840 felszólalás
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a lehetőséget, már csak azért is, mert Heintz képviselő úr hozzászólásához, az ő figyelemfelhívásához nagyon illeszkedik és nagyon méltó módon Babák úr hozzászólása. Ez méltán jellemzi azt a helyzetet, hogy miközben a legjobb szándékkal…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Akkor folytassuk tovább a gondolatot, mert valóban az a helyzet, hogy ha az egészségügyben több pénzre van szükség, akkor azt a költségvetésből kell biztosítani, és a költségvetésben önök nagyon sok kárt okoztak mind a személyi jövedelemadó-rendszer módosításáva…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Az Ódor képviselő úr által elmondottak késztetnek arra, hogy hozzátegyek még néhány gondolatot, mert valóban nagyon egyetértünk azzal, hogy olyan fejlesztést kell megvalósítani, aminek a fenntarthatósága, a működtetése is megoldott kell hogy legyen. Azonban vann…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. A téma jelentősége miatt szeretnék ráerősíteni arra, amire Garai képviselőtársam felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban olyan fejlesztések születtek, amelyek eredményeként nemcsak jóval magasabb a szakmai színvonal, hanem a működési költségek is jelentő…
I/3380 Több ember, kevesebb pályázat, lassabb kifizetés?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Köztársaság kormányának tagjai számos fórumon rózsás színben festik le az új fejlesztéspolitikai intézményi helyzetet, és örömmel tudatják a világgal, hogy a disznóólban - ahogy ezt a pályázati rendszert önök…
I/3380 Több ember, kevesebb pályázat, lassabb kifizetés?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Az intézményrendszer leállásának egyéves évfordulóján inkább arról kell beszélnünk, hogy önök jelentősen, sokkal tartoznak azoknak a vállalkozásoknak és pályázati gazdáknak, akiknek a hétezer számlával bent lévő tartozásukat kellene kieg…
K/3082 Sorsára hagyott térségek?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Sorsára hagyott térségek: ilyen módon kell feltenni ezt a kérdést, pedig a területi és társadalmi felzárkóztatás nemcsak az Európai Uniónak, hanem Magyarország számára, számunkra is nagyon fontos. Szinte minden…
A/3021 Mi lesz veled Pest megye?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha már itt a kollégája azt említette, hogy a progresszív gondolatok pártja a Magyar Szocialista Párt, ekként szeretnék viselkedni is. A fejlesztési ügyekben 2007-től 2010 tavaszáig - mint ahogy ön is tudja - mintegy 1200 ki…
A/3021 Mi lesz veled Pest megye?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Ugye, ennek a szétválasztásnak, azért, hogy 2013 után Pest megye továbbra is támogatható legyen, és ezen térségek fejlesztése biztosított legyen, az elmúlt évben az erre vonatkozó kezdeményezést Magyarországnak meg kellett volna tennie.…
T/2883 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 2005-ben a mi kormányunk terjesztette a parlament elé az első agglomerációs törvényjavaslatot. Ennek a térségnek kiemelt szerepe van, ennélfogva más régiók fejlődését is befolyásolja, a magyar térsze…
A/2673 "Az én hazám nem disznóól", és az Öné?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Önnek disznóól, nekünk szülőhazánk. Néhány héttel ezelőtt ön becsmérlő módon disznóólnak nevezte az európai forrásokat szervező intézményrendszert és annak eredményeit élvező Magyarországot. Vagyis bűzlő, trágyával teli…
A/2673 "Az én hazám nem disznóól", és az Öné?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Az én hazámban az elmúlt években tízezrével létesültek munkahelyek, épültek otthonok, utak, iskolák. (Zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Számunkra Magyarország nem disznóól, akkor sem, ha tényleg van mit jav…
A/2673 "Az én hazám nem disznóól", és az Öné?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm szépen a megtisztelő lehetőséget, de tekintettel Wittner Mária minősíthetetlen kijelenéseire is, szeretném és tisztelettel várom a miniszterelnök urat válaszadásra. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)
A/2673 "Az én hazám nem disznóól", és az Öné?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A válasz elfogadásának... (Zaj.)
