491 felszólalás
T/4866 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról
SZABÓ TIMEA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat az orbáni állammodell kiteljesedése felé tett újabb hatalmi lépés, amellyel szemben a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselőcsoportja tiltakozik. A törvényte…
T/4865 A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Lehet Más a Politika kiemelten fontosnak tekinti a közösségi szemlélet megjelenítését a bűnmegelőzés és a bűnüldözés terén. Az e téren tevékenykedő szervezetek munkájának támogatása nemzetközi kötelezettségünk is, hiszen az Európa Tanács…
A/4867 Mi lesz a szenvedélybetegekkel és pszichiátriai betegekkel jövőre?
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A támogató szolgáltatások, közösségi ellátások és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás finanszírozására az idei költségvetés 7,2 milliárd forintot szánt, a jövő évi tervezetben ugyanakkor ennek az összegnek csupán a 60 százaléka,…
A/4867 Mi lesz a szenvedélybetegekkel és pszichiátriai betegekkel jövőre?
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Némileg reményt adó az ön válasza, és egyetértek önnel, hogy nemcsak arról a 3500 emberről van szó, hanem a családjukról és egy jóval nagyobb körről, mint amit én konkrétan említettem. Azt kérdezném meg, mert úgyis megilleti önt még egy vi…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A jövő évi költségvetés általános vitájában szeretném röviden ismertetni az LMP álláspontját arról, hogy véleményünk szerint miért érinti kiemelkedően hátrányosan ez a tervezet a fogyatékkal élő honfitársainkat. V…
T/4747 A kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyvének kihirdetéséről
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Lehet Más a Politika is üdvözli Magyarország csatlakozását a kínzás elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyvéhez, üdvözöljük, mert már régen ideje volt. Üdvözöljük, és egy kicsit szégyenkezünk is, hogy az Európai Unióban az utolsók között…
J/4456 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) H/4683 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) szóló beszámoló elfog
SZABÓ TIMEA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Rövid leszek, mert később még részletesebben is kifejtem a véleményemet. Az emberi jogi és kisebbségi bizottság valóban kisebbségi véleményét fogalmaztam meg egyedü…
J/4456 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) H/4683 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) szóló beszámoló elfog
SZABÓ TIMEA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Lehet Más a Politika országgyűlési képviselőcsoportja kiemelten fontosnak tekinti a társadalom különféle rétegei közti párbeszéd és együttműködés támogatását helyi és országos szinten is, b…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! "Valahányszor férfiakat és nőket arra ítélnek, hogy súlyos szegénységben éljenek, emberi jogok sérülnek. Magasztos kötelességünk, hogy erőink egyesítésével biztosítsuk a jogok érvényesülését." Ez az idézet a francia Joseph Wresinski atyától…
K/4650 Tarthatatlan a közétkeztetés állapota - mit tervez a kormány?
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szakmai vélemények szerint és tapasztalatok alapján is a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok, többek között a gyerekek és betegek ellátását biztosító iskolai és kórházi menzák reformjára égető szükség van. Az elmúlt idősza…
I/4369 Mikor szünteti meg a kormány a civil intézményfenntartók finanszírozásának áldatlan állapotát?
I/4369 Mikor szünteti meg a kormány a civil intézményfenntartók finanszírozásának áldatlan állapotát?
A/4410 A kormányt csak a tehetős gyerekek sorsa érdekli?
A/4410 A kormányt csak a tehetős gyerekek sorsa érdekli?
A/4047 Milyen intézkedéseket tervez a Kormány a civil fenntartású szociális intézmények tömeges bezárásának elkerülése érdekében?
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
SZABÓ TIMEA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyszer Tatabányára érkeztem vonaton, és a pályaudvar egyik ócska ajtaján egy lapot találtam, amely arra figyelmeztetett, hogy az ajtó szorul, és jó erősen meg kell lökni. Nem so…
T/3585 Az alapvető jogok biztosáról
SZABÓ TIMEA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alapvető jogok biztosáról szóló törvény megalkotását az alaptörvény 30. §-a írja elő. Az alaptörvény meghatározza a biztos és helyettesei feladatait. Eszerint a biztos az alap…
A/2845 Tervezi-e a Kormány a fegyvertartás liberalizációját?
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. És természetesen elfogadom államtitkár úr válaszát. Államtitkár úrral már régóta folytatunk párbeszédet, de azért örülnék, ha egyszer most már a belügyminiszter is befáradna, és egyszer személyesen adna választ a kérdéseinkre. Tisztelt Államtitkár Úr! Lá…
A/2845 Tervezi-e a Kormány a fegyvertartás liberalizációját?
