232 felszólalás
I/3790 Béremelés helyett bércsökkentés a közszférában?!
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hét évben a közszolgálati keresetek reálértéke drasztikusan csökkent. Ennek fő oka, hogy hét éve a bértarifák változatlanok a közszférában. Jutalmazásra nincs forrás, és a béren kívüli juttatások is folyamatosan csökkennek…
I/3790 Béremelés helyett bércsökkentés a közszférában?!
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Addig, míg a földből gombaszámra nőnek ki a miniszteri biztosok, a helyettes államtitkári posztok, ahol tulajdonképpen fogalmunk sincs, hogy mit csinálnak ezek az emberek, egyet tudunk pontosan, hogy egy álláshalmozásról van szó; és addig, amíg van az önök…
I/2360 Mégis hátrányban vannak a nem kormánypárti önkormányzatok és a kistelepülések?!
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzatoknál 2013-ban bekövetkezett nagy átalakítás során, valamint a központosító intézkedések révén az állam lényegesen több forrást vont el a településektől, mint amennyi feladatot átvállal, és bizony az is tény, hogy…
I/2360 Mégis hátrányban vannak a nem kormánypárti önkormányzatok és a kistelepülések?!
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Nem tudom elfogadni a választ, államtitkár úr. Ha megnézzük az adatokat, és ön szakmai alapon történő elosztásról beszélt, mondok önnek én is egypár statisztikát. A legtöbbet kapott 21 település mind fideszes vezetésű. Egyébként a 12 milliárdnak a 43 százalékát ezek a települése…
T/1821 Országgyűlési képviselők, a Kormány tagjai és az államtitkárok kötelező vagyongyarapodási vizsgálatáról
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, az előttünk álló törvényjavaslat kötelező vagyongyarapodási vizsgálatot írna elő a NAV-nál minden olyan személy esetén, aki 1990. május 2-a óta országgyűlési képviselői megbízatást lát el, a ko…
B/64 Az ügyészség 2009. évi tevékenységéről B/75 Az ügyészség 2010. évi tevékenységéről B/83 Az ügyészség 2011. évi tevékenységéről B/92 Az ügyészség 2012. évi tevékenységéről B/145 Az ügyészség 2013. évi tevékenységéről H/2210 Az ügyészség 2009. évi tevé
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A média évek óta beszámol már a kecskeméti sportegyesületet működtető társaság ügyéről, a KSE Kft. számlázási botrányáról. Sajtóhírek szerint az ügy arról szól, hogy a közel százszázalékos önkormányzati…
T/1793 A gazdasági érdekérvényesítés nyilvánosságáról, valamint egyes törvények antikorrupciós tárgyú módosításáról
DR. SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Egyesült Nemzetek Szervezete 2003. december 10-én egyezményt hozott létre a korrupció ellen. Ezt az egyezményt egyébként 2005-ben Magyarország törvényben kihirdette. Engedjék meg, hogy röviden id…
T/2141 Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A költségvetés vitájában már többször elmondtuk, de nemcsak itt a Házban, hanem a Házon kívül is, hogy azt tapasztaljuk, hogy 2010 óta leginkább a szociális kiadások terén csökkenti az állam a kiadásokat. Azt ta…
T/2141 Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úrhoz intézném megint szavaimat. Ma már kellőképpen megfogalmazták ellenzéki képviselőtársaim a kritikáinkat a szociális támogatási rendszer átalakításával kapcsolatban, én is megtettem, úgyhogy nem kívánom én ezt…
T/2078 Egyes építésügyi és területrendezési tárgyú törvények módosításáról
SZABÓ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Nem is tudom, hogy el merjem-e mondani a hozzászólásomat, mert látom, szintén az államtitkár úr a téma felelőse, nehogy aztán engem is keresztben lenyeljen, hogyha esetleg kritikai észrevételeim vannak a törvénnyel kapcsol…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is azok közé fogok tartozni ? valószínűleg nem árulok el ezzel olyan nagy titkot ?, akik a költségvetés kritikáját fogalmazzák meg. Tisztelt képviselőtársaim dicsérete a kormánypárti oldalról számos helyen megtalálható. De…
