426 felszólalás
A/13318 Mekkora összeggel támogatja a magyar állam a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség működését?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a tájékoztatást és a pontos adatokat is. Ezek szerint, ami az elmúlt hetekben zajlott a baloldalon, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség kapcsán, az nem más, mint álhírgyártás és politikai hangulatkeltés; miközben a baloldal e…
A/13239 Hogyan segíti a kormány a családokat?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2010-ben megalakuló Fidesz-KDNP-kormányzat már a kormányzása kezdetén egyértelműsítette, hogy a családok Magyarország értékhordozó és értékteremtő alapegységei, ahogy ez később az Alaptörvényben is rögzítésre ke…
A/13239 Hogyan segíti a kormány a családokat?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon szépen köszönöm a válaszát. Ebből is kiderült az, hogy az a családtámogatási rendszer, amelyet 2010 óta létrehoztunk, illetve újraépítettünk, kiszélesítettünk, szinte egyedülálló a világon, mindenkép…
A/12946 Fel tudnak-e készülni az iskolák az október 1-jén bevezetésre kerülő kötelező testhőmérséklet-mérésre?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A koronavírus-járvány első hulláma elleni harcot sikeresen megvívtuk. A nemzetközi elemzések szerint Magyarország egyike a világ 25 legjobban védekező országának. A védekezés sikerét az emberéletekben kell mérni;…
A/12946 Fel tudnak-e készülni az iskolák az október 1-jén bevezetésre kerülő kötelező testhőmérséklet-mérésre?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyúttal köszönöm államtitkár úrnak a válaszát is. Azt gondolom, hogy ez az intézkedés tovább fogja erősíteni az iskoláink biztonságát, és egyúttal természetesen megköszönöm, megköszönhetjük a köznevelési intézményekben dolgozóknak is a mun…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyértelmű, világos, hogy az elmúlt hónapjainkat, illetve a jelenünket és az előttünk álló közeljövőt is a világjárvány határozta és határozza meg, mindezek ellenére azt gondolom, a…
Napirend előtti felszólalások
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Magyarország több mint ezeréves történelmének kétségtelenül a mai napig legfájóbb eseménye 1920. június 4‑e, a trianoni békediktátum aláírásának napja. Az igazságtalan és szégyenlet…
A/10617 Hogyan gyorsítható és egyszerűsíthető az örökbefogadás folyamata?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány társadalompolitikájának egyik alappillére a családközpontú gyermekvédelem kialakítása. Valljuk, hogy a társadalom alapértéke a család, a gyermekek nevelkedésének legfontosabb színtere, és ezt nem…
A/10617 Hogyan gyorsítható és egyszerűsíthető az örökbefogadás folyamata?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen államtitkár úrnak a válaszát. Azt gondolom, hogy felelős társadalompolitika csak felelős családpolitikán és felelős családközpontú gyermekvédelmi rendszeren alapulhat. Örülök annak éppen ezért, hogy a kormány benyújtotta ezt a törv…
T/10313 Egyes törvényeknek a felnőttképzési tevékenység ösztönzésével összefüggő módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés az elmúlt évben a már elfogadott törvényekkel egy új képzési, szakképzési és ehhez kapcsolódva egy új felnőttképzési rendszer kiépítés…
T/10313 Egyes törvényeknek a felnőttképzési tevékenység ösztönzésével összefüggő módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Néhány gondolatban szeretnék reflektálni az elhangzottakra. Ander képviselőtársammal szerintem mi sok mindenben egyetértünk a diagnózisok tekintetében, viszont nagyon földicsérte államtitkár urat, köszönjük szépen (Ander Balázs: Fel bizon…
T/10313 Egyes törvényeknek a felnőttképzési tevékenység ösztönzésével összefüggő módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Bocsánatot kérek, tisztelt elnök úr, és köszönöm a lehetőséget, annál is inkább, mert a következő napirendnél is érintve vagyok, tehát a saját közös időnkből is… De én is nagyon fontosnak tartom ezt a vitát, ezt a beszélgetést. Javaslom, hogy államtitkár úrral egy időpontot…
T/10303 A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt nemzetiségi Képviselő Úr! Szószóló Asszonyok és Urak! Mielőtt a mechanikus véleményemet felolvasnám, ahogyan Molnár Zsolt képviselőtársam fo…
T/10303 A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarom tovább feszíteni a húrt, és nem akarom a jelenlegi törvényjavaslatnak a kereteit túlfeszíteni, tehát csak egy-egy mondatban szeretnék reagálni Keresztes László szavaira, akivel sok mindenben egyetérte…
A/10390 Mi a helyzet a határainkon?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Miniszter Úr! Immáron több mint ötven napja hirdetett veszélyhelyzetet a kormányzat, és az elmúlt ötven napban számos olyan intézkedés történt, amely egyrészt a járványgörbe ellaposítását, másrészt a járvány által sújtott ga…
