45 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
TESSELY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt héten felemelő érzés volt részt venni a valaha volt legnagyobb békemeneten, és a Kossuth téren együtt megemlékezni 1956 hőseiről. A békemenet is megmutatta, hogy mi vagyunk a józan többség hazánk…
Összevont vita
TESSELY ZOLTÁN, az Európai Ügyek Bizottságának elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ritka és egyben megtisztelő alkalom, amikor az Európai Ügyek Bizottságának elnöke előterjesztőként szólalhat fel a plenáris ülésen. A lisszaboni szerződ…
Összevont vita
TESSELY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Személyesen szeretném megköszönni mindenkinek a vitában való részvételét és a felvetéseit. Én azt választanám, hogy igyekszem gyorsan reagálni az elhangzottakra. Varju képviselő úr kisebbségi véleménye ‑ ami nyilván azért volt olyan rövid, hiszen a DK-nak is…
Összevont vita
TESSELY ZOLTÁN, az Európai Ügyek Bizottságának elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm kedves képviselőtársaimat. Mivel a következőkben egy konkrét szövegezésű országgyűlési politikai nyilatkozatról tárgyalunk, engedelmükkel azt…
Összevont vita
TESSELY ZOLTÁN, az Európai Ügyek Bizottságának elnöke: Mi is köszönjük szépen, és a szót is. Kissé zavarban vagyok, mert mégiscsak illene minden felszólalóra, az általa elmondottakra valamilyen formában reagálni. Ezt én megpróbálom megtenni. Remélem, hogy nem fogok visszaélni az idejükkel. Gréczy Zs…
B/8307 Jelentés az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának a baloldal magyar érdekkel szembeni brüsszeli politikai akcióinak a feltárását célzó vizsgálati tevékenységéről H/8309 Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának a baloldal magyar érdekkel szemb
TESSELY ZOLTÁN (Fidesz), az Európai Ügyek Bizottságának elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Európai Ügyek Bizottsága 2024. május 6-ai ülésén nyújtotta be a napirenden lévő vizsgálati jelentést és a kapcsolódó határozati javaslatot, amely a baloldal magyar…
B/8307 Jelentés az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának a baloldal magyar érdekkel szembeni brüsszeli politikai akcióinak a feltárását célzó vizsgálati tevékenységéről H/8309 Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának a baloldal magyar érdekkel szemb
TESSELY ZOLTÁN, az Európai Ügyek Bizottságának elnöke: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Valóban úgy van, hogy én is bőszen jegyzeteltem, hogy ténylegesen tudjak reagálni a felszólalásokra, de úgy látom, hogy képviselőtársaim többségének az idegrendszerét már túlterhe…
B/5533 Az egyes új génkezelési technikák útján nyert növényekről és a belőlük származó élelmiszerekről és takarmányokról, valamint az (EU) 2017/625 rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt véle
TESSELY ZOLTÁN, az Európai Ügyek Bizottságának alelnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Megtisztelő alkalom, hogy az Európai Ügyek Bizottságának alelnökeként előterjesztőként szólalhatok fel az Országgyűlés ülésén. A lisszaboni szerződés hatály…
B/5533 Az egyes új génkezelési technikák útján nyert növényekről és a belőlük származó élelmiszerekről és takarmányokról, valamint az (EU) 2017/625 rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt véle
TESSELY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Szeretném megköszönni, hogy az Országgyűlés egy tartalmas megbeszélést folytatott a rendelettervezetről. Ahogyan az Európai Ügyek Bizottságának tegnapi ülésén, úgy az országgyűlési vitában is egyértelművé vált, hogy a parlamenti frakc…
P/2254 A Magyarország érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról
TESSELY ZOLTÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Európai Uniót létrehozó maastrichti szerződés preambulumából idézek: „A Német Szövetségi Köztársaság elnöke,” ‑ itt felsorolás következik, majd ‑ „őfelsége Hollandia királynője,” ‑ a felsorolás folytatódik ‑ „azz…
P/2254 A Magyarország érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról
TESSELY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Szeretném mindenekelőtt megköszönni mindenkinek a felszólalását, hogy elmondta véleményét. Minden egyes felszólalás magát minősítette, ezért engedelmükkel én ezt nem tenném meg. Korábban, a vitát megelőzően…
B/2168 A belső piaci médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról (az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabály) és a 2010/13/EU irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vé
TESSELY ZOLTÁN, az Európai Ügyek Bizottságának előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ritka és egyben megtisztelő alkalom, amikor egy állandó bizottság alelnöke előterjesztőként szólalhat fel a plenáris ülésen. Miként azt jól tud…
B/2168 A belső piaci médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról (az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabály) és a 2010/13/EU irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vé
TESSELY ZOLTÁN, az Európai Ügyek Bizottságának alelnöke: Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök asszony. Mindenekelőtt szeretném megköszönni mindenkinek, aki a vitában elmondta a véleményét. Fontosnak tartom emlékeztetni a Házat arra, hogy egy szubszidiaritásvizsgálattal kapcsolatos vitán voltunk jele…
H/364 Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról
TESSELY ZOLTÁN, az Európai Ügyek Bizottságának előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Ügyek Bizottsága 2022. július 5-ei ülésén folytatta le a H/364. számú előterjesztés részletes vitáját. Bizottságunk kijelölt bizottságként járt el, így a benyújto…
T/6322 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről
TESSELY ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A jövő évi központi költségvetés kapcsán nemcsak a miniszter úr, de már a képviselőtársaim is több dolgot kiemeltek. Én elsősorban a gazdasági stabilitás jelentőségére szeretném felh…
