1 141 felszólalás
A/3674 A gazdagok kormányának mindent szabad?
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tisztelt Országgyűlés! A válasz alapján is megbizonyosodhattam arról, hogy bizony szükség van egy országgyűlési vizsgálóbizottság felállítására, hiszen a mai napig nem tudjuk a pontos végeredményét az előző konzultációnak. Többszöri újságírói kérdésre sem és jómagam érdeklődésér…
H/3523 Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló 37/2010. (VI. 16.) OGY határozat módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót. Egyrészről jelezni szeretném - ahogy közben is bekiabálásommal jeleztem -, hogy nem hallom, ezért kérem az elnök urat, ha közben esetleg nem tudott intézkedni (Közbekiáltások a kormánypártok soraiból.), akkor a jegyzőkönyvet a részemre kézbesíteni szíveskedjen,…
T/3376 A sport támogatásával összefüggő egyes törvények módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): (Elővesz egy kézi hangosbemondót, és úgy mondja el a felszólalását. - Derültség.) Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A Kossuth tér visszatér, úgy tűnik. Sajnos azt gondolom, a Házhoz igazán méltatlan, hogy nem biztosítják (Derültség, fütty az ülésteremben, közbekiáltások a korm…
T/3586 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
NOVÁK ELŐD, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést, meglepődtem egy kicsit, azt hittem, hogy a KDNP vezérszónoka következik, de aztán hamar rájöttem, hogy nemhogy vezére, már képviselője sincs az ülésteremben. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy stílszerűen a…
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
NOVÁK ELŐD, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez az átfogó törvénymódosító javaslat alkalmatlan az általános vitára is, elsősorban azért, mert a legfontosabb kérdésköröket nem érinti. Említsük csak akár az olyan apró…
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Karácsony Gergely egy csapásra bebizonyította azt, ha nem lett volna eddig valakinek nyilvánvaló, hogy igenis nem független ez a médiahatóság és a Médiatanács, már csak azért sem, amit említett, amikor Szalai Annamária, a magyar…
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nos, senki sem állította, hogy a legolvasottabb jobboldali hírportál, a kuruc.info független lenne, sőt magát is egy nemzeti radikális hírportálnak vallja, önök viszont állítják, hogy a Médiatanács egy független szerv, itt mindenféle EU-s irányelvekkel…
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ott szeretném folytatni, ahol abbahagytam a kisebbségi vélemény megfogalmazása során, hiszen valóban számunkra a legfontosabb a kiegyensúlyozott tájékoztatás, az ennek az alapelvnek az eltörlése irányába tett lépések. De ezt mege…
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces hozzászólást korábbi felszólalással kapcsolatos reagálásra lehet kérni. Én most rendhagyó módon önmagamra reagálnék, ugyanis méltatlannak tartanám, hogy Lendvai Ildikóval szálljak vitába. Egy egykori cenzornak szerintem…
T/2236 A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megragadni ezt a kivételes alkalmat, hogy házelnök úr is köztünk van. Oly sokat szokott beszélni az Országgyűlés méltóságáról, amikor akár csak bekiabál valaki valamit, pedig az Országgyűlés korábbi alelnökétől, a KDNP…
H/3523 Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló 37/2010. (VI. 16.) OGY határozat módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mind a négy ajánlási ponthoz hozzá szeretnék szólni, tekintettel arra, hogy mindegyik benyújtott módosító javaslat a sajátom, illetve részben a sajátom is, hiszen az egyiket néhány képviselőtársammal közösen fogalmaztam meg. Az 1…
H/3523 Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló 37/2010. (VI. 16.) OGY határozat módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a folytatási lehetőséget. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban.)
