299 felszólalás
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Éppen erről van szó, Ékes képviselő úr, hogy itt van a Jövőkereső a kezünkben, amit nagyon szeretünk, mindannyian elfogadtunk, nagyon fontos dokumentumnak tartom. Így kezdődik a Jövőkereső: "A jelentés szembesíteni kívánja a magyar társadal…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tagja voltam a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsnak mostanáig, és végigkísértem ennek a stratégiának a megszületését, és valóban tartózkodtam, amikor eljött az a pillanat, hogy az elfogadásról kellett dönteni,…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Lehetséges, hogy félreérthető voltam, én a tanács munkáját és az egész folyamatot méltattam, azt gondolom, kellőképpen. Amit kritizáltam, az a múlt hétfőn, reggel történt bizottsági ülés, a parlament fenntartható fejlődés bizottsága mint kijelölt bizotts…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Örülök neki, hogy kielégítő volt a bizottsági vita a képviselő asszony számára, de nem erre szerettem volna reagálni. Az államtitkár úr egy nagyon fontos kérdést említett még néhány felszólalással ezelőtt, a felelősség kérdését. A felelősséget kimerítően…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Hát, bizony, államtitkár úr, elég sokáig itt ülhetnénk, hogyha ezeket elkezdenénk vitatni. Egyébként ennek nincsen kifogása, de itt jön az, hogyha egy nagyon jó helyzetelemzésből indulnánk ki, mint ahogyan azt gondolom, a Jövőkereső egy jó helyzetelemzés…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Hagyjuk a szövegértést, államtitkár úr, nem nagyon szoktuk érteni egymás szövegeit, legalábbis mostanában. Azt mondja a stratégia egy helyen - itt most egy teljesen más területre evezek -, hogy a jövő nemzedékek terhére történő problémamegoldásnak vagy g…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Tényleg az a kérdés, hogy mi lett a vidékstratégiával. Ezt a vidékstratégiát Ángyán államtitkár úr behozta a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács elé, és nagyon-nagyon jó fogadtatása volt. Ott valóban megvolt a konszenzus, a civilek is, az összes párt,…
H/8174 Az Országgyűlés tűzze napirendjére a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását (országos népi kezdeményezés)
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Nekem is lenne kedvem historizálni ezzel kapcsolatban, de most nem mondom el, mert Szakács képviselő úr kiment, és direkt neki tartogatnám. Mindenesetre az aláírásgyűjtés szlogenje az volt, hogy "Vizet a Dunába!", erről beszélünk itt, és az emberek azt írták a…
H/8174 Az Országgyűlés tűzze napirendjére a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását (országos népi kezdeményezés)
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Én is nagyon jó véleménnyel vagyok Nagy István képviselő úr beszédével kapcsolatban, nagyon szépen bemutatta ezt az egész folyamatot, elég lírai módon, és nyilván a helyi ember szemüvegén keresztül. Egy megjegyzésére szeretnék mindenképpen utalni, amiko…
H/8174 Az Országgyűlés tűzze napirendjére a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását (országos népi kezdeményezés)
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Ki tudja, elnök úr. Köszönöm szépen. Reggelig elhallgatnám, ahogy a szocialista és fideszes kormányok próbálnak egymásra mutogatni, és egymásra hárítani az ezzel kapcsolatos felelősséget, de ide az van ideírva, hogy "Vizet a Dunába!", erről szól a népi kezdeményezés, legalábbi…
H/8174 Az Országgyűlés tűzze napirendjére a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását (országos népi kezdeményezés)
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. A múlt héten egy teljesen másik vitában, amely az atomenergetikáról szólt, sőt annak is egy sokkal szűkebb területéről, határozottan emlékszem, hogy vízienergia-hasznosítást emlegetett a Jobbik. Az a nagy kérdés, hogy hova lehet ebben az országban vízierőművet…
V/9093 A fogyasztó mindenek előtt - a közműszolgáltatások helyzete
SZILÁGYI LÁSZLÓ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Államtitkár úr reggel gyönyörű ábrákat mutatott nekünk, a drágulás mértékét mutatta a szocialista és Fidesz-kormányok alatt. Azt gondolom, ez végtelen leegyszerűsítése a mai problémának. Én meglehetősen csalód…
V/9093 A fogyasztó mindenek előtt - a közműszolgáltatások helyzete
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Ha komolyan vesszük azt, hogy a fogyasztó mindenekelőtt, merthogy ez a mai szlogenjük, akkor nem monopóliumokat építünk, hanem decentralizált rendszereket, ez egy nagyon fontos üzenet lenne. Elfelejtjük ezeket a méregdrága, hatalmas műszak…
V/9093 A fogyasztó mindenek előtt - a közműszolgáltatások helyzete
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. A hulladékos rezsi szabályozása szépen mutatja, hogy milyen is az önök teljesítménye és gondolkodása. Tavaly december 23-án kihirdették valamilyen salátában a rezsimaximalizációt, a hulladékdíjat is beleértve. Februárban elkezdte tárgyalni az Országgyűlés az ú…