T/4070 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a végzettségek, a képesítések és a tudományos fokozatok kölcsönös elismeréséről szóló Egyezmény kihirdetéséről
TESSELY ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! 1974. október 11-én került aláírásra Moszkvában Magyarország és az akkori Szovjetunió között az a megállapodás, amely a szerződő felek országaiban kiállított, iskolai végze…
T/4361 Az Európai Unió és tagállamai, valamint Japán közötti Stratégiai Partnerségi Megállapodás kihirdetéséről
TESSELY ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az Európai Unió és tagállamai, valamint Japán közötti stratégiai partnerségi megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat horderejét és gyakorlati jelentőségét nem kell különöskép…
T/4362 Az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről az Örmény Köztársaság közötti átfogó és megerősített partnerségi megállapodás kihirdetéséről
TESSELY ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A most szavazásra bocsátott törvényjavaslat az Európai Unió és az Örmény Köztársaság közötti átfogó és megerősített partnerségi megállapodás kihirdetéséről összefoglalja az európai értékrendünk…
T/4477 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti partnerséget létrehozó partnerségi és együttműködési megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljá
TESSELY ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az 1999-ben hatályba lépett partnerségi és együttműködési megállapodás az Európai Unió, illetve a Kirgiz Köztársaság között azt a célt szolgálta, hogy erősítse a két fél között a gazdasági, politik…
T/4357 A Magyarország és az Argentin Köztársaság között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
TESSELY ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja, hogy Magyarország és Argentína kapcsolatát olyan módon mélyítse el, hogy ideiglenes munkavállalási lehetőséget biztosítson azoknak a magyar, illetve argenti…
T/4068 A Magyarország Kormánya és a Luxemburgi Nagyhercegség Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről T/4358 A Magyarország és Románia között a minősített adatok kölcsönös védelméről szóló egyez
TESSELY ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A most előttünk fekvő törvényjavaslat sokak számára ismerős lehet, több ország esetében pont ebben az ügyben a múlt évben ugyanis már többször szavazott az Országgyűlés. Miről is…
T/4475 A Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya közötti Megállapodás módosításáról és kiegészítéséről szóló Egyezm
TESSELY ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Jelen törvényjavaslat alapja a 2012. január 24-én létrejött közúti, vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzését szolgáló megállapodás, amely a magyar és a szerb fél között jött létre azzal a céllal…
T/4069 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya között a védelmi ipari minősített adatok kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről
TESSELY ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A 2009. december 14-én elfogadott és 2010. április 1-jén hatályba lépett, a minősített adat védelméről szóló törvény megteremtette a jogi alapot a kétoldal…
T/2933 Az 1976. szeptember 20-i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz csatolt, az Európai Parlament tagjainak közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány módosításáról szóló, 2018. július 13-i (EU, Euratom) 2018
TESSELY ZOLTÁN, az Európai ügyek bizottságának előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai ügyek bizottsága 2018. november 6-i ülésén folytatta le a T/2933. számú törvényjavaslat részletes vitáját kapcsolódó bizottságként. A törvényjavaslattal kihirdetendő határozat jogalapjáb…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
TESSELY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A 2018. évi költségvetés általános vitájában jelen felszólalásommal a bicskei központú, Fejér megye 3. számú választókerületének országgyűlési képviselőjeként szeretnék köszönetet mondani M…
I/14001 Hogyan áll az előző fejlesztési ciklus zárása?
TESSELY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Házelnök Úr! Képviselőtársaim! Igen tisztelt Államtitkár Úr! Bár ma már elsősorban a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus pályázatai és kifizetései vannak napirenden, úgy gondolom azonban, érdemes visszatekintenünk és felidéznünk az ezt megelőző programozási idősza…
I/14001 Hogyan áll az előző fejlesztési ciklus zárása?
TESSELY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, államtitkár úr. Érdekes módon bennünket, képviselőket kétféle kritika ér otthon az európai uniós források hatékony felhasználásával kapcsolatosan. Ezeknek mindegyike politikai kritika. A jobboldalról érkező úgy szól, hogy azok, akik egyetlen forint közpénz hatékony…
V/9837 A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről.
TESSELY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Fejér megye 3. számú választókerületének képviselőjeként a székhelytelepülés, Bicske szakorvosi járóbeteg‑ellátásával kapcsolatosan szeretnék először áttekintést adni, majd végezetül egy kérést…
B/10290 A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-i 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvtervezet vonatkozásában az indokolt vélem
TESSELY ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő jelentés és határozati javaslat a 2016. március 8-án közzétett, a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló irányelvtervezett…
Napirend előtti felszólalások
TESSELY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A páratlanul sokszínű népzenei hagyományaink, amelyeket egyedülálló módon gyűjtöttek, írtak le és rendszereztek fantasztikus emberek, Kodály Zoltántól Kallós Zoltánon át sok mai fiatalabb gyűjtőig; az ezeken…