Napirend utáni felszólalások
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Miközben fideszes képviselőtársaim látványosan kivonulnak, én szeretnék egy kevésbé látványos emlékező beszédet tartani a szovjet csapatok kivonulásának alkalmából. Emlékezhetünk-e erre ma méltóképpen, amire emlékezett a KDNP, mert nem talált aktuálisa…
T/3109 Az Állami Számvevőszékről
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! A segítségét szeretném kérni az Országgyűlés működőképességének helyreállítása érdekében. A Jobbik már tavaly javasolta a házbizottságban, hogy a képviselői laptopokhoz több csereakkumulátort szerezzenek be, tekintettel arra, hogy az elektronikus futárposta be…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A Házszabály szerint egy percben ismertetem ügyrendi javaslatomat. Köszönöm a statisztika bemutatását. Valóban, ez is csak azt támasztja alá, hogy a jobbikos képviselők dolgoznak. És pikáns módon épp L. Simon Lászlótól kaptam akkumulátort, sajnos, viss…
H/3040 A nándorfehérvári diadal emléknapjának megünnepléséről
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bátorságra szeretném buzdítani a tisztelt kormánypárti képviselőket, hogy nyúljanak bátran azokhoz a történelmi tabukérdésekhez, amelyekhez így a nemzeti radikalizmus megerősödése előtt nem lehetett vagy amihez nem mertek.…
H/3523 Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló 37/2010. (VI. 16.) OGY határozat módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Több mint fél évig nem ülésezett ez a bizonyos albizottság, volt egy ilyen időszaka ennek az albizottságnak, ezért összességében nem kell csodálkoznunk azon, ha az eltelt egyéves időszaka alatt nem tudott megbirkózni, az épp a kormánypá…
H/3523 Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló 37/2010. (VI. 16.) OGY határozat módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Távol áll tőlem, hogy Salamon László képviselő urat és bármely fideszes képviselőtársamat kioktassam, de arra azért (Dr. Józsa István: Azért megpróbálod!) felhívnám a figyelmét, hogy épp korábban az egyik fideszes képviselőtársuk nem is olyan régen, ta…
T/3358 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról
NOVÁK ELŐD, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A bizottság ránk bízta, hogyan osztjuk meg az időkeretet. Elsőre azt vetettem fel, hogy a választási eredmény arányában, azonban ha különösen a legutóbbi püspökladányi id…
T/3358 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hogy megértsék, miért akarunk az előadó-művészet területén is radikális változást, kérem, vessünk először egy pillantást a Horthy-korszak két évtizedére, és hasonlítsuk össze az úgynevezett legutóbbi rendszerváltás óta elm…
T/2224 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló 1990. évi LVI. törvény módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ezt az elképesztő, gátlástalan jogtalanságot önök természetesen minden következmény nélkül megtehetik. Tulajdonképpen az egyetlen szankció, amit a magam részéről alkalmazni tudok, hogy végig kell hallgassanak. (Derültség és taps.…
A/3206 A gazdagok pártjának mindent szabad?
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Elképesztő a Fidesz jogértelmezése, amellyel mentegetik a törvénytelen álláshalmozást folytató Sebestyén László képviselőjüket, aki egyúttal egy állami cég igazgatója is, elvileg tiltott módon. Az, hogy a fejlesztési és karb…
A/3206 A gazdagok pártjának mindent szabad?
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Miniszterelnök-helyettes Úr! Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény 13. § a) pontja nagyon egyszerűen kimondja: országgyűlési képviselő nem lehet állami vállalat igazgatója. Azt kell eldönteni, hogy a fejlesztési igazgató igazgatónak minősül-e. Azt gondolom, kívá…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Pontosan ezért kértem szót ügyrendben, ugyanis a Házszabály szerint, ha egy képviselőben felmerül a gyanú, hogy a kézfelemeléssel történő szavazás során nem a helyes eredmény került megállapításra, akkor lehet gépi szavazást kérni. Ezúton kérném az eln…
T/2942 Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy frissen benyújtott kapcsolódó módosító javaslat ügyében szeretnék szólni, amelyet az alkotmányügyi bizottság - remélhetőleg, egyeztetésünk szerint - még a mostani, folyamatban lévő ülésén tárgyalni fog, hiszen a bizottsági aj…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban a normál felszólalásra is sorban állok, de azért kértem két percben szót, mert vissza szeretném utasítani, már így, azt megelőzően is azt az előterjesztői megjegyzést, hogy obstrukciónak minősítse ezeket a jobbikos hozzászólásokat, amelyeket a…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Az Országgyűlés kulturális bizottságának tagjaként hadd kezdjem egy költői kérdéssel: minden egyenruhás bűnöző-e? A válasz pedig nagyon prózai, ugyanis nyilvánvalóan nem. Ahogyan a fiatalkorú bűnözés kifejezés használata sem j…
T/2942 Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy egy kicsit kritikusabb legyek ezzel a javaslattal, mert egy híres népmese jut erről eszembe, amikor Mátyás királynak a magyar legény vitt is ajándékot meg nem is. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Lány. - Lány…
T/2942 Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy kicsit úgy érzem, hogy félreértett képviselő asszony. Én sem kívánom szorgalmazni, mint ahogy ön is az első hozzászólásában elmondta, hogy nem kívánják szorgalmazni az otthonszülést, főleg kellő tapasztalatok hiányában. Azt g…
T/2941 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör István képviselő úr hozzászólására reagálva szeretném megkérni őt és az összes többi szocialista képviselőt, hogy ne vegyék a szájukra Kubatov Gábor nevét vagy a Kubatov-lista kifejezést, egészen addig, amíg nem támogatják a Jobbiknak azt a java…