V/9093 A fogyasztó mindenek előtt - a közműszolgáltatások helyzete
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Azt mondja Spaller képviselő úr, hogy nem fog összeomlani a szemétszállítás. Nagyon remélem, hogy ez így lesz, mert felhívnám a figyelmét arra, hogy van olyan település, ahol már lejárt a közszolgáltatói szerződés, és a szolgáltató elvitte a kukát is, hiszen a…
T/9245 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az őszi jogalkotási munkatervben még számos önálló javaslatot láttunk, ami energetikai hatáskörű. Most itt az ülésszak vége felé megkapjuk egy salátában összegyúrva, méghozzá meglehetősen zavaros módon. Ezt szombaton nyú…
T/9235 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Tényleg csak röviden, hiszen még a felszólalásom előtt vagyok. Latorcai alelnök úr említette, és már tényleg a tegnapi ülésnapon is többször elhangzott, hogy 47 erőmű építése folyik a világban. Milyen országokban folyik ezeknek az erőműveknek az építése, legal…
T/9235 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Ezt az előterjesztést ma reggel tárgyalta a fenntartható fejlődés bizottsága, jó korán, méghozzá rohamtempóban, mert aztán sietni kellett a képviselő uraknak és hölgyeknek ide szavazni. Azt gondolom, hogy ez önmagában is érdekes. A másik é…
T/9235 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Képviselő úr, az energiatakarékosságot támogatjuk, az energiahatékonyságot támogatjuk, és az ezzel kapcsolatos szerkezetváltást mind az iparban, mind a mezőgazdaságban, mind pedig a háztartásokban. Ebben óriási potenciál van, és ezt önökön kívül senki nem vita…
T/9235 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Nagyon sokat lehetne és kellene is beszélni az energiatakarékosságról, az égvilágon semmit nem teszünk érte. Most ne a villanyra gondoljanak, ami itt is állandóan ég, ne erre gondoljanak; gondoljanak arra a másfélmilliárd pillepalackra, hogy abban mennyi energ…
T/9235 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Tóth képviselő úr a vita korábbi szakaszában azt mondta, hogy természeti katasztrófa történt Fukusimán, azután a hosszú felszólalásában nagyon szépen elmondta, és költőien, nagyon pontosan elmondta - nem lehet hallani, amit mondok? -, hogy mi volt a katasztróf…
I/9202 Meddig lesz az egészségügy szegényellenes?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 2010-ben azt mondták, hogy megmentik az egészségügyet. Ebbe az irányba olyan túl sok lépést még nem láttunk. Az a helyzet, hogy a konfliktusok csak mélyülnek, a problémák egyre nagyobbak, és az e…
I/9202 Meddig lesz az egészségügy szegényellenes?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, egyszer beülhetne a fekete Škodába, és elmehetne megnézni, hogy mi van a végeken. Nézze meg, hogy hogyan férnek hozzá az emberek az orvosi ellátáshoz! Nézze meg, hogy hányszor megy ki egy kis faluba a körzeti orvos, ahol tartósan betöltetlen…
T/5538 A hulladékról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tizenegy hónappal ezelőtt terjesztették be ezt a törvényjavaslatot, tizenegy hónappal ezelőtt. Mindenféle módosítókkal agyonmódosították a kormánypárti oldalról, kétszer teljesen átírták. Az Európai Bizottság többször jelezte, hogy nem…
A/9174 Kinek az ügynöke az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Nagyon izgultam, hogy ki lesz a válaszadó. Természetesen elfogadom.
A/9174 Kinek az ügynöke az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (MSZP): Államtitkár úr, tényleg a menthetetlent védi. Attól még, hogy az ÖKO-Pannon is ezt a céget bízta meg, és a mostani országos ügynökség is ezt a céget bízza meg, menthetetlen ez az egész rendszer. Egyáltalán nincs egyébként létjogosultsága, és az eddig nyújtott teljesítménye gy…
T/9167 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A sokadik, hallottuk, tizenkettedik módosítását éljük ma a tárgyévi költségvetésnek, és ez bizonyosan egyfajta rekord. A pénzügyminiszter úr már elég sok rekordot magáénak tudhat. Ez az egyik, hogy a tárgyévi költségvetés legtöbb módosítása az ő…
T/9165 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Papcsák képviselő úr elmondta a kulcsszót: a jövedelembővítés a cél. Bizony, itt bizonyos körök jövedelme bővülni fog. Ezt elmondtuk már a trafiktörvény eredeti vitájában is. Ezzel együtt megszűnik tízezernyi elárusítóhely, ott valószínűle…
T/9065 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Kollégák! Tisztelt Államtitkár Úr! Már ne haragudjanak, hogy kollégának szólítom önöket, én nem vagyok doktor, de mindnyájan egészségpolitikáról beszélünk. (Dr. Heintz Tamás: Mint betegek kollégák vagyunk…
H/8542 A drogpolitikai eseti bizottság létrehozásáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Drogpolitikai eseti bizottság létrehozására teszünk javaslatot. Olyan ügy ez, tisztelt képviselőtársak, amelyben rengeteg a tennivaló, a törvényhozás számára is rengeteg. Nagyon sok változás történt a közelmúltban a drogokkal kapcsolatban,…