311 felszólalás
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
SZILÁGYI PÉTER jegyző: A házbizottság azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló T/7655. számú törvényjavaslathoz benyújtott, a részletes vitát előkészítő, illetve a kiegészítő ajánlás első részében ismertetett módosító javaslatok és kapcsolódó mó…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Én is az Ékes képviselőtársam által elmondottakra szeretnék reagálni, az önkormányzatokkal kapcsolatosan. Valóban, amikor erről a 400 milliárd forintos csökkentésről beszélünk, akkor a kormánypárti politikusok előszeretettel takaróznak a feladatcsoportosítás…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! A törvényjavaslat általános és részletes vitájánál több vitát is le tudtunk folytatni, és örömmel láttuk azt, hogy a törvényjavaslat azon a ponton bizonyos mértékben a józan ész irányába módosul, ho…
T/7037 A pénzügyi tranzakciós illetékről
SZILÁGYI PÉTER jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A felhasználható időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 69 perc 58 másodperc, az MSZP képviselőcsoportjának 32 perc 49 másodperc, a Jobbik képviselőcsoportjának 24 perc 58 másodperc, a KDNP képviselőcsoportjának 22 perc 38 másodp…
T/7263 A budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először ellenzéki képviselőtársaimnak szeretnék válaszolni arra, hogy kormánypárti képviselőink miért nem vesznek részt aktívan ebben a vitában. Akik itt voltak a délelőtti két napirendi pont tárgyalásán, azok láthatták és hallh…
Bejelentések
SZILÁGYI PÉTER jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kara Ákos, Fidesz; Korondi Miklós, Jobbik; Nyikos László, Jobbik; Magyar Zoltán, Jobbik. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Potápi Árpád János, Fidesz;…
T/6957 Egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának megszüntetése érdekében szükséges technikai deregulációjáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Elnök úr, köszönöm a szót. Talán államtitkár úr emlékszik rá, hogy az általános vitában kifejtettem, hogy fogjuk támogatni ezt a javaslatot, amennyiben nem próbálják meg felvizezni ezt a törvényjavaslatot tartalmi módosításokkal. Megítélésem szerint ez megtörtént, hiszen az áll…
T/6957 Egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának megszüntetése érdekében szükséges technikai deregulációjáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Elnök úr, tartalmi kérdésekben fogok felszólalni, nevezetesen a 23. ajánlási ponttal kapcsolatosan. Itt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló törvényt módosítja Kocsis Máté. Nagyon érdekes ez a módosítás, csak azt nem értem, hogy miért az alkotmányügyi bizottság előtt volt e…
T/6957 Egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának megszüntetése érdekében szükséges technikai deregulációjáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A deregulációs program első felvonásában is elmondtam már, amikor az országgyűlési házszabályok deregulációjára került sor, hogy az LMP támogatja azokat a célokat és azokat az elképzeléseket, amelyek a jogrendszer túlszabály…
Bejelentések
SZILÁGYI PÉTER jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Nyikos László, Jobbik. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Varga László, MSZP; Habis László, KDNP; Szávay István, Jobbik; Varga István, Fidesz. A holnapi…
T/7031 A távközlési adóról
SZILÁGYI PÉTER jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A javasolt 4 óra 20 perces időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 88 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 47 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 45 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 42 perc, az LMP képviselőcsoportjának 30 perc,…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Köszönöm szépen a szót. Az első szó mindenképpen a dicséreté kell hogy legyen. Azért dicsérem meg a kormánypárti képviselőket, hogy bizottsági módosító indítvány formájában elfogadták az LMP javaslatát, és használati jogot f…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Bóka képviselőtársamnak mondanám, hogy én a magam részéről azért nem tudtam megszavazni ezt a módosító indítványt, mert az ülés kellős közepén kaptuk meg, a szavazás előtt körülbelül három-négy perccel ezt a módosító indítványt, előtte nem volt szerencsénk m…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem fogom kihasználni az időkeretemet. Az előbb utaltam arra, amikor képviselőtársam megkérdezte, illetve kérdőre vonta az ellenzéket, hogy miért nem szavaztuk meg ezt a bizottsági módosító indítványt, és többek között a 42. ajánlási pontban találtunk…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Szintén ebbe a vitaszakaszba tartozik a bizottsági módosítónak az a rendelkezése, amely a szociális igazgatási és szociális ellátásokról szóló törvényt az eredeti javaslatnál is nagyobb mértékben kívánja módosítani, és egyfajta diverzifikálást vezet be a tör…