T/1767 Az egyes jogállási törvények módosításáról
SZABÓ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azért nem értek egyet azzal, amit az államtitkár úr mond, miszerint olyan széles körű társadalmi egyeztetésen ment keresztül ez a törvényjavaslat, és pontosan ott szeret…
K/1894 Mi a kormány szándéka a korkedvezményes nyugdíjazással?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ez év végén a törvény szerint megszűnik a korkedvezményes nyugdíjazás lehetősége. Ezt ? tudjuk pontosan ? azok vehették igénybe, akik korábban valamilyen veszélyes munkakörben dolgoztak, és az egészségük védelme érdekében korha…
T/1709 A központi címregiszter létrehozásával összefüggő, valamint egyes igazgatási tárgyú törvények módosításáról
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény kapcsán én is elsősorban a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvénnyel szeretnék foglalkozni. Valóban ez a törvényjavaslat 13 törvényt tartalmaz, én elsősorban erről szeretnék szólni. De mielőtt ezt megten…
T/1705 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy kormány számára óriási lehetőség, ha kétharmaddal irányíthatja az országot, mint ahogy lehetőség az ország számára is, hiszen ekkora többséggel véghez lehetne vinni nagy horderejű reformokat, amik valóban a nemzet javát, az emberek érdekeit szolgál…
T/463 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a beterjesztett módosítással akár még egyet is tudnánk érteni, ha nem azt tapasztalnánk, hogy úgy, ahogy korábban már megszoktuk, és erre számos példa volt az elmúlt egy-két hétben, úgy jönnének be a törvényjavaslato…
Napirend utáni felszólalások
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy részlettel szeretném kezdeni a mondanivalómat, ami Márai Sándor Füveskönyv című művéből származik, amely a hivatalokról és a hivatalnokokról szól: "A legjobb hivatalnok és a legtökéletesebb hivatal az, amely s aki nem zavarja túlsá…
A/472 260 millió forint egy szegedi játszótérre uniós támogatással. De vajon szabályosan?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! 2012-ben pályázati lehetőség nyílt turisztikai attrakciók fejlesztési pályázatának benyújtására. Egy szegedi cég, a Titan Project's House Kft. sikeresen szerepelt ezen a pályázaton a Vadasparkban megvalósult beruházás során, olyannyira, ho…
A/472 260 millió forint egy szegedi játszótérre uniós támogatással. De vajon szabályosan?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm, miniszter úr. Meglepett a válasza, nagyon szépen köszönöm. Én ugyanezt szerettem volna öntől kérni, hiszen szintén van önnek egy helyettes államtitkára, Csepreghy úr, aki egyébként elég jól ismert a Dél-Alföldön, és mindenféle uniós vizsgálatokat szokott különböző proj…
T/263 Egyes törvényeknek a kormányzati szerkezetalakítással összefüggő módosításáról
SZABÓ SÁNDOR, az Igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, az Igazságügyi bizottság ellenzéki tagjai nem támogatták a részletes vitát lezáró módosító javaslat benyújtását. Egészen pontosan azért, mert a bizottság egyetlen tagja…
K/382 Miért mindig a rászorultakon csattan az Ostor?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Bár a kormányzati kommunikáció folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy a foglalkoztatottsági adatok milyen jók Magyarországon, azért ez a valóságban nem tükröződik. A valódi piaci és gazdasági alapon létrejövő munkahelyek száma nagyon csekély vagy nagyon jelentéktelen, és a foglalko…
Napirend utáni felszólalások
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, ha nem is olyan fontos ez a téma, az ünnepi könyvhét, mint az online szerencsejáték, de legalább ebben a Házban illik néhány szót fordítanunk erre a rendezvénysorozatra is. Bár szegedi intézményeinkben még zajlik és a napokban még tart az…