92 felszólalás
K/1578 Számíthatnak-e Magyarország kormányának támogatásra a következő időszakban is az autóipar hazai szereplői?
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Győr város országgyűlési képviselőjeként pontosan tudom, hogy a 25 éve Győrben működő Audi Hungaria Zrt. mennyire fontos és meghatározó szereplője városunk, a nyugat-dunántúli régió és…
A/1623 Milyen érdekek mentén állhatnak ki még mindig a baloldali pártok Czeglédy Csaba mellett?
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A nyilvánosság előtt is ismert, hogy Czeglédy Csabát, a szombathelyi MSZP-DK-Együtt-frakció önkormányzati képviselőjét, aki az MSZP-t és a DK-t jogi ügyekben több alkalommal is képviselte, az állam súlyos megkárosításának…
A/1623 Milyen érdekek mentén állhatnak ki még mindig a baloldali pártok Czeglédy Csaba mellett?
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy a felszólalásomban említettem, első fokon már ítéletet hirdettek a makói, majd később a szegedi székhelyű szövetkezettel szemben. Nagyon bízom benne és remélem, hogy a jogerős döntés…
T/712 A sportról szóló 2004. évi I. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról
SIMON RÓBERT BALÁZS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Asszony! Az általunk most tárgyalt, Bánki Erik és Nagy Csaba képviselőtársaink által benyújtott, a sportról szóló 2004. évi I. törvény és az egyesülési jogról,…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy is, mint a nyugat-magyarországi régió egyik kulturális központjának, Győrnek az országgyűlési képviselője, és úgy is, mint az Országgyűlés Kulturális bizottságának alelnöke elsősorban a kulturális területhez f…
Napirend utáni felszólalások
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az országgyűlési választókörzetemet érintő örvendetes eseményekről szeretnék röviden beszámolni. Győr belvárosában található az 1626-ban Pázmány Péter segítségével, a jezsuiták által ala…
T/18005 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
SIMON RÓBERT BALÁZS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általunk most tárgyalt, dr. Tapolczai Gergely és Nyitrai Zsolt képviselő urak által benyújtott, a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló T/18005. számú…
H/16032 A 2017. év Szent László-emlékévvé nyilvánításáról
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az általunk most tárgyalt határozati javaslat a 2017. év Szent László-emlékévvé nyilvánításáról szól. Mint mindannyian tudjuk, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának pedig 825. é…
V/15303 A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Talán néhány mondatban érdemes visszatekinteni a 2010 óta eltelt időszakra is, először talán országos szinten, aztán a megyémet érintően és a megyei jogú város tekintetében is, amelynek képviselője vagyok. Ha…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Két olyan fontos ágazatról szeretnék viszonylag röviden szólni, amelyről még talán kevesebb információ hangzott el a költségvetés vonatkozásában, az egyik a kulturális ágazat, a másik pedig a sport. Mié…
V/14429 Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében.
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a több mint négy órája tartó vitában már sok-sok témát érintettünk. Próbálok most néhány olyat megemlíteni, amiről talán nem annyira részletesen esett szó. Ezek közül elsőként talán az adókedvezményeket,…
A/14782 Amerikaiaknak is vonzó lehet Győr?
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Igen, elfogadom.
A/14782 Amerikaiaknak is vonzó lehet Győr?
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a választ. Magam is azon az állásponton vagyok, hogy jól döntött a Dana, amikor Győrt választotta a legújabb beruházásának székhelyéül, hiszen korábban, amikor a versenyeztetési időszak volt, fölmerült egyébként…
K/14583 Győr az öntvények gyártásában is élre törhet?
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Emlékeztetném önöket arra, hogy a 2010-ben hivatalba lépett kormány úgy döntött, az ország újraiparosításába fog annak érdekében, hogy ismét Magyarország legyen Európa termelési közpon…
V/12909 A közoktatás helyzetéről?
