311 felszólalás
T/4864 A helyi önkormányzatokról
SZILÁGYI PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP már számos alkalommal ismertette itt az Országgyűlésben, hogy számunkra az önkormányzatiság mennyire fontos. Éppen ezért, ennek tükrében, az LMP, az ellenzéki párto…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Láng képviselőtársamnak mondom, mert felindultságában biztosan nem hallotta, amit mondtunk a szubszidiaritással kapcsolatban. Schiffer képviselőtársam is hangsúlyozta a részönkormányzatok szerepének fontosságát. Azt látni kell, hogy amikor beszélünk, hogy eg…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Csak szeretném Németh Zoltán képviselő urat megkövetni távollétében is. Frakcióvezetősége mellé még felruháztam egy polgármesteri címmel, ami nyilvánvalóan nem igaz, de valószínűleg félreértette az én felvetésemet, ugyanis én abszolút nem beszéltem egyelőre…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Tisztelt Képviselőtársam! Ön valószínűleg félreértette Schiffer képviselő úr szavait, ő nem a polgármestereket en bloc döbrögizte le. Azonban sajnos, ha fel kellene sorolnom azokat a polgármestereket, akiket részben önök, részben mások már börtönbe küldtek, valószínűleg ez a ki…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársam megszólított a zárt ülések kérdésével kapcsolatosan. Természetesen az LMP sem azt mondja, hogy ki kell iktatni a zárt üléseket egy az egyben a rendszerből. Nagyon komoly személyiségi kérdéseket érinthetnek a zárt ülések, és mi is azt mondjuk,…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Elöljáróban szeretnék egy dicséretet megfogalmazni egy kormányzati módosító javaslattal kapcsolatban. Ahogy mi is, önök is fontosnak tartották, hogy a bíróságok munkája gördülékenyebben és simábban tudjon a jövőben zajlani, és ehh…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Bizottsági elnök úr, azt hiszem, nincsen vita közöttünk. Mindenképpen abban látjuk a megoldást, az egyik megoldási lehetőséget, ami az Állami Számvevőszék hatáskörében már amúgy is megvan, ami a közpénzek felhasználási módjának következetes ellenőrzése, és a…
T/4855 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! A Magyary-program bejelentésekor Navracsics Tibor azt mondta, hogy a program célja az, hogy egy folyamatosan frissülő, a kor követelményeihez és céljaihoz igazodó csele…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan törvény időkeretéről kell most döntenünk, ami alapvetően meg fogja határozni a településeken élő állampolgárok egyenlő ügyintézéshez való jogát. Úgy gondolom, hogy a Belügyminisztérium megfelelő egyeztetési lehetőségek…
A/4931 Miért nem akarják megszüntetni a korrupciót és a mutyikat lehetővé tevő zárt ülések lehetőségét az önkormányzatokban?
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az LMP-nek megalakulása óta egyik legfontosabb célja a korrupció elleni harc. Ezt lefektettük már országgyűlési választási programunkban, illetve az önkormányzati programunkban is. Meggyőződésünk, hogy a…
A/4931 Miért nem akarják megszüntetni a korrupciót és a mutyikat lehetővé tevő zárt ülések lehetőségét az önkormányzatokban?
