505 felszólalás
T/7677 A Magyarország 2013. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy szólhatok, és némileg más megvilágításból vizsgálhatom ezt a benyújtott javaslatot, mint az előttem szóló költségvetési és számvevőszéki bizottsági elnök, ugyanis komolyan veszi a kormány hivatalos indokolását…
T/8099 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Időről időre előadódik az, hogy tartalmilag nem összefüggő, időben máskor jelentkező, de meglévő problémákat kell orvosolni egy javaslatban. Azért bocsátom ezt előre, mert bár ellenzéki képviselők ilyen…
A/8378 Második figyelmeztetés
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Bocsánat, csak némi egyeztetési probléma támadt a hozzászóló személye körül, de tudom, hogy én vagyok az, elnök úr, úgyhogy bele is fognék.
A/8378 Második figyelmeztetés
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Államtitkár úr, a legfontosabb mondatának azt tartom, hogy megvizsgálja, hogyan lehet mérsékelni azt a nagyon durva beavatkozást, amely 541 embert az utcára tesz, mérsékelni úgy, hogy ezek az emberek ne kerüljenek az utcára. Önnek a mostani udvarias mondataihoz képest volt egy…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A vitának ahhoz a részéhez szeretnék hozzászólni, hogy hogyan lehet látni a költségvetésben, hogy módosul a program kapcsán. Nagyon egyszerűen. Úgy, hogy ma délután 4 óráig az illetékes miniszter, Matolcsy úr benyújtja azokat a módosító indítványokat…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, miután ennek a törvényjavaslatnak a gazdasági hátteréről szerettem volna szólni, fontolóra veszem az ajánlatát. Azért veszem csak fontolóra, és ezért nem élek ezzel a lehetőséggel, amit ön ajánlott, hogy beszéljünk másról, mint a gazdasági háttérről, mert Ékes képvise…
T/7858 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A Költségvetési Tanács ezt a javaslatot alapos elemzésnek vetette volna alá, ha lett volna mit elemeznie. A Költségvetési Tanács azonban nem talált olyan számításokat, amelyek alátámasztották volna ennek a mintegy 150 milliárdos módosító…
Napirend előtti felszólalások
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Kevés olyan közpolitikai ügy van, amit nemzeti ügynek tekintünk, az egészségügy természetesen ilyen. Kevés olyan dolog van, amellyel elvben nem értenek egyet a politikai szereplők és a szakma az egészségügyben -…
T/7677 A Magyarország 2013. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem Puch László a napirendi ponthoz érdemi javaslatot tett, és a vitában erről esik a legkevesebb szó, mármint hogy arról, hogy nem kellene lezárni az általános vitát, azért, mert a megalapozó törvények k…
T/7677 A Magyarország 2013. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Történelmi mélységekbe hatoltunk most az önkormányzatok ügyében. Én ezt nem szeretném folytatni, de Horváth képviselőtársam olyanokat állít, ami egész egyszerűen nem igaz, ne haragudjon meg. Az állam arra bízza a feladat ellátását, akire óhajtja, és a rendszerváltáskor valóban…
T/7677 A Magyarország 2013. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Horváth képviselőtársam már nincs a teremben, így nem tartanám sportszerűnek, ha most kezdenék el ellenérveket mondani a mondandójával szemben. Azt azonban mindenképpen szeretném elmondani, hogy az önkormányzatiság eszméje, amiről Pál képviselőt…
T/7677 A Magyarország 2013. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. A magam részéről szeretném megjegyezni, hogy én kifejezetten üdvözlöm, hogy államtitkár úr részt vesz a vitában (Vágó Gábor és az MSZP-s képviselők tapsolnak.), és azt gondolom, hogy ez a parlament szempontjából mindenképpen építő, hiszen érdem…
T/7677 A Magyarország 2013. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én viszont Vágó képviselőtársammal ellentétben némileg örülök annak, hogy Czomba államtitkár úr ül itt körünkben, bár Vágó képviselőtársam helyesen mondja, hogy tartalmi vita alakult ki, amikor Cséfalvay államtitkár úr beszállt a vitába,…
T/7677 A Magyarország 2013. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Betartva az intelmeit is, azt kell mondanom, hogy újra egy megalapozási hiányról beszélek, és ez összefüggésben van a Nyikos elnök úr által említett kérdéssel, a nullbázisú vagy bázisalapú tervezés ügyével. Babák úr helyesen állítja, hogy itt m…
T/7669 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most megtudtam a vitából, hogy Szanyi Tibor a kormánytöbbség nagy tanítója is egyben Vágó Gábor szerint. Ezt a jó hírt átadom majd neki, mivel nincs jelen. De amihez hozzá szeretnék szólni, az képviselőtársamnak az államadósság…
