191 felszólalás
A/7330 Meddig tart még a káosz?
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha az államtitkár asszony azt mondja, hogy nincs káosz, akkor hadd osszak meg önnel néhány történést, ami történik ebben az országban. Dunakeszin és Sződligeten az átadni kívánt iskolát társasházzá nyilvánították. Ajkán, Velencén, Pécsett, Vácon, Ki…
T/6767 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megjöttem, igen, elnézést, egy kicsit elkéstem, de figyeltem a vitát. Én azt szeretném elmondani, hogy szerintem ne folyjunk bele újra abba, hogy a közoktatásban, a köznevelésben hogyan és milyen hibák történtek. Én nem értek egyet azzal, hog…
T/6767 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. A Kucsák képviselőtársam által elmondottakra szeretnék reagálni. Arról a tanműhelykérdésről, amit ő felvetett, a 7., 8., 9., 10., 11. számú ajánlási pontok szólnak, és a 11. tartalmazza azt a javaslatot, amit Pokorni elnök úr terjesztett elő…
T/6767 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Vincze képviselő úrra szeretnék reagálni. Azt gondolom, hogy jómagam is vidéki, egy kicsi faluban felnőtt fiatalként tudom, mit jelent, hogy egy gyereknek van-e affinitása a kétkezi munkához, vagy nincs. Én azt gondolom, sajnos amikor a szakk…
T/6767 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kontur képviselő úrra szeretnék reagálni. Azt gondolom, hogy sok mindenben egyetértünk. Azt gondolom, hogy azon a vitán, amit még a szocialista képviselőtársak próbálnak fenntartani, már túl kell mennünk, mert akkor parttalanná válik ez a vita. (Bab…
I/7011 Perspektíva nélküli fiatalok
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem egészen két hete elballagott az első, a Hoffmann-féle, sokak által kritizált oktatáspolitika áldozatául esett első évfolyam. Hiába próbálja az államtitkárság e tényt elbagatellizálni, a ballagó, továbbtanulni szándékozók…
I/7011 Perspektíva nélküli fiatalok
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnos nem áll módomban elfogadni a választ, ugyanis az államtitkár úr nem arra válaszolt, amit én öntől kérdeztem. Azt látom, hogy nem szakmai érvek mentén kommunikálunk továbbra sem, ahogyan ezt már megszokhattam volna, hanem továbbra is ön SZDSZ-…
T/6767 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen. Én csak így, első ciklusos képviselőként a tanácsukat szeretném kérni, mert itt ülök két órája. Én vettem a fáradságot, és megnéztem, még tíz írásban előre lejelentkezett képviselő vár arra, hogy elmondhassák a véleményüket. Én nagyon látom és tudom, önöknek,…
T/6767 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Sok minden elhangzott már, de megpróbálom önökkel megosztani az LMP gondolatait. Furcsának és egyben azért sokatmondónak tartjuk azt, hogy csak néhány hónapja fogadta el a parlament ezt a bizonyos szakképzési törvényt, negyed éve. Azt…
T/6767 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen. Azt gondolom, szomorú, hogy ön nő létére egy ilyen vitában nem használja azokat a nőiességéből fakadó belső dolgokat, aminek nem ennek kéne lenni. Elment két óra azzal, hogy vitáztak a szocialista képviselő urak a fideszes képviselő urakkal. Én próbáltam ezt…
T/6767 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy talán nemhiába értettük félre a képviselő asszony szavait mindannyian, és azt gondolom, hogy amit Berényi László képviselő úr is elmondott, ön nyíltan azt jelentette ki, hogy a szakképzés jelenlegi minőségi romlásána…
K/6579 Hogyan segíti a kormány az élethosszig tartó tanulásban való részvétel radikális bővítését?
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy legutóbbi európai felmérés szerint Magyarország Európa sereghajtói közé tartozik az élethosszig tartó tanulásban részt vevők arányát tekintve. A kontinens átlagához képest négyszeres, a legjobban teljesítőkhöz képest tíz…
A/6482 Beérett a felsőoktatási reform - eltűntek a felvételizők
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az LMP folyamatosan rámutatott a felsőoktatást érintő rombolásra. Érvelésünket statisztikákkal, kutatási eredményekkel, szakértői véleményekkel támasztottuk alá. Komoly kritikát fogalmaztak meg szakmai szervezetek, szülők, diákok és ta…
A/6482 Beérett a felsőoktatási reform - eltűntek a felvételizők
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm szépen az államtitkár asszonynak a dicséretét. Elmondom önnek, megosztom önnel, hogy miért teszem ezt. Én nem gondolom azt, hogy azzal, hogy lezáródott a közoktatási és a felsőoktatási törvény vitája, ahogyan ön mondta, elfoga…
Napirend előtti felszólalások
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Zajlanak az események az oktatáspolitika területén. Friss hír, hogy a kormány kiszorító intézkedései miatt a korábbi évekhez képest drasztikusan csökkent a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma. Nemrég új részletek látta…
Napirend előtti felszólalások
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A Lehet Más a Politika népszavazást kezdeményezett. Eljött a pillanat, hogy visszaszerezzük a munkavállalók, munkanélküliek, diákok és nyugdíjasok jogait. Nemet kell mondanunk a kormány megszorító intézkedése…
Napirend előtti felszólalások
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mérhetetlen szomorúsággal hallgattam államtitkár asszony szavait, és egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy ön valami másik országban él, és valami teljesen rózsaszín szemüvegen keresztül nézi ezt az országot. Emlékeztetni szeretném arra állam…
Napirend előtti felszólalások
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. A Fidesz-kormány felsőoktatás-átalakítása az ágazatra szánt források csökkenését, a hallgatói hozzáférés szűkítését, az egyetemi autonómia gyengítését, a szabályozó állam durva beavatkozását jelenti. Joggal aggódhatnak a diákok és a szüleik egyaránt…
K/5837 Milyen jövőt szán a Kormány az országunknak?
