1 356 felszólalás
A/4220 Mit is mondtak Budapesten az Európai Bizottság vezetői?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megengedi, azt a javaslatát, amelyet burkolt formában tesz, én most elutasítanám, tehát önök helyett, az ellenzék helyett nem neveznék jelölteket a közmédia kuratóriumaiba. (Taps a kormánypártok soraiban.) Másfelől, ha megengedi, azzal a kér…
A/4221 Miért teszi kockára a kormány kétmillió ember megtakarítását?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Először is, hadd emlékeztessem önt arra, hogy nem olyan régen, a kormány előterjesztésének eredményeképpen a parlament a magánnyugdíjpénztárak befektetéseire vonatkozó szabályokat módosította annak érdekében, hogy az oda befiz…
A/4221 Miért teszi kockára a kormány kétmillió ember megtakarítását?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen az ismételt kérdését, képviselő úr. Egy kicsit gyorsabban, ha megengedi; először is, hiszünk abban, hogy az állami rendszer megreformálható és működőképessé tehető. Ez elemi kötelessége minden kormánynak, hogy legalább higgyen benne, és próbálja megtenni,…
A/3974 Mindnyájunknak el kell menni? Hadkötelezettség mindenkinek?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Azzal most nem vesződnék hosszabban, hogy azt mondtam-e, amit ön idézett, mert egy újsághírből idézett. Rendelkezésre áll egyébként az ott elmondott rövid miniszterelnöki biztatás teljes szövege…
A/3974 Mindnyájunknak el kell menni? Hadkötelezettség mindenkinek?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: (Csige József: Kínos!) Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Egy perc nem elegendő arra, hogy jelentéstani fejtegetésekbe bocsátkozzam, de kérem a képviselő urat, olvassa el még egyszer azt a szöveget is és azt is, amit e…
A/3806 Adót készül emelni?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen önnek azt, hogy felolvasta szó szerint a legutóbbi költségvetési vita során elmondott gondolataimat. Ha kérhetem, tegye ezt meg majd még egyszer, mert akkor látni fogja, hogy okafogyott a k…
A/3806 Adót készül emelni?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy először is megvédjek néhány nyugat-európai országot, mondjuk, Franciaországot, mondjuk, Németországot, és még sorolhatnám tovább, ahol az újraelosztás mértéke magasabb, mint Magyarors…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Azért kértem az elnök urat, hogy napirend előtt adjon szót, mert szeretném önöket tájékoztatni az árvíz során kialakult helyzetről. Először is, bizonyára emlékeznek arra, hogy sajnálatos módon nem első í…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Talán három vagy négy olyan megjegyzés hangzott el, amely egy-egy gondolatnyi választ vagy inkább továbbgondolást igényel. Dr. Kiss Gábor úr mondotta azt, hogy meg kellene fontolni, hogy a gátépítést inkább valami e c…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: (Hangosítás nélkül:) Elnök Úr! Tisztelt Ház!
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha megengedik, volt itt néhány olyan kérdés, illetve ügy, amely megérdemli, hogy mindannyian egy kicsit továbbgondolkodjunk felőlük. Itt van rögtön a közélet tisztaságáról elmondott néhány gondolat. Azt h…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselő Úr! Többedszerre hallgatunk meg olyan hozzászólásokat itt, a tisztelt Ház falai között - és nemcsak mi, hanem a televíziót nézők és a rádiót hallgatók is -, amelyekben, engedje meg, hogy az…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Hölgyeim és Uraim! Valóban itt az alkalom, hogy a néhány részletkérdésben fennmaradt különvélemény ellenére - úgy tűnik, talán néhány fontosabb kérdésben még mindig létező véleménykülönbség ellenére is - annak örülhessünk…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Kovács Képviselő Úr! Hölgyeim és Uraim! Abban a ritka pillanatban van most részünk, amikor az elhangzottak nagyobbik részével, bár ellenzéki oldalról érkezett, a magyar kormány örömmel osztozik és ért egyet. Egyetértünk abban az értékelésben, amellyel…
A/3609 A mundér becsületének védelme megelőzi-e a nyílt, őszinte választ?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Keller László Képviselőtársam! Örülök annak, hogy a legutóbbi - bocsásson meg nekem, ha ezt mondom -, kiabálósra sikeredett kérdése után most egy nyugodt formában föltett kérdéssel van módom foglalkozni. (Derültség és szórványos taps a kormány…
A/3609 A mundér becsületének védelme megelőzi-e a nyílt, őszinte választ?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, nem biztos, hogy mindent pontosan értettem, ha így volna, elnézését kérem a képviselő úrnak, bizonyára bennem van a hiba. Én ugyan a Torgyán-családot nem ismerem aprólékosan, ez talán nem rovandó föl, de úgy tudom, hogy a miniszter úr éde…