T/7669 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Józsa képviselőtársam utolsó mondatát folytatnám. Azért, mert ezt a Költségvetési Tanácsot az akkor ellenzékben lévő Fidesszel és a parlament pártjaival együtt hoztuk létre. Tehát abban az időszakban ezt a Költségvetési Tanácsot egy erős ellenzéki nyo…
T/7858 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Ahhoz az egyetlen ajánlási ponthoz szeretnék szólni, de szót szeretnék ejteni egyéb ügyekről is, nem túlterjeszkedve az ajánlási pont lényegén. Lezajlott itt egy vita délelőtt, amely sok irányba ágazott el és s…
T/7858 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Képviselőtársam! Minden önkormányzati szándékot tisztelek pártállástól függetlenül, amely egy önkormányzat számára pluszlehetőséget kíván teremteni. Ezt azért szeretném leszögezni, mert elkötelezett vagyok az önkormányzatok működése és általában az önkormányzatiság mel…
T/7858 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Babák Úr! Köszönöm szépen, hogy elmondta azt, hogy a költségvetési törvény nem lehet salátatörvény, és ezt a nagyon fontos dolgot az Alkotmánybíróság állapította meg. Azért idéztem önt ebben a kérdésben, mert a költségvetési törvény akkor is költségvetési törvény, ha m…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Amíg mi itt váltakozó intenzitással vitatjuk a költségvetést, jelentem önöknek, Matolcsy úr egyébként dolgozik közben. Tehát ez a költségvetés, amit most látunk magunk előtt, ez nem a költségvetés. Két m…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Turi-Kovács Képviselőtársam! Legteljesebb tisztelettel is kell emlékezetébe idéznem azt, ami 2010 tavaszán és nyarán történt. Az történt ugyanis - és most nem említem itt fel a devizaárfolyamot, a kockázati felárat, ami jó kis nyugvóponton volt -, hogy önök, akik állít…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, akkor még egyszer pontosan én is megismétlem a javaslatot.
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A lezajlott parázs vita óta várom azt, hogy valamiféle reflexiója lesz a kormányoldalnak arra az új helyzetre, ami kialakult a mai délutánon. Lesz-e arra valamiféle reagálás, hogy a költségvetést beterjesztő miniszter ma délután elmondta, hogy…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Azért szeretnék Pálffy képviselőtársam szavaira reagálni, és azért szeretném megtámogatni a Tóbiás József képviselőtársam által elmondottakat, mert ha nem szüntetik meg az adójóváírást, ha nem adóztatják meg a minimálbért, ha nem fogadják el le…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor, amikor a költségvetés sarokszámait elkezdtük tárgyalni, két lényeges kérdésben vita alakult ki az ellentétes oldalak között. Ez a két lényeges kérdés úgy szólt, hogy vajon most kell-e elfogadni a költség…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Magam is Pálffy képviselőtársam szavaira szeretnék reagálni, nem az öncélú vita kedvéért. Ugyanakkor szeretném elmondani önöknek azt, hogy a 300 milliárdos tartalék tulajdonképpen 200-hoz közelít, hiszen abból egy 100 milliárdnyi rész még mindig a bér…
T/7771 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény és a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló 2005. évi CLXXIV. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő kezdeményezés valóban két területet érint az előterjesztő szándékai szerint, a közkeletű nevén babakötvényt, valamint az iskolakezdési támogatás rendszerének támogatását, adhatóságának át…
T/6930 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Látszólag olyan egyszerűnek tűnt az egész: benyújtottak képviselők egy törvényjavaslatot, ami arról szólt, hogy az a bevétel, ami eddig az önkormányzatoknál volt, legyen a költségvetésben, azoknak az embereknek a bérére,…
A/7238 Ezt akarta Miniszterelnök Úr?
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! A kérdésem arra vonatkozik, hogy vajon miniszterelnök úr és kormánya ezeket a gazdasági eredményeket valószínűsítette-e, amikor gazdaságpolitikájuk alapjait megvetették. Azért kell ezt megkérdeznem, mer…
A/7238 Ezt akarta Miniszterelnök Úr?
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Demokratikus tapasztalatok ügyében azért nem szeretnék vitába szállni, mert az idő rövidsége alkalmatlan arra, hogy valójában megvitassuk azt, hogyan működik egy demokratikus párt, és miképpen szerez demokratikus tapasztala…