108 felszólalás
T/2989 A sportról
SZABÓ IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A harmadik vitaszakaszban megítélésem szerint a módosító indítványaink közül a 152. és a 156. sorszám alattiak azok, amelyek az önkormányzati finanszírozás kérdéseit érintik. Miután úgy ítéltük meg, hogy az önkormányzatok feladatkörében kötelező feladatk…
T/2989 A sportról
SZABÓ IMRE (MSZP): A tekintetben egyetértek Horváth László képviselő úrral, hogy sajátos módon a közoktatási törvény a parlamenti képviselőkön is úgy halad keresztül, hogy mi ebben a dologban nem voltunk elég éberek, ha úgy tetszik. Ha ebben a magunk számára is megfogalmazunk kritikát, vagy akár a b…
T/2989 A sportról
SZABÓ IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen azért javasoltuk a törvény azon részének az elhagyását, amely a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter megállapodásában foglaltakban az irányadó megfogalmazást tartalmazza, hiszen ez a törvényben a törvénye…
T/2989 A sportról
SZABÓ IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem tíz percben hozzászóló kisgazda képviselőtársam hozzászólása okán nyomtam meg egyrészt a kétpercest. Egy nagyon fontos tételre irányította rá a figyelmet, és az a furcsa helyzet állt elő, amikor egy kisgazda és egy szocialista képvis…
T/2989 A sportról
SZABÓ IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A miniszter úr hozzászólásához annyit szeretnék hozzátenni, hogy talán Bognár László, a parlament társadalmi szervezetek bizottságának elnöke nem vádolható azzal, hogy holmi régmúlt, csökött gondolatok miatt védelmezné mindenképpen a civil társadalmat. A…
T/2989 A sportról
SZABÓ IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Elöljáróban azzal szeretném kezdeni, hogy mikor tartottuk volna szerencsésnek, ha a sporttörvény tervezetéről tárgyalunk. Semmiképpen nem most, hiszen mind az adótörvények, mind pedig a 2001-2002…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
SZABÓ IMRE, az ifjúsági és sportbizottság elnöke, a kisebbségi vélemény ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Abban tudok egyetérteni az előttem szóló képviselőtársammal, hogy jelentős időt fordított a bizottság a törvénytervezet vitájára, mert jelentős időt kellett fordítanunk…
T/3008 A Magyar Köztársaság 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról
SZABÓ IMRE, az ifjúsági és sportbizottság elnöke, a bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy Tóth András képviselőtársam hozzászólása után nekem már jóformán kisebbségi véleményként nem is nagyon kellene elmondanom, hogy mik voltak az agg…
T/2608 a Budapest Sportcsarnok újjáépítéséről
SZABÓ IMRE, az ifjúsági és sportbizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A tisztelt Ház figyelmébe a BS újjáépítéséről szóló törvényjavaslatot az alábbiak szerint ajánlom. Bebizonyosodott, hogy megfelelő szakmai, civil és politikai egyezteté…
T/2608 a Budapest Sportcsarnok újjáépítéséről
SZABÓ IMRE, az ifjúsági és sportbizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szakmai megalapozottságot, jó szándékot és együttműködési készséget tapasztaltunk az előkészítés során. Az itt elhangzottak is abban erősítettek meg, hogy amikor az ifjúság…
T/2608 a Budapest Sportcsarnok újjáépítéséről
SZABÓ IMRE, az ifjúsági és sportbizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az elmúlt hét csütörtökén hatpárti egyeztetés keretében valamennyi párt kifejezte a törvényjavaslat támogatását, és öt párt egyetértett az eljárási móddal, a kivételes és sürgős tárgyalással is. A kivételes…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
SZABÓ IMRE, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Én azt gondolom, hogy dr. Turi-Kovács Béla képviselőtársam hozzászólásában, amely ugyan a többségi véleményt fogalmazta meg, rendkívül sok volt a feltételes m…
I/1200 Van pénz, nincs pénz? Mire van pénz a Környezetvédelmi Minisztérium költségvetésében?
SZABÓ IMRE (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Rendkívül sajnálom, hogy személyesen nem a miniszter úrhoz tehetem fel az interpellációmat, hiszen ő személyesen is érintett az interpelláció tárgyában. Az elmúlt hetekben ismét a környezetvédelmi tárca intézkedései és a miniszter úr szerepvállalása borzol…
I/1200 Van pénz, nincs pénz? Mire van pénz a Környezetvédelmi Minisztérium költségvetésében?
SZABÓ IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Engem roppant mód meglep az, hogy egy tárca politikai államtitkára nem ismeri azt a tényt, miszerint bejelentették - miután Pepó úr társadalmi elnöki posztot vállalt a Magyar Úszószövetség vezetésének élén -, a Magyar Úszószövetséget a környezetvédel…
K/891 Tudja-e Miniszter Úr, hogy a környezetvédelem forrásainak alakulása nagymértékben a Költségvetési bizottságon is múlik?
SZABÓ IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A sajtóban, így a Napi Magyarországban is nagy visszhangot váltott ki az a rendkívüli eset, hogy az elmúlt bizottsági hét hétfőjén miniszter úr nem jelent meg a parlament költségvetési és pénzügyi bizottsága előtt, amikor önt…
T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról
SZABÓ IMRE, az ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagy figyelemmel hallgattam az előttem szóló Fehérvári képviselőtársamat, mert a tényszerűséghez hozzátartozik, hogy a bizottsági ülésen a kisebbségi véleményt megfogalmazók kérdésein és…
I/303 A környezetvédelmi tárca 100 napja: a környezetvédelem ügyének lejáratása
SZABÓ IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Helytelenítettük, hogy az új kormány a környezetvédelem és a területfejlesztés egységét elemeire szedte, a területfejlesztés egységes irányítását az eddigi egy tárca helyett három szervre bízta. (15.30) Az elhúzódó átszervezések következtében az ér…
I/303 A környezetvédelmi tárca 100 napja: a környezetvédelem ügyének lejáratása
SZABÓ IMRE (MSZP): A miniszter úr parlamenti meghallgatásán az MSZP az új jelölt támogatását a következő követelményektől tette függővé: politikai konszenzusra épülő minisztériumi szakmai munka folytatása; az EU-csatlakozás követelményeinek megfelelő környezetállapot kialakítását tartalmazó nemzeti…