T/6858 A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, ez a törvényjavaslat tulajdonképpen beismerése annak, amit Jóri úr mondott a "Szociális konzultáció 2011"-gyel kapcsolatosan. Ez mindenképpen helytálló volt, és kénytelen vagyok osztani Nyakó képv…
T/6774 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 200
SZILÁGYI PÉTER jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslat a következő. Az előterjesztés a levéltári törvényt, valamint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló törvényt kívánja módosítani, ezért a részletes vita két szakaszból áll. (22.10) Az első vitaszakaszban a levéltári…
T/6467 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról
SZILÁGYI PÉTER jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslat a következő: a hatályos törvény három részből áll. Az első részben az általános és a fogyasztói érdekvédelmet biztosító rendelkezések találhatók, idekapcsolódnak az ajánlás 1-44. pontjai. Ez képezi a vita első szakaszát. A második vita…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr, és elnézést, hogy a szocialista-Fidesz párbeszédet megszakítom. Kovács képviselő úr hosszasan ecsetelte az MSZP-s centralizációs törekvéseket az elmúlt ciklusokban. Úgy gondolom, akkor tiszta vizet kellene öntenünk a pohárba. Önök mit szeretnének? Centralizá…
T/6588 A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez az egyik legfontosabb törvényjavaslat, ami az egészségügy helyzetét illeti. Úgy gondolom, mindenképpen méltatlan az, hogy önök folytatják azt a kétéves gyakorlatot, hogy az egyeztetés…
H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Elnök úr, köszönöm a szót. Bár a házszabály-módosítás jóval kisebb figyelmet kapott, mint az országgyűlési törvény, úgy gondolom, mégis érdemes erről néhány szót említenünk, hiszen úgy gondoljuk, hogy ez a házszabály-módosítás, bár a zárószavazás előtti módosítások leginkább te…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
SZILÁGYI PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a figyelmüket. Elöljáróban annyit szeretnék mondani, hogy a parlamentben a jogállam kialakításának sokadik állomásához, megtárgyalásához érkeztünk. Sajnos, még nem értjük pontosan ellenzéki kép…
Bejelentések
SZILÁGYI PÉTER jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bana Tibor, Jobbik; Korondi Miklós, Jobbik. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Lamperth Mónika, MSZP; Varga István, Fidesz; Pálffy István, KDNP; Karácso…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
SZILÁGYI PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Az egyik közjoggal foglalkozó blog feltett egy kérdést, hogy mire jó a parlamenti törvény. Mi is megkérdeztük magunktól ezt a kérdést, és bizony arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy ez a törvény arra jó, hogy egy…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Elnök úr, köszönöm a szót. A délelőtti vezérszónoki körben már kifejtettem, hogy szükségesnek tartjuk a fegyelmi jogkör valamilyen szintű szabályozását ebben az egységes keretű törvényben, azonban az előttünk lévő javaslatban szereplő konkrét intézkedési lehetőségek abszurditás…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Szeretném folytatni az előbbi felszólalásomat, egyben visszautalni egy korábbi országgyűlési vitára, amikor a Kossuth tér rekonstrukciójáról szóló határozat vitájában Balsai képviselőtársunk, akkor még képviselőtársunk azt mondta, hogy az Országgyűlés épületét nyitottabbá kell…
T/6152 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Én is a zárószavazás előtti módosító második részéhez szeretnék hozzászólni. Amikor itt tavaly év végén az Országgyűlés meghozta azt a törvényt, amellyel a retorika szintjén Esztergomot kívánta segíteni azzal, hogy az eladósodottságban vergődő várostó…
T/6320 A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról
SZILÁGYI PÉTER jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslat a következő: az első vitaszakaszban az 1-19. módosító javaslatok, továbbá az összefüggésekre figyelemmel a 26. és 34. pont található. Ebben a vitaszakaszban a foglalkoztatási szövetkezet fogalmát meghatározó rendelkezéseket módosító in…
Bejelentések
SZILÁGYI PÉTER jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Magyar Zoltán, Jobbik. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Sós Tamás, MSZP; Szilágyi László, LMP; L. Simon László, Fidesz; Spaller Endre, KDNP; Novák Elő…
J/5536 A cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság vizsgálatának eredményér
SZILÁGYI PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Talán a legfontosabb kérdés ezzel a jelentéssel kapcsolatban, hogy mit tanulunk a cukoriparunk összeomlásából. Elkövetjük-e ugyanazokat a hibákat újra és újra a többi élelmiszer-ipari szektor es…