395 felszólalás
T/11201 A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Nos, képviselőtársaim, azt szeretném még hozzátenni, hogy nem tudom, belegondoltak‑e abba, hogy fogják‑e önök vállalni a felelősséget ‑ persze kénytelenek lesznek, hiszen ez az önök intézkedése ‑ azért, ha esetleg Magyarországon megsokasodnak a gy…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai felszólalásom témája eredetileg a nyakunkon lévő ökológiai katasztrófa egyik leghúsbavágóbb része, a súlyos vízhiány lett volna. Szerettem volna újra felhívni a figyelmüket arra, hogy az elmúlt három évben egyévnyi eső nem e…
I/10887 Miért az akkugyárak kapják még mindig a vizet?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Debrecen környéke az ország egyik legvízhiányosabb régiója. Nemcsak arról van szó, hogy kevés a csapadék, hanem a gyorsan süllyedő talajvízszint miatt kiszáradnak a környék értékes természeti területei, mint pél…
I/10887 Miért az akkugyárak kapják még mindig a vizet?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Nem fogadom el, két okból. Az egyik az, hogy államtitkár úrnak nem sikerült annyira utánanéznie a tényeknek, ugyanis Debrecen vezetése és a Debreceni Vízmű Zrt. válaszolta azt írásban a hajdúböszörményiek érdeklődésére, hogy a CATL akkumulátorgyár vízellátásának jelentős ré…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Pénteken egy tömeges és éveken át tartó állatkínzásról szóló történet jelent meg a sajtóban. Sajnos nem először hallunk ilyet, de ez az eset azért keltett óriási figyelmet, mert a borzalmak egy magát állatmenhelynek neve…
I/10281 Paks 2 - az évszázad baleksága?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Pár hete Szijjártó Péter miniszter urat kérdeztem, hogy Paks II.-höz nyáron megérkezett a zónaolvadék-csapda, ennek a beszerzéséről kérdeztem. A válaszban persze kioktatást kaptam arról, hogy de hát a kormány nem rendel semmilyen…
I/10281 Paks 2 - az évszázad baleksága?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Nehéz lenne elfogadni, elnök úr, mert ‑ nem akarom megbántani államtitkár asszonyt ‑ ez a válasz, bár erős a mezőny, verseng itt a legzagyvább államtitkári válaszok között. Őszintén szólva nem tudom, hogy mondhatta azt a válaszában, hogy a mi frakcióvezetőnk nem tudna felép…
T/9894 Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről
SZABÓ REBEKA, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! Valóban, ahogyan Mellár Tamás is elmondta, azért ez a jövő évi költségvetés elég sok sebből vérzik, és nekem elsősorban az, ami eszembe jut, hogy vajon miért hívja ezt a költségvetést a kor…
I/10023 Hol itt a józan ész?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök kormányzati tükörvilágában új nyelv van a klímavédelmi szabotázsukra is: úgy hívják önök, hogy „versenyképesség és józan ész”. Orbán Viktor magán az ENSZ-klímacsúcson tartott klímaellenes beszédet a józan ész nev…
I/10023 Hol itt a józan ész?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Az a helyzet, hogy ezen nincs mit elfogadni. Igazság szerint azt hiszem, hogy az önök kommunikációjának a káoszát mutatja nagyon jól ez a válasz, amit miniszterelnök úr is mondott a klímacsúcson, hogy folytatni kell a zöldátmenetet, ugyanakkor használjuk…
politikai vita lefolytatása
SZABÓ REBEKA, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Nos, valóban nagyon fontos, hogy itt az Országgyűlésben beszélünk a lakhatásról, bár az az igazság, hogy a vita, hogy is mondjam, minőségét, színvonalát a kormánypárti hozzászólások úgy érdemben nem növelték. Nyilván valamennyir…
A/9886 Jogszerűtlen építkezések a Balatonon: miért nem állítják le a balatonföldvári vitorláskikötő beruházását?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Kedves Államtitkár Úr és Képviselőtársaim! Nem sokáig örülhettek a balatonföldváriak, illetve a Balatont védő civilek, miután szeptemberben a Kúria megsemmisítette a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal határozatát, amiben eredetileg hozzájárult a balatonföldv…
A/9886 Jogszerűtlen építkezések a Balatonon: miért nem állítják le a balatonföldvári vitorláskikötő beruházását?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Ugye, azért is van ott az a torzó, az a Lánchídnál is hosszabb betonmonstrum, merthogy kezdettől fogva egy teljesen elhibázott koncepció volt ez a jellegű és mértékű építkezés egy strand területére. Gyakorlatilag az önök kormánya támogatásával különböző NER-közeli beruházók…
T/9715 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról
SZABÓ REBEKA, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy igen, ahogyan már a DK képviselője részéről elhangzott, időről időre idekerül elénk egy ilyen agrártárgyú törvénymódosítási csomag, aminek persze akár örülhetünk is,…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Most ért véget az ENSZ Kolumbiában megrendezett biodiverzitás-konferenciája, amelyen soros elnökként Magyarország képviselte az uniós álláspontot. Nagy István miniszter felszólalásából kiderült, hogy egyvalaki határozottan elégedett…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Pénteken volt az állatok világnapja, aminek idén fontos hazai aktualitást adott, hogy Ursula von der Leyen Várhelyi Olivért jelölte az Európai Bizottságban állatjóléti biztosnak. Ez persze részben a magyar kormány csekél…
