1 228 felszólalás
T/4120 A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Hozzászólásom elején szeretném kiemelni a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében, hogy egy nagyon fontos törvényjavaslatnak tartjuk a részletes vitáját. Ha az országgyű…
T/4120 A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Szándékosan nem nyomtam kétperces gombot Molnár Csaba hozzászólása után, mert az MSZP képviselője azt mondta néhány perccel ezelőtt, hogy haj, de jó ez a törvény, és egyáltalán nem baj, hogy…
H/4539 A Budapest, VIII. Köztársaság tér 27. szám alatti, kincstári vagyon részét képező épület értékesítése tárgyában megkötött megállapodás állami számvevőszéki vizsgálatáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja támogatja ezt az országgyűlési határozati javaslatot. Annak idején a Balsai István fideszes képviselőtársam által elmondott vitában is már azt érzékeltük, hogy egy fontos t…
T/4411 A bejegyzett élettársi kapcsolatról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem szerettem volna ebbe a kétperces párbajba a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként bekapcsolódni, de miután Gusztos Péter képviselőtársam Herényi Károlyhoz is címzett egyik hozzászólásába…
T/4411 A bejegyzett élettársi kapcsolatról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Igaza van abban Gusztos Péter képviselőtársamnak, hogy ebben a benyújtott törvényjavaslatban társadalmi konszenzust létrehozni elég nehéz lett volna. Ettől függetlenül azt gondolom, igaza van…
Napirend előtti felszólalások
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! December 1-je az AIDS világnapja. Fontosnak érzem, hogy ennek kapcsán minden évben felszólaljak a parlamentben, hogy ezzel is felhívjam képviselőtársaim és a köz figyelmét erre a fontos kérdésre. Persze, az ideális állapot az le…
H/4330 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Avarkeszi Dezső néhány perccel ezelőtt, amikor még nem szavaztunk a költségvetésről, akkor előterjesztőként azt kérte a képviselőtársaitól, hogy amennyiben adtak be a Házszabályhoz módosító javaslatot, akkor azt lehe…
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A GKM képviselője nincs a teremben, tehát úgy tárgyaljuk ezt a részletes vitát, hogy a GKM képviselőjét nem látom a teremben. Nem tudom, hogy ez házszabályszerű-e, vagy sem. Én azt gondolom,…
K/4438 Aprópénz helyett nagy gondok?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Néhány hónapja bejelentették, majd 2007. október 1-jén megjelent a Magyar Nemzeti Bank rendelete is, amely szerint 2008. március 1-jével kivonják a pénzforgalomból az 1 és 2 forintos pénzérméket. A rendelet csa…
T/4304 Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány által benyújtott, az egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tipikus és egyben jellemző példája is annak, hogy mit eredményez egy alapos előkészítés nél…
T/4305 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében a hozzászólásom elején szeretném kiemelni, hogy a Ház által tárgyalt, a munkavédelemről szóló 1993. évi törvény módosításáról szóló törvény…
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
PETTKÓ ANDRÁS, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi álláspontjának az ismertetésére…
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Netpolgárok! - hiszen róluk is szól ez a törvényjavaslat. Az elektronikus hírközléssel foglalkozó törvényjavaslat vitáját tartjuk, a téma alapján azt gondolnánk, hogy új kommunikációs lehetőségekről fogunk m…
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Meglepett Márfai Péter képviselőtársam hozzászólása. Tisztelt Képviselő Úr! Ön, aki a gazdasági bizottság informatikai albizottságának az elnöke, azt gondolom, nagyon jól ismeri a magyarországi rendszereket, és nagyo…
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Én egyetértek Katona Kálmán képviselőtársammal, aki tulajdonképpen az én felszólalásomhoz tett hozzá még egy gondolatot a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében. Ez egy ilyen MÜSZI…
T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A mai közel egyórás vitában két dologra még nem kaptunk választ kormánypárti képviselőtársainktól és a kormány jelen lévő képviselőjétől sem, hogy mi lesz például a régi szerződésekkel. Mi tö…
K/4386 Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba!
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Netpolgárok! Ez év márciusában napirend után szólaltam fel az APEH és a BSA nevű, egyesült államokbeli szoftverjogvédő cég közötti megállapodással kapcsolatban. Akkor Garamhegyi Ábel…
T/4222 Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kovács Zoltán képviselőtársam által elmondottakhoz szeretnék kapcsolódni, ahhoz szeretnék hozzászólni. Azt gondolom, igaza van a képviselő úrnak, ha ez a törvény, ami tulajdonképpen két törvény, külön-külön érkezet…
T/4216 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2008. évi költségvetéséről
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt ORTT-elnök! A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként azért jelentkeztem egy rövid hozzászólásra, hiszen az előző héten a benyújtott javaslat általános vitája során már a Magyar…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Most egy rossz törvényjavaslat vitája zajlik a tisztelt Házban. A Magyar Demokrata Fórum ezt a költségvetést nem támogatja, és nem azért, mert az ellenzéki pártok sehol a világon nem szokták…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A televíziós közvetítésnek vége, ettől függetlenül aki nem a televízión, hanem az interneten a www.parlament.hu-n végigköveti a vitát (Derültség.), az látja, hogy mi történik a tisztelt Ház f…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A mai vitában még két fontos terület merül fel, amihez az MDF képviselőjeként szeretnék egy-egy gondolatot hozzátenni. Az előbb Kovács Zoltán képviselőtársam beszélt a vasúti fejlesztésekről,…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Én a parlament falain belül és a bizottsági üléseken is mindig örömmel hallom Wiener György képviselőtársam fölszólalásait, mert azok mindig szakmaiak, tárgyilagosak, de a képviselő úr által…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyszer vissza szeretnék térni Wiener György képviselőtársam felszólalására és Vincze László képviselőtársam felszólalására. Szóval, én Vincze Lászlóval értek egyet, tisztelt Wiener képviselő úr. Újpesten élek, Ú…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Józsa István képviselőtársam néhány pillanattal ezelőtt ismertetett egy valószínűleg ellenzéki módosítási javaslatot, és azt mondta, hogy jól meg kell gondolni, hogyha egy országgyűlési képvi…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Én azt hiszem, nagyon nehéz helyzetben van egy ellenzéki országgyűlési képviselő itt a Parlament falai között a késő éjszakai órákban, amikor a következő év egyik legfontosabb, ha nem a legfo…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési vitának ez az a pontja, amikor Babák Mihály képviselőtársammal, akinek a felszólalásaival általában egyet szoktam érteni, vitatkoznom kell. Tisztelt Képviselő Úr! Ön említette a rendvédelmi szervek kö…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Bánki Erik képviselőtársam beszélt a sport támogatásáról. (Dr. Gegesy Ferenc jelzi, hogy kormánypárti képviselőként jelen van a teremben.) Elnézést kérek, tisztelt kormánypárti képv…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai költségvetési vita vége felé a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjeként engedjék meg, hogy képviselőcsoportom nevében egy összegzést mondjak el itt a tisztelt Ház falai között, hogy mi, magyar demok…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A parlamenti patkóban az elmúlt percekben az ingatlanadóról folyt a vita, hogy helyes-e a kormány által bevezetett ingatlanadó, és hány olyan önkormányzat van a 3200 közül, amelyik már kivet…