1 348 felszólalás
T/12 Magyarország Alaptörvényének hatodik módosítása
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a támogató ellenzéki hozzászólásokat. Demeter képviselő úrnak csak annyit szeretnék elmondani még egyszer, hátha sikerre vezet, hogy a kormányprogram egy garanciális intézmény. Garanciális intézmény volt 199…
T/13 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném jelezni, hogy a mai napon is az volt a gyakorlat, hogy az előterjesztő frakció részéről a frakciók között is fölszólalnak; mi is csak ezzel a jogunkkal szeretnénk élni, ha elnök úr ezt engedi. Röviden szeretnék reagálni arra, amit Haran…
T/14 Az egyes törvényeknek a devizahitel-csapda elkerüléséhez, valamint a devizahitel-csapdában lévők megsegítéséhez szükséges módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az a törvényjavaslat, amit az LMP frakciója előterjesztett, négy ponton próbálná meg hatékonyan kezelni a jelenlegi devizahitel-krízist. Egyrészt azt mondjuk, hogy miután a bankok hosszú éveken keresztül, egész pontosan 13…
T/14 Az egyes törvényeknek a devizahitel-csapda elkerüléséhez, valamint a devizahitel-csapdában lévők megsegítéséhez szükséges módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném azt rögzíteni, elsősorban Vigh képviselő úr számára, bár az ő számára hiába, mert sietősen elhagyta az üléstermet, hogy az a javaslat, amivel az LMP előállt, semmilyen módon nem korlátozza a kormány moz…
T/15 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tulajdonképpen jelképes is, hogy ma tudunk erről a törvényjavaslatról meglehetősen szűk körben, nagyjából ellenzéki négyötödös többség mellett tárgyalni, tudniillik tegnap Szlovéniában tartottak egy egyébként érvénytelen, t…
T/15 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Önmagában már az is sokatmondó, hogy ennél a témánál az LMP frakciója nagyobb létszámban vesz részt, mint a Fidesz frakciója. Azért ez tényleg nem semmi eredmény. A másik pedig, Demeter képviselő úr, tényleg így legyen ötösöm a lottón, az a helyz…
T/56 Magyarország Kormánya és Kuvait Állam Kormánya között a diplomata, szolgálati és speciális útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Hallhattuk azt, hogy a kormány külgazdasági stratégiájának megfelelően kulcsfontosságú Kuvait. Idén tavasszal arról is értesülhettünk, hogy az Arábiai-félsziget más orszá…
Napirend előtti felszólalások
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány betolta a paksi hitelszerződést a parlament elé. Ez azt jelenti, hogy tízmilliárd euró értékű devizahitel-ügyletbe kergeti az országot, közel 5 százalékos kamatra, aminek nagyobb részét kötelezően az orosz partner…
H/132 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon rövid leszek. Balla frakcióigazgató úr megjegyzésével kapcsolatban azért annyit hadd jegyezzek meg, hogy Bárándy képviselőtársamnak annyiban igaza van, hogy ezt a vitát ennyiben ide a Ház elé hozta, hogy mégiscsak eg…
T/10 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvénynek a képviselői mentelmi jog megszüntetésére irányuló módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi jog szigorítása igen, a mentelmi jog eltörlése viszont egész egyszerűen demagógia. Nem szeretnék egészen a rómaiakig visszanyúlni, hogy már a néptribunusi intézményt védte egy hasonló jogintézmény. 1397-ben az angol alsó…
T/146 Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény, valamint a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az állapotokat nagyon jól mutatja, hogy sem a Fidesz, sem a KDNP vezérszónoka nincsen már az ülésteremben. Ez szépen mutatja azt, hogy önök a parlamenti vitát is pontosan ugyanannyira tisztelik, és ugyanannyira…
T/146 Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény, valamint a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két dologhoz szeretnék csak hozzászólni, amit az imént Fodor Gábor elmondott. Az egyik, hogy ez a többes ajánlás kérdése eleve nem igazán indokolt, ha egy szabály érvényes az országgyűlési meg az európai parlamenti választáson, akkor miért nem ér…
T/146 Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény, valamint a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én folytatnám azt, amit Szilágyi képviselő úr felvetett. A főváros igazi problémája a kétszintű önkormányzás 25 éve. Budapest ettől fejlődésképtelen. És ha már itt faleveleket emlegettek, hát van egy sokkal élőbb példa. Amikor a Fővám téren az il…
T/146 Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény, valamint a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az a helyzet, hogy Kiss László képviselőtársunk majd nyilván (Közbeszólás a Jobbik soraiból.) megszokja, amikor itt társadalmi egyeztetést követel, hogy legalább ennyire alapos okkal követelhet hatástanulmányokat is hasonló eredménnyel. Hatástanu…
T/106 Magyarország minisztériumainak felsorolásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kapcsolódnék ahhoz, amit már felemlített a kisebbségi vélemény ismertetésekor Bárándy Gergely képviselőtársam, és természetesen én is szeretném megerősíteni azt, hogy általában véve a mindenkori többségnek autonómiája van abban, i…
H/132 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hát megcsinálták itt a hangulatot! Az a helyzet, hogy tulajdonképpen azzal a javaslattal vagy azokkal a javaslatokkal, amik itt vannak, akár egyet is lehetne érteni, mert (Dr. Rétvári Bence: En…
T/106 Magyarország minisztériumainak felsorolásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Való igaz, hogy a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény, illetve a kormányzati struktúra kialakítása az a terep, ahol az ellenzéki pártoknak mindig megengedőleg kell viszonyulni a kritikában is a kormányoldalhoz. Jegy…
T/106 Magyarország minisztériumainak felsorolásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Csak alelnök úr szavaira szeretnék röviden reagálni. Én ugyan korábban nem voltam parlamenti képviselő, viszont nagyon jól emlékszem, hogy 2010 májusában az alkotmányügyi bizottságban elég hosszas vita is folyt arról, hogy az akkori felsorolási törvény…
T/106 Magyarország minisztériumainak felsorolásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Frakcióigazgató úr, az a helyzet, hogy hagyjuk önöket dolgozni, azért vagyunk itt, azért vitatkozunk. Tudja, ez egy parlament, és itt a munkavégzést az jelenti, hogy vitatkozunk. Lehet, hogy ez nem tetszik önnek, de mi így fogjuk föl ezt a típusú…
Napirend előtti felszólalások
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szombaton, negyedszázad után először kormányprogram nélkül választott miniszterelnököt az Országgyűlés. Önök annyit mondtak, hogy folytatják. Mit folytatnak? Az elmúlt négy évben Magyarországon a GDP 2,1 százalékkal emelked…
T/57 A Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításár
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Természetesen magát az egyezményt támogatjuk, nem is nagyon lehetne mást tenni, viszont itt kérdések sorjáznak, főleg, hogy a nagy beszámolót a nagyszerűségéről ennek az egyezménynek meghallgat…
T/59 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS, a törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Általánosságban azt tudom elmondani, hogy magát a törvényjavaslatot az ellenzéki pártok is támogatták. Vita közöttünk abból eredt, hogy az ellenzéki pártok, valamen…
T/59 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Magát az előterjesztést természetesen támogatjuk, viszont most is el kell mondani azt, hogy tovább folytatódik az a maszatolás, ami 2010 tavaszán elkezdődött. A kilakoltatási moratórium meghosszabbítása - még akkor is, ha n…
T/59 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Tisztelt Országgyűlés! Ha már Staudt képviselőtársam itt a végrehajtási törvénynek a tavalyi módosítását emlegette, nekem élesen él az emlékeimben ez a vita. Akkor éppen ott hátul ültünk, és akkor is volt egy olyan KDNP-s ígéret, ami körülbelül olyan, mint a családi csődvé…
Napirend előtti felszólalások
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 2010 júniusában a miniszterelnök itt erről a szószékről meghirdette az államadósság elleni szabadságharcot, hiszen valóban az ország, a magyar nemzetgazdaság rákfenéje 2010-ben az a hatalmas államadósság-állomány volt, amit…
H/13771 A Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság felkéréséről, Simon Gábor volt MSZP elnökhelyettes, országgyűlési képviselő eltitkolt vagyonának tisztázása tárgyában
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottsági ülésen egyetlenegy okból támogattuk a házszabálytól eltérést, mert valóban egy aktuális, nagy port felvert ügyről van szó, amely egyébként a parlament tekintélyét is meglehetősen erodálja. A parlament tovább…
Napirend előtti felszólalások
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök Úr! Ön büszkén jelentette azt, hogy Magyarország két lábra állt - akkor miért kellett új szolgaságot választani? Mennyire szabad az az ország, amelyik energiarendszerét tekintve kiszolgáltatja magát egy új na…
T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ennél az indítványnál az időkeret egész egyszerűen szemérmetlenség. Szeretném megkérdezni, hogy hányan emlékeznek a kétharmados többségből arra a jogalkotási törvényre, amelyik előírja azt, hogy a kormányzati előterjesztéseknél illenék a Ház elé…
A/13635 Újabb közoktatási botrány következmények nélkül?
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az iskolák túlállamosítása rég nem látott káoszt hozott. Hétről hétre robbantak ki az újabbnál újabb botrányok, fejetlenség uralkodott a közoktatás teljes rendszerében. Az egyik pillanatról a másikra felálló, kezdetben m…
A/13635 Újabb közoktatási botrány következmények nélkül?
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Itt a kioktatásokat hallgatva azon gondolkoztam, hogy legközelebb, államtitkár asszony, hozom az ellenőrzőmet, és akkor odaadom, hogy be is írhat. (Derültség, nagy zaj.) Azonkívül meg azt gondolom, hogy műfajtévesztésben vagyunk. Műfajtévesztésbe…