A/3601 Újabb sikerdíj a bukásért? Avagy törvényesített csalás a CW-Banknál?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, azokat a tényeket szeretném elmondani önnek, amelyek a tudomásomra jutottak. Először is a Magyar Nemzeti Bank az érintett vezérigazgató valóban létező személyiségi jogaira hivatkozva sem a tulajdonosnak, sem a felüg…
A/3601 Újabb sikerdíj a bukásért? Avagy törvényesített csalás a CW-Banknál?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Bizonyos mértékű felelősség vállalását a kormány nem kívánja elkerülni, csak a helyes sorrendet szeretném öntől kérni. Azt javasolom, hogy először is a parlament létező, működő, jelentését már elénk tárt bizottsága a lehető legkeményebben lépjen fe…
I/3586 Önök jószerivel mindent eladnak?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy két részben válaszoljak. Először a konkrét kérdés, utána néhány elvi megjegyzés. A kormány a ma délelőtti ülésén több döntést is hozott, ezek között egy határozatot, amelynek a rövid szövege a következőképpen…
A/3186 Hogyan utazzunk olcsón, gyorsan és megbízhatóan ?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Ami az ön által feltett kérdés azon részét illeti, amire tudok válaszolni, a következőt tudom önnek mondani. Valóban, a sydneyi olimpia időszakában magam is jártam az olimpia helyszínén. Ezzel nem álltam egyedül Euró…
A/3186 Hogyan utazzunk olcsón, gyorsan és megbízhatóan ?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! A KSI természetesen fontos ügy, remélem, folytatódik ott az az utánpótlás-nevelés, amely eddig is szép sikereket hozott - azonban óvnám a képviselő urat attól, hogy ilyen szembeállításokat tegyen. Egy államélet rendkívül szerteágazó…
A/3557 Mi lesz az állami tulajdonú mezőgazdasági részvénytársaságok sorsa? Privatizációs prédává válnak, vagy nemzeti tulajdonban maradnak?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! A privatizáció Magyarországon véget ért, tehát azt javaslom, hogy a beszélgetéseinkből vagy a vitáinkból azt a kifejezést, hogy "privatizáció", talán száműzhetjük is. A privatizációnak van egy kötött történeti tartalma - ez…
A/3557 Mi lesz az állami tulajdonú mezőgazdasági részvénytársaságok sorsa? Privatizációs prédává válnak, vagy nemzeti tulajdonban maradnak?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Méltányolom a képviselő úr fölszólalása mögött rejlő indokokat, azt javaslom, mégse essünk túlzásba, ne mondjuk, hogy el a kezekkel a földektől, mert akkor nem lesz, aki megművelje. (Taps a kormánypártok soraiban.) Az ehhez hasonló kitételekre, ha megengedi, inkább nem v…
A/3292 Milyen elvárást támaszt Ön a köztisztviselői kartól az új szabály életbelépéséig?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Itt csak kapkodtam a fejemet a súlyos mondatok hallatán: amerikai szélsőjobb, nemzetbiztonsági kockázat, ukrán, nem is értem pontosan, miről van szó (Közbeszólások az MSZP soraiban.), hungaristák; tehát volt itt minden, amin…
A/3398 Mely miniszterek élvezik változatlanul Miniszterelnök Úr bizalmát?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Mindig megpróbáltam azt a szerintem helyes szokást követni, hogy ha egy-egy miniszter és a kormány útjai elváltak, akkor utána nem szükséges a miniszterre semmifajta megjegyzést sem tenni. Tehát a fölmentésének az indokát sem helyes…
A/3398 Mely miniszterek élvezik változatlanul Miniszterelnök Úr bizalmát?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által fölvetett kérdések külön-külön már mind szerepeltek, kellő időben traktálta is őket a tisztelt Ház. Engedje meg, hogy erre való tekintettel az ön nehezen logikai sorba illeszthető fölsorolását egyszerűen egy politikai düh…
V/3428 Az európai integráció aktuális kérdéseiről
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Házelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy mindannyiuknak, az összes parlamenti pártnak gratuláljak ahhoz, hogy nemrégiben sikerült azt a hatpárti megállapodást tető alá hozni - hosszas egyeztetések utá…
V/3428 Az európai integráció aktuális kérdéseiről
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Azt a javaslatot szeretném tenni, hogy először próbálkoznék én, utána pedig a fennmaradó időben megkérjük a külügyminiszter urat, hogy éljen a lehetőséggel.
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Bizonyára önök is észrevették az elmúlt két év tapasztalatai alapján, hogy a költségvetés beterjesztése a pénzügyminiszter kötelessége, és nem volna helyes, ha a miniszterelnök elvenné a pénzügyminiszter kenyerét. Ezért…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Köszönöm szépen, hogy megtiszteltek azzal, hogy megjegyzéseket fűztek ahhoz a hozzászóláshoz, amelyet a költségvetéssel kapcsolatban mondtam el. Van néhány pont, ahol kénytelen vagyok a viszontválasz lehetőségével élni. A…