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót. Hát nem kaptam igazán választ a kérdésemre, államtitkár úr. Az világos, hogy készül vagy készült valamiféle koncepció, de hogy ez milyen irányba mutat, arra egyáltalán nem kaptam egyértelmű választ. Úgy tűnik, a kormány folytatja azt az elnyomó büntetőpolitikát, a…
A/2635 Gyöngyöspatánál véget ér a magyar államhatár?
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tegnap az LMP képviselői és aktivistái ismét Gyöngyöspatán jártak, hogy tovább tájékozódjanak az ott kialakult helyzetről. Tapasztalataink elég megdöbbentőek és érthetetlenek voltak, azt láttuk ugyanis, hogy az állam kudarcot val…
A/2635 Gyöngyöspatánál véget ér a magyar államhatár?
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót. Államtitkár úr, nem a létszámmal van baj - ezt már korábban is elmondtuk -, hanem azzal, hogy a rendőrség nem lép fel határozottan. Azt látjuk, hogy csak ott álldogálnak. Tegnap is beszélgettünk az ott lévő rendőrökkel, akik elmondták, eddig csupán annyi történt,…
V/2462 A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége
SZABÓ TIMEA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én most egy olyan aspektusáról beszélnék ennek a témának, amelyről még itt nem esett szó, de úgy gondoljuk, hogy amikor a népesedésről, a csökkenő népességről és az abból fakadó nehézségekről beszé…
A/2438 Mit kíván tenni a kormány a gyerekprostitúció visszaszorítása érdekében? Vagy a kormány szerint tényleg nem létezik ez a probléma?
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Európában évente több tízezer kiskorú válik a gyermekprostitúció áldozatává, akiknek többségét kelet-európai országokból rabolják el vagy vásárolják meg, és kényszerítik különféle szexuális szolgáltatások teljesítésére. A legdurv…
A/2438 Mit kíván tenni a kormány a gyerekprostitúció visszaszorítása érdekében? Vagy a kormány szerint tényleg nem létezik ez a probléma?
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Bizakodásra adnak okot szavai. Ha jól értem, akkor revideálták Pintér miniszter úr korábbi kijelentését, miszerint nem létezik ez a jelenség, illetve nem is szükséges ezen a téren jogszabály-változtatás. Ha jól értem az ön szavai…
T/2206 Az Európa Tanács terrorizmus megelőzéséről szóló, Varsóban, 2005. május 16-án kelt Egyezménye kihirdetéséről
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A terrorizmus minden formája elfogadhatatlan mindenki számára, aki akár csak egy pillanatra is hajlandó az ártatlan áldozatok szempontjából nézni a világot. A terrorizmus különösen visszataszító formája a politikai vagy világné…
A/1951 Miért nem hajtja végre a kormány a törvénybe foglalt kötelességét és egyeztet a fogyatékos emberek szervezeteivel?
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országos Fogyatékosügyi Tanács a fogyatékos emberek szervezetei és a kormányoldal képviselői által alkotott tanácsadó szerv, amely a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvé…
A/1951 Miért nem hajtja végre a kormány a törvénybe foglalt kötelességét és egyeztet a fogyatékos emberek szervezeteivel?
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos nem kaptam választ a kérdésemre, mert az, hogy önök milyen fontosnak tartják a fogyatékosügyet, bár megnyugtató, de semmiképpen nem válasz a kérdésemre; illetve nem azt kérdeztem, hogy mit csinált a szocialista kormány fogyatékosügyben, hanem azt,…
T/1803 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Moldovai Köztársaság Kormánya között a Magyar Köztársaság, illetve a Moldovai Köztársaság területén jogellenesen tartózkodó személyek átadásáról és átvételéről szóló, Budapesten, 1997. június 4-én aláírt Megállapo
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A jelenleg a Ház előtt lévő megállapodás végrehajtásáról szóló jegyzőkönyvet nem tudjuk támogatni; bár tartalmilag tudjuk támogatni, azért alapvető problémáink vannak ezzel. A megállapodás végrehajtásáról szóló jegyzőkönyv kihi…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogok december 10-ei világnapja az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 1948-as elfogadását ünnepli. A nyilatkozat 25. cikke szerint minden személynek joga van saját maga és családja egészségének…
A/1870 Tervez-e a kormány jogszabályi módosításokat kezdeményezni, hogy a családon belüli erőszak áldozatai valós védelemben részesüljenek?
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Lassan a végéhez közeledik a "16 akciónap a nők elleni erőszak ellen" elnevezésű, globális megmozdulás, ami november 25-én, a nők elleni erőszak világnapján kezdődött, illetve december 10-én, az emberi jogok nemzetközi napján ér…