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, önnek lehet abban igaza, hogy személyiségi jogokat ne sértsenek ezek a nyilvánosságra kerülések. Ezért is mondjuk azt, hogy személyi kérdésekben lehessen zárt ülést tartani. Azonban annak, ami a törvényjavaslatban szere…
Bejelentések
SZILÁGYI PÉTER jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Ferenczi Gábor, Jobbik; Magyar Zoltán, Jobbik. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Jávor Benedek, LMP; Nemény András, MSZP; L. Simon László, Fidesz; Voln…
T/4831 Az otthonvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról T/4832 A kölcsönök kamatai és a teljes hiteldíjmutató korlátozása, valamint az átlátható árazás biztosítása érdekében az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI PÉTER jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság a T/4831/1. és T/4832/1. számú javaslatában azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés az otthonvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/4831. számú, valamint a kölcsönök kamatai és a teljes hiteldíjmutató korl…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Néhány szót szeretnék szólni a közigazgatási szervek bevételeinek központosításáról. Meggyőződésünk az, hogy ezzel a lépéssel a kormány, persze folytatva az eddigi centralizációs törekvéseit, amivel egyébként az LMP a legmesszeb…
T/3479 A népszavazás kezdeményezéséről
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném megkérni tisztelt képviselőtársaimat, hogy a szűkös időkeretet próbáljuk meg kihasználni arra, hogy ezt a törvényt minél jobbá tudjuk tenni. Jómagam az eddigi felszólalásokban kevéssé érintett helyi népszavazásokról szeretnék beszélni, amely…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. A költségvetés általános vitájával mint műfajjal nekem eléggé komoly problémáim vannak. Itt sorra elmondjuk a monológokat, de sajnos érdemi párbeszéd csak Gyurcsány Ferenc, illetve a fideszesek között szokott kialakulni. Én úgy gondolom, hogy ezzel sz…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, és köszönöm a képviselő úrnak, hogy válaszolt a felszólalásomra. Ez az 500 millió forintos pályázati alap egy nagyon konkrét célhoz kötött pályázati alap lenne, arra szolgálna, hogy azokat az állampolgári kompetenciákat, azokat a kezdeményező képességeket és is…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SZILÁGYI PÉTER jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A 30 órás időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 611 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 326 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 318 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 289 perc, az LMP képviselőcsoportjának 205 perc, a független…
V/4500 A nők közéleti, politikai részvételének erősítése
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnos, az időkeretünk rövidsége miatt nem áll módomban részletesen válaszolni Salamon elnök úr felvetésére, miszerint a kvóta behozatala a rendszerbe sértené a szabad jelöltállítási jogot. Azonban úgy gondolom, hogy az alaptörvényben már most sérül e…
T/4660 A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Természetesen az LMP is támogatja ezt a javaslatot, én csak egy nagyon rövid és apró kételyt szeretnék megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy áttanulmányozva a mellékletet, milyen termékeket kívánnak sújtani ezzel az adóval, számos online terméket is találun…
T/4658 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
SZILÁGYI PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt ellenzéki Képviselők! Ha szembenézünk a kormánypárti padsorokra, lesütött szemeket látunk: tudják, hogy nem helyes ez a törvényjavaslat. Tudják, hogy a megyék kiherélése zajlik jelenleg, de nem fogn…
T/4658 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Amikor megalakult az önök kormánya, akkor 18 100 milliárd forint volt az államadósság, ez most több mint 20 600 milliárd forint. Volt itt már sikertelen magánnyugdíjpénztár-einstand, láttunk már különböző olyan adókat, amiért a fél világ rajtunk röhögött - e…
Bejelentések
SZILÁGYI PÉTER jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Pócs János, Fidesz; Kaufer Virág, LMP. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Vágó Gábor, LMP; Hegedűs Lorántné, Jobbik; Vejkey Imre, KDNP; Potápi Árpád, Fi…
V/4500 A nők közéleti, politikai részvételének erősítése
SZILÁGYI PÉTER jegyző: A házbizottság a V/4500/1. számú javaslatában azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés "A nők közéleti, politikai részvételének erősítése" című, V/4500. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy az Országgyűlés a vitát - a benyújtástól számított 14…
I/4232 Megtudhatja-e minden érintett, hogy mire készül a kormány az önkormányzatok kötvénykibocsátásának korlátozása érdekében, vagy ez az információ csak bennfentes önkormányzatok részére férhető hozzá?
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egyre több információt kapunk azzal kapcsolatban, hogy a kormányzat a jövőben meg kívánja szüntetni az önkormányzatok kötvénykibocsátási és egyéb hitelfelvételi lehetőségét, függetlenül attól, hogy az önkormányzatok milyen pén…
I/4232 Megtudhatja-e minden érintett, hogy mire készül a kormány az önkormányzatok kötvénykibocsátásának korlátozása érdekében, vagy ez az információ csak bennfentes önkormányzatok részére férhető hozzá?
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm az államtitkár úrnak az egyértelmű válaszokat, sajnos azonban a helyzet még szomorúbb, mint ahogy mi azt feltételeztük volna. Hiszen ahogy ön mondta, elfogadtak egy olyan alaptörvényt, amely szigorítani kívánja a hitelfelvétel, a kötvénykibocsátások…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. (Dr. Papcsák Ferenc: Nagyon határozott hozzászólást kérünk!) Az előbbi napirendi pontban Kósa Lajos képviselőtársunk kiosztotta az ellenzéket, hogy mindig számon kérik a kormánypártiakon akkor, amikor egyéni képviselői indítványt nyújtanak be, az egye…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egy alapvető szemléletbeli különbség van köztünk és a Fidesz között. Önök ugyanis élesen szembeállítják a kisebbség és a többség érdekét. Szeretném önöknek elmondani, hogy önök a Magyar Köztársaság kormányához tartoznak, nem a Magyar Köztársaság többs…