napjáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Szőcs Géza Államtitkár Úr! - ha már pillanatnyi éberségével megtiszteli a vitát a kormány egyedüli képviselőjeként ezen a napirenden. Egy jó javaslat fekszik előttünk, ennek ellenére engedjék meg, hogy szakítsak a már-má…
A/3674 A gazdagok kormányának mindent szabad?
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Megtörném a sort és elfogadom.