I/9280 Lehet-e 2024 ébresztő a magyar vízügyben?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Hála a vízügyi szakma, a védekező szervek és több tízezer civil áldozatos munkájának és a szerencsének, az árvizet nagy baj nélkül átvészeltük. Az elmúlt hónapok mégis azt erősítik, amit évek óta mondunk: rendszerszintű vá…
I/9280 Lehet-e 2024 ébresztő a magyar vízügyben?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Nem fogadom el a választ. A kérdésemnek a lényegét mindösszesen a négy percből az utolsó 40 másodpercben sikerült érintenie. Igen, valóban, én is azzal kezdtem a felszólalásom, hogy hála a védekező szerveknek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az intézmények nem fognak tudni el…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim és különösen tisztelt Kormánypárti Képviselők, Fidesz-KDNP! Önök, ugye, tulajdonképpen megnyerték tegnap az európai parlamenti választást, bár arányosan a valaha volt legrosszabb eredménnyel (Dömötör Csaba: Mi 2 millió szavazatot k…
I/8534 Miért az adófizetőkkel fizettetik meg a NER-oligarchák befuccsolt ingatlanprojektjeit?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Mióta a kormány megvásároltatta az MVM-mel az egykori Mátrai Erőmű helyén álló romhalmazt, az állam nagybevásárlásai ugyanazt a sémát követik: a vételre nincs közérdekű magyarázat; a vételár irracionálisan magas; az üzlettel pedig r…
I/8534 Miért az adófizetőkkel fizettetik meg a NER-oligarchák befuccsolt ingatlanprojektjeit?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm. Hát, talán nem meglepő, hogy nem tudom elfogadni. Először is, a műemléket illetően: a Sacré Cœur-nővérek zárdája és lánynevelő intézetének épülete állt ezen a területen, amiből csak egy ilyen teljesen abszurd torzó maradt meg. Konkrétan ráépítettek egy fekete üveg…
I/8227 Ön mit választana: több egészséges életévet vagy a lakóhelyén több betont?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Orbán Viktor a Fidesz 2019-es fővárosi veresége után azt ígérte, hogy Budapesten semmi nem fog épülni, amit a budapestiek nem akarnak. Persze már tudjuk, hogy azt kell nézni, amit a miniszterelnök tesz, és nem azt,…
I/8227 Ön mit választana: több egészséges életévet vagy a lakóhelyén több betont?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Nem tudom elfogadni, mert hetet-havat összehordott az államtitkár úr, és szeretném a csodálkozásomat kifejezni, hogy ön a Rákosrendezőt szeméttelepnek nevezi. Valóban vannak ott onnan eltávolítandó maradványok, de, ugye, az egy állami terület, MÁV-terület; nem tudom, volt ö…
K/8247 Miért akarják megszüntetni az ÉTDR-t?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Tökéletes. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az önök minisztériuma, az Építési és Közlekedési Minisztérium tette közzé azt a jogszabálytervezetet, amelynek értelmében megszűnne az ÉTDR, az elektronikus építéshatósági rendszer nyilvános felülete. Itt…
A/8154 Mi a pontos terv, miniszter úr?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Igen, elfogadom.
A/8154 Mi a pontos terv, miniszter úr?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Államtitkár úr, semmire nem válaszolt! Nem válaszolt arra, hogy épülnek‑e felhőkarcolók. Ki sem használta a két percét. Az önök minisztériumának szemmel láthatóan halványlila gőze sincs arról, hogy mi lesz ezen a területen. Egyébként ez a terület az államé, tehát mielőtt a…
V/7791 A "2007-2032. évekre vonatkozó "Legyen jobb a gyermekeknek!" Nemzeti Stratégia végrehajtása"
SZABÓ REBEKA, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Nem túl könnyű erről az egészről úgy beszélni, hogy látom a fideszes képviselőkön valóban, hogy vagy azt kiabálják, hogy hazudunk, vagy a telefonjukat nyomkodják, vagy egészen egyszerűen látszik, hogy fogalmuk sincs, hogy mi van…
T/7969 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről
SZABÓ REBEKA, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugye, amikor még hallgattam egyrészt az előterjesztőt erről a javaslatról, illetve a fideszes és a KDNP-s hozzászólókat, nekem is nagyon megütötte a fülem, amit egyébként Gy. Németh Erzsébet is megjegy…
T/7969 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm szépen. Csak szeretném még azt is elmondani, amit az előbb is elmondtam, hogy mi a Párbeszéd-Zöldek mennyire károsnak tartjuk ezt az egész szerződést és magát a beruházást is, ezért benyújtottunk egy olyan alaptörvény-módosítást, amely a nemzeti vagyonról szóló ren…
T/7969 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Én tényleg elhűlve hallgatom, egyébként mindemellett nagyon köszönöm Herczeg Tamásnak, hogy legalább a Fidesz részéről valaki válaszol, merthogy az államtitkár úr egyelőre mélyen hallgat. Amikor önök arról be…