A/10390 Mi a helyzet a határainkon?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Örömteli dolog az, hogy miniszter úr minden héten újabb és újabb konkrét tényeket jelent be, és újabb és újabb megállapodásokról tud beszámolni, melyek mind-mind a magyar állampolgárok, a magyar munkavállalók helyzetét megkönnyíti és elősegíti, sőt, azt is mondhatom, hogy a…
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Kereszténydemokrata Néppárt több mint 75 éves világnézeti párt, melynek alapvető célkitűzése a magyar nemzet és a magyar haza szolgá…
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Először Korózs Lajos képviselőtársunkra szeretnék reagálni. Az valóban igaz, hogy Horn Gyula írta alá a vatikáni szerződést. Csak egyet felejtett el elmondani Korózs képviselőtársunk, hogy semmit nem valósított meg ebből a…
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr, a lehetőséget. Csak azért, mert nem tudtam befejezni a reagálásokat, nagyon röviden szólnék. Sebián-Petrovszki képviselőtársam kérdezte, hogy miért nem a járvánnyal foglalkozunk. Ez sajnos a sapka esete: ha a járvánnyal foglalkozunk ‑ tegna…
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Nagyon szépen köszönöm a türelmet, elnök úr, és többet nem fogok felszólalni. Azért kértem most szót, mert fel van írva egyébként Keresztes Lórántnak ez a kérdése, és erre is szeretnék röviden a magam megközelítéséből válaszolni. Azt írtam fel, hogy honnan lesz forrásuk eze…
Napirend előtti felszólalások
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Egy japán templom fölött egy XIII. századi szöveg áll, amely így hangzik: „Ide csak azok lépjenek be, akiket az élet és a halál kérdései foglalkoztatnak. Akiket ez a probléma nem érint marad…
I/9478 Mit tesz a kormány a nevelőszülői rendszer megerősítése és továbbfejlesztése érdekében?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz-KDNP-kormány szociális céljainak egyike a családközpontú gyermekvédelem kialakítása és erősítése. Valljuk, hogy a társadalom egyik alappillére a család, de sokaknak ez sajnos nem adatik meg. A csal…
I/9478 Mit tesz a kormány a nevelőszülői rendszer megerősítése és továbbfejlesztése érdekében?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, mindazok a lépések, amelyeket az elmúlt években a kormány megtett, azok az intézkedések, azok a támogatási formák, azok a programok, amelyeket elindított, mind-mind a magyar gyermekeket és leginkább pe…
H/9282 A "Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért" elnevezésű európai polgári kezdeményezésről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Nagyon jól tudjuk mindannyian, akik itt vagyunk, jelen vagyunk ennek a határozati javaslatnak a vitáján, hogy ennek a javaslatnak hosszú előzményei vannak, előtört…
A/8455 Milyen intézkedésekkel támogatja a kormány a határon túli magyarokat?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Gyurcsány Ferenc és a baloldali ellenzék a nemzetárulás szégyennapjává tette 2004. december 5-ét, hiszen ekkor tartották Magyarországon a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló népszavazást. Azóta sem feledhet…
A/8455 Milyen intézkedésekkel támogatja a kormány a határon túli magyarokat?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen, miniszter úr, a megnyugtató válaszát. Azt gondolom, hogy ezek az eredmények, amelyekről miniszter úr is beszélt, illetve én is megemlítettem néhányat, többet jelentenek, mint puszta paradigmaváltást a nemzetpolitikában. Nyugodtan mondhatjuk azt, vagy fogalm…
T/7700 A Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításával összefüggő törvények módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! 2011. május 30-án a Fidesz-KDNP-kormány által bejelentett otthonvédelmi akcióterv pontjai között szerepelt a szociálisan legrászorultabb adósok lakásának megvásárlása érd…
Napirend előtti felszólalások
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A KDNP a családok pártja, és megítélésünk szerint a társadalom számára a jövő zálogát a családok megerősödése jelenti. 2010-től kezdődően az Orbán-kormányok paradigmaváltást hajtottak végr…
T/6322 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A KDNP frakciója nevében én két olyan fontos területről szeretnék beszélni, amely számunkra rendkívül fontos: az egyik a nemzetpolitika területe, a másik pedig az egyházpolitika területe. Engedjék meg, ho…
Napirend előtti felszólalások
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A legtisztességesebb és legmagasabb rendű politikai cselekvés mindig az állampolgárok akaratán nyugszik. Bár tegnap egy ellenzéki politikus maga elé nézve bizonytalanul és tétován dil…