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az oktatási rendszertől elvárható, hogy a meglévő egyenlőtlenségeket csökkentse, hogy minden gyermek számára esélyt adjon a felemelkedésre. Sajnos a magyar közoktatási rendszer nem ilyen. De azok a '70-es évekbeli romboló te…
K/5274 Miért vesznek el újabb 47 milliárdot az iskoláktól?
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az EU-s programok között nagyszabású forrásátcsoportosítást akar a kormány. Az oktatásfejlesztéstől vesz el, s helyette olyan célokra ad, amelyekre már eddig is tízmilliárdokat költött. Kérdezném én, hogy miért. Önök arra hiva…
T/4856 A nemzeti köznevelésről
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tudom, hogy már mindenki arra koncentrál ezen a késői órán, hogy inkább hazamenjen és pihenjen, (Moraj a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Isszuk a szavaidat. - Az elnök csenget.) d…
T/4856 A nemzeti köznevelésről
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt gondolom, muszáj reagálnom, ha már meg lettem szólítva. (Zaj.) Ha képviselő úr kicsit utánanéz vagy beszél néhány olyan pedagógussal, akik részt vettek ilyen gyerekek oktatásában, akkor ön is nagyon jól tudja, ha a nyolc általános iskola…
T/4999 A nemzeti felsőoktatásról
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. A Lehet Más a Politika számos ponton kifogásolta az elkészült felsőoktatási törvény koncepcióját, és mint ahogyan ezt a vezérszónoki felszólalásomban is elmondtam, a módosítóinkat, amelyek értékmentő alapon készültek el, és nem túl bőségesek, mivel…
T/4999 A nemzeti felsőoktatásról
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én is szeretnék reagálni Pósán képviselőtársamra. Ha megnézi a különböző ajánlási számokon beadott módosítóinkat, mi nem azt mondjuk, hogy a főiskolákat mindenképpen az egyetemek szintjére kell hozni, hanem azt mondjuk, hogy a rendszert nem ú…
T/4999 A nemzeti felsőoktatásról
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tökéletesen értem mind a két oldal felvetéseit és indokait. Azt gondolom, hogy egy kicsit mélyebben, és ha mindnyájunknak van szakmai felelőssége, akkor egy kicsit más oldalról kellene közelítenünk ehhez az egészhez. Bemeneti követelményként kérni a ny…
T/4999 A nemzeti felsőoktatásról
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, hogy ahhoz is egy különleges bravúr és egyfajta világlátás szükségeltetik, hogy egymás szavait és gondolatait hogyan tudjuk kiforgatni. Ha megnézi képviselő úr a módosító indítványaimat, akkor azok nem arra irányulnak, hogy a meglévő m…
T/4999 A nemzeti felsőoktatásról
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Nagyon szépen köszönöm a szót. Sajnálatomat szeretném kifejezni, hogy mindjárt lezárhatjuk a vitát, mert az ellenzéknek elfogyott az ideje, és úgy látszik, a kormánypárti oktatáspolitikusoknak vagy az oktatási bizottság oktatáspolitikával foglalkozó szakembereinek sincs vélem…
T/4999 A nemzeti felsőoktatásról
OSZTOLYKÁN ÁGNES, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A felsőoktatási törvény vitájában három kérdéskörről szeretnék beszélni: a hazai felsőoktatás-politika állapotáról és gyakorlatáról, a törvényalkotók felsőoktatással kapcsolatos, a tervezetből kivilágló, t…
T/4999 A nemzeti felsőoktatásról
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Régóta vártunk már erre a vitára, és azt gondolom, fontos, hogy megvitassuk a dolgokat. Én nem mondom azt, hogy az előző kormányzatokban nem voltak hibás lépések, azonban ennek a törvénynek a kapcsán állítani, hogy itt nem forráskivonásról és…
T/4999 A nemzeti felsőoktatásról
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Nagyon szépen köszönöm a szót. Azt gondolom, hogy most egy olyan dolgot fogok önökkel megosztani, ami talán meglepő lesz, de higgyék el nekem, hogy amit mondok, azt nem magamtól találtam ki. Mindannyian tudjuk, hogy akik itt benn ülünk ebben a teremben - legalábbis bízom benn…