A/2673 "Az én hazám nem disznóól", és az Öné?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a miniszter úr által felajánlott lehetőséget, de megvárom a miniszterelnök urat. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.) (15.10)
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság kormánya kormányhatározatban kijelölte a 2007-2013 közötti időszakban az uniós források közül arra számot tartó nagyprojekteket. Ezek között volt a nehéz helyzetbe került Ráckevei-Soroksári Duna-ág ügye is. A…
H/1115 Az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottság létrehozásáról
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Szeretnék apellálni arra, hogy az elmúlt években kialakult jó gyakorlat magával hozhatja azt, hogy a jelenlegi kormánypártok akkori ellenzékként történő kezdeményezésére működött már ilyen bizottság, amely az európai uniós forrás…
H/1115 Az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottság létrehozásáról
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a támogatást, és azért is van különleges jelentősége - egy utolsó érvet szeretnék a kormánypártok figyelmébe ajánlani azon túlmenően, hogy korábban ők ilyet támogattak, és ők maguk kezdeményeztek -, hogy a napokban megjelent az Európai Közösségek Bizottsága kohéz…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Seszták képviselőtársunk érzékletesen próbálta bemutatni, hogy a versenyszférában növekszik majd a foglalkoztatottak száma, és hogy amúgy egyébként az európai uniós források milyen hatással vannak a költségvetésünkre. Én tisztele…
A/1600 Miért nem működik a fejlesztési intézményrendszer?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Természetesen elfogadom.
A/1600 Miért nem működik a fejlesztési intézményrendszer?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Államtitkár úr biztosan nem haragszik meg rám, ha felhívom a szíves figyelmét, hogy ez a válasz vélhetően egy korábbi feltett kérdésemre lehetett megírva. A jelen állapot szerint abban a helyzetben vagyunk, hogy a korábbi kormányok által európai uniós forrásból…
K/1469 A vállalati kutatás, fejlesztési adókedvezmények alapjairól és azok elbírálásáról
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Mint ön is tudja, a hazai vállalkozások kimutatható hányada végez valamiféle kutatás-fejlesztési tevékenységet, és ez az örömteli jelenség egyértelműen összhangban van a magyar állam mindenkori törekvésév…
I/1356 Miért nem támogatja a kormány a kis,- és középvállalatokat?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban jogos a kérdés: miért nem támogatja a kormány a kis- és középvállalkozásokat? A Magyar Köztársaság kormánya az elmúlt időszakban minden szakmai, politikai és kommunikációs csatornán erősen hangsúl…
I/1356 Miért nem támogatja a kormány a kis,- és középvállalatokat?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem azért nem fogadom el az ön válaszát, mert befolyásolna a korábban ön mellett ülő államtitkártársának valótlanságot állító, személyeskedő magatartása, hanem azért nem fogadom el, mert azok az információk... - csak idézni szeretnék egy…
I/1108 Az Európai Uniós pályázatok felülvizsgálatának helyzetéről
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ma reggel 9 órás adat szerint az Európai Unióból származó források felhasználása a következőképpen néz ki. A rendelkezésre álló keret 7800 milliárd forint, a megítélt támogatás 4259 milliárd forint, a leszerződött össz…
I/1108 Az Európai Uniós pályázatok felülvizsgálatának helyzetéről
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Az érdemi válaszra tett kísérletet nagyra értékelem. Ezzel együtt azt kell mondanom, mivel a kérdésnek arra a részére, ami arról szólt, hogy a közvéleményt tájékoztatni, milyen lépéseket tesznek a kifizetések gyorsítása érdekében, hogy a…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Jó reggelt kívánok! Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Azon pályázók ezrei érdekében szeretnék szólni, akik hónapok óta döntésre várnak. Most már hetek óta vagyunk szemtanúi annak, hogy a kormány arról ötletel, miként teremtsen magának mozgásteret korábban hangzatosan előadott saj…
A/11910 Elvetélt ötletek, elszórt pénzek
VARJU LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Csak azért, hogy mindannyian pontosan értsük, hogy mi az, amiről szó van, alapvetően mindannyian, azt hiszem, abban egyetértünk, hogy a vasútfejlesztési k…
A/11910