670 felszólalás
A/4206 Hány évre ítélték a kőbányai volt szocialista alpolgármestert?
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Teljesen világosan elmondtam, hogy elsőfokú ítélet született, és az elsőfokú ítélet nyilvánvalóan nem jogerős. Ugyanakkor azt hiszem, hogy egy közszereplő ügyében - márpedig egy szocialista alpolgármester közszereplő -, különösen ha őt vesztegetéssel…
T/4009 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A költségvetést megalapozó törvényjavaslat az idén viszonylag csekély mértékben érinti az oktatást, ahogy előttem elhangzott, kizárólag a felsőoktatási törvény esetében. Mint tiszt…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Az olyan fejlett demokráciákban, mint Mali vagy az ébredő Gabon, elképzelhetetlen, hogy egy olyan pénzügyminiszter terjeszti elő a költségvetést, akinek a fiai ellen nyomoznak védelmi pénz szedése miatt, akinek a nyírbátori üzemcsarnokát visszabérl…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Egyébként én is súlyos problémának érzem a politika hitelvesztését, ennyiben kétségkívül egyetértek képviselőtársammal, ugyanakkor azt kell megvizsgálni, hogy a politika miért vesztette hitelét. Veres János fiai ellen egyébként folyik a vizsgálat.…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Csak Tatai-Tóth András képviselőtársamnak mondanám, hogy 1-2. évfolyamon a normatív támogatás 2006-2007-ben 204 ezer forint volt, ez 145 700 forintra csökken, itt mondjuk azt, hogy egy gyerekre jutó támogatás, azért ez elég jelentős. A művészetoktatási…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Szabó Zoltán azt mondta, hogy nem hallott érvet. Hát csak egyet-kettőt szeretnék elmondani. Például a kőbányai önkormányzat költségvetése a következő évben, amit állami támogatásokból kap, a jelenlegi tervezet szerint mintegy 300 millió forinttal c…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Béki Gabriella! Ha bármelyik demokráciában Európában egy miniszterelnök olyan beszédet mond el, mint amilyet Gyurcsány Ferenc Őszödön, akkor biztos lehet benne, hogy bármelyik demokráciában - Franciaországtól Németországig, a skandináv ors…
I/3984 Miért nem tett a Területfejlesztési és Önkormányzati miniszter semmit mióta kiderült, hogy a Demszky vezette Fővárosi Önkormányzat lopja a pályázaton elnyert állami pénzeket?
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Először is megértem, hogy nem a miniszter úr akar válaszolni erre a kérdésre, ezért: Tisztelt Államtitkár Úr! Demszkyék nagyjából 10 "zuschlagnyi", azaz közel 600 millió forintnyi útfelújítási pénzzel nem tudnak elszámolni. A 2006-os f…
I/3984 Miért nem tett a Területfejlesztési és Önkormányzati miniszter semmit mióta kiderült, hogy a Demszky vezette Fővárosi Önkormányzat lopja a pályázaton elnyert állami pénzeket?
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Kedves Államtitkár Úr! Azért azt hiszem, arra egyetlen önkormányzatnál sincs példa, hogy 460 méter utat csináltak meg 1600 méter helyett, majd ezt követően a hiányzó 1100 méterre még egy pályázatot beírtak, és aztán ezt még egyszer elszámolták. Tisztelt Államtitkár Úr! Vanna…
H/3451 Népi kezdeményezés a pedagógusok kötelező óraszámának visszaállításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Köszönöm államtitkár úrnak is, hogy elmondta, amit mondott, ugyanis ha visszagondolunk, hogy az elmúlt években miket hallottunk az MSZP képviselőitől, akkor arra emlékezhetünk, hogy az MSZP képviselői mindig azt mondták, hogy a reform, amit ők véghez visznek…
H/3451 Népi kezdeményezés a pedagógusok kötelező óraszámának visszaállításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Én megértem, hogy rossz az MSZP-s képviselők idegállapota, ezért beszél csúnyán Szabó Zoltán képviselő úr, ezért támadja Tatai-Tóth András a szakszervezet vezetőit és aláírásgyűjtését. De azt hiszem, érdemes a valóban komoly kérdésekke…
H/3451 Népi kezdeményezés a pedagógusok kötelező óraszámának visszaállításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnézést, hogy még egyszer szólok, nem akartam szólni már, de Szabó Zoltán olyat állított, ami tényszerűen nem igaz. Az óraszámemelés, ha Szabó Zoltán visszatekint, hatályba lépett. És 2001-ben annyi történt, hogy az első évben, amikor az óraszámemelés megtö…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! A 2006. év költségvetése kapcsán mára kiderült, hogy 2005 decemberében a világ legfelelőtlenebb és legpopulistább költségvetését fogadták el az MSZP-SZDSZ képviselői itt Magyarországon 2006-ban. Azért merem ezt állítani, mert a számok alátámasztják. A…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Szeretném Szabó Zoltán figyelmét felhívni arra, hogy a polgári kormány idején az eladósodottság mértéke a GDP-hez viszonyítva 63,5 százalékról valóban 56,5 százalék környékére csökkent. Úgyhogy azt hiszem, hogy a mi kormányunk ezen a területen messze n…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Szabó Zoltán Képviselő Úr! Ezt azért ön sem gondolja komolyan, hogy a PISA-mérésben, mondjuk, az alsó tagozatosok azért teljesítettek idén rosszabbul, mint öt évvel ezelőtt, mert Orbán Viktor valami ármányt elkövetett. Ez már egy kicsit régi l…
T/3092 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban elég éles vita bontakozott ki az oktatási bizottság ülésén. A kormány és a kormánypártok eddig sem bántak kesztyűs kézzel a közalkalmazottakkal, évente ú…
T/3092 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Azt kell mondanom, hogy nehéz helyzetben vannak szocialista képviselőtársaim, amikor védik ezt a törvényt. Azt gondolom, hogy így sem könnyű már bemenniük egy óvodába, egy iskolába vagy egy szociális intézménybe, pedig még ezt a törvény el sem fogadtuk…
T/3092 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy ebben a Házban abban a tekintetben nincs vita, hogy azokat a közalkalmazottakat, akik nem alkalmasak, el kell bocsátani. Ebben a kérdésben egyébként nincsen vita közöttünk. Csak az a baj, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a törvén…
T/2939 A szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, az mindenképpen megállapítható, hogy a kormány az ellenzék felvetéseivel nem kíván érdemben foglalkozni. Mint már előttem is szóvá tették, ma estig lehet a módosító javaslatokat leadni, holnap reggel tárgyalja a b…
T/2930 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Pálinkás képviselőtársam egy nagyon fontos részét feszegette e törvénynek. Ugye, azt mondja a benyújtott törvénytervezet, hogy az egészségügyi hozzájárulást a tanuló után az oktatásért felelős miniszter által vezetett minisztér…
T/2930 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Földesi képviselő úr hozzászólása teljesen elképesztett. Ugyanis eddig úgy tudtam, hogy egyetértés volt abban, hogy Magyarországon rossz volt, hogy tizenöt évvel ezelőtt az adott korosztálynak mindössze 7-8 százaléka vett részt felsőoktatási képzésben.…
T/2930 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz). Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szabó Zoltán érvelése tetszetős, logikus, de egyet azért szeretnék tőle megkérdezni: mondjuk, a 105 ezer forintos tandíj hogyan fogja elősegíteni, hogy több mérnököt képezzenek Magyarországon, amikor tandíj nélkül sem sikerült…
T/2930 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Szabó Zoltán! Van egy mondás, ami valahogy úgy szól, hogy az a gond, hogy ma Magyarországon azok építik a kapitalizmust, akik nemrég még ezzel ijesztgették az országot, és az még ennél is nagyobb gond, hogy olyat építenek, mint amilyennel…
T/2931 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elég sok minden szóba került az elmúlt időszakban itt az Országgyűlésben. Sok mindent lehetne még mondani a közoktatási törvényről, de hajnali fél kettő felé azt hiszem, a legjobban tesszük, ha a leglényegesebb problémákra pr…
T/2878 Egyes törvényeknek a családi jövedelemadózással összefüggő módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kormány! Önök gyakran beszélnek a társadalmi igazságosságról. (Közbeszólások az SZDSZ soraiból.) Az lenne a kérdésem, hogy önök szerint igazságos-e az, hogy aki a jövedelméből gyermekeket nevel, ugyanannyi adót fizet, mintha az egész jövedelmé…
T/2667 Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi illetmény kifizetési rendjével összefüggő módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az oktatási bizottság ülésén jelen lévő ellenzéki képviselők egybehangzóan megállapították, hogy ez a törvénytervezet egy szemfényvesztés, az átverés törvényterv…
H/2284 A "Legyen jobb a gyerekeknek!" Nemzeti Stratégiáról, 2007-2032.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A "Legyen jobb a gyerekeknek!" című program itt fekszik előttünk. Ez a program 25 éves távlatban gondolkodik. Ha a 25 éves távlatot végigvesszük, ez nem túl sokat mond a ma élő gyermekeknek, hiszen mondjuk, egy 12 éves gyermek 25 év mú…
I/2548 Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek, azaz hogyan fog Demcsák Zsuzsa küzdeni a szegregáció ellen?
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány a szavak szintjén keresi az eszközöket a hátrányos megkülönböztetés ellen. Az egyenlő esélyek érdekében a kormány megszünteti a szabad orvos- és kórházválasztást. Ha már javítani nem tud, próbálja egyformára rontani az esél…
I/2548 Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek, azaz hogyan fog Demcsák Zsuzsa küzdeni a szegregáció ellen?
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Ház! Azt hiszem, Gál J. Zoltán védőbeszédét hallottuk - a hírek szerint ő találta ki ezt a nagyszerű kormányszóvivő-jelöltet. (Taps a Fidesz soraiból.) Egyébként azt kell mondjam, hogy az önök kormányához egyébként nagyon jól illett volna ez a szóvivő - me…
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási bizottság megállapította (Arató Gergely: A kisebbség!) - a kisebbsége -, hogy ez a salátatörvény és a költségvetési törvény maga a hazugság ára. Kiderült ebből…