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint vezérszónoki felszólalásában képviselőtársam, Kucsák László már említette, az egyes szakterületekhez különböző képviselők szólnak hozzá; én a magam részéről a szakképzéshez szeretnék hozzászólni, egészen…
T/12914 A Magyar Corvin-lánc Testületről
SIMON RÓBERT BALÁZS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kocsis Zoltán, az elmúlt 40 év magyar zeneművészetének egyik legmeghatározóbb művészegyénisége, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar klasszikus és…
T/12914 A Magyar Corvin-lánc Testületről
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak tényleg két rövid gondolat jutott az eszembe. Ugye, a miniszter úr expozéjában már elhangzott, hogy a Kossuth-díjat 1948-ban alapították. Ha megnézzük a Kossuth-díj történetét, amit egyébként 1990-ig a Minisztertanács adományozott,…
V/12673 A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most már szerintem olyan másfél-két órával ezelőtt, talán éppen a Jobbik soraiból Volner János utalást tett arra, hogy vajon miért nem támogatják a multinacionális cégek béremelését a kormány részéről…
T/12922 A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról
SIMON RÓBERT BALÁZS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A második világháború okozta sebek, majd az azt követő szocializmus igazságtalan intézkedéseinek helyrehozatala érdekében fontos, hogy megteremtsük annak a lehető…
A/12993 Veszíteni is tudni kell?
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin még 2014 elején állapodott meg a magyarországi nukleáris bővítésről, amely magában foglalja az atomenergia békés felhasználását, illetve két új atomerőmű…
A/12993 Veszíteni is tudni kell?
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Az imént már több válaszban elhangzott, hogy milyen nagy szerencse. Én azt gondolom, hogy valóban, milyen nagy szerencse az, hogy ezekben a fontos kérdésekben a Fidesz-KDNP, illetve a kormány döntést hozott, és lám-lám, bei…
T/12739 Egyes törvényeknek a táncművészeti életjáradék bevezetésével összefüggő módosításáról
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian tudjuk, hogy a táncos pálya a testet igénybe vevő komoly fizikai megterhelés miatt nagyon rövid. Más művészeti ágakkal ellentétben a táncművészetben, annak bá…
V/10571 Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Sok-sok mindenről esett már szó a mai vitában. Így közeledve a vita hetedik órájához, talán az összeférhetetlenségről, illetve az arra vonatkozó törvényekről szólnék néhány gondolatot. Összeférhe…
T/10525 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
SIMON RÓBERT BALÁZS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy kulturális örökségünk hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrása, a ne…
V/9837 A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről.
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A polgári kormány 2010 óta folyamatosan pótolja az egészségügytől a korábbi szocialista-liberális kormányzás alatt elvett forrásokat. Erre, azt gondolom, a legjobb bizonyíték az, hogy minteg…
T/10096 A közigazgatási bürokráciacsökkentés keretében egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról
SIMON RÓBERT BALÁZS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára önök előtt is ismert Franz Kafka Kastély című regénye, amely mű kiváló szatírája a hivatali apparátusok működésének. Az idézett alkotásban Josef…
T/9541 A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról
SIMON RÓBERT BALÁZS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása alapján a legfrissebb adatok szerint már mintegy kétszázan kérelmezték a magáncsődöt, ám a Csődvédelmi Szolgálat terület…
T/9538 A behajtási költségátalányról
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Országgyűlési képviselőként meggyőződésem, egyben egyfajta alaptétel is, hogy egy politikusnak fontos feladata az, hogy az emberek mindennapi életét megkönnyítse. Ezt az alapv…
V/9122 A közoktatás állapotáról
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogyha megengedik, akkor én is személyes tapasztalataimról számolnék be a mondandóm első felében, hiszen 2006-tól két cikluson keresztül magam is alpolgármesterként tevékenykedtem Győrben, és nyolc év…
H/8343 A 2017. év Arany János Emlékévvé nyilvánításáról
SIMON RÓBERT BALÁZS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar Országgyűlés Kulturális bizottságának tagjaként fontosnak tartom, hogy hozzászóljak ehhez a napirendi ponthoz. A Toldi szerzőjének, Arany Jánosnak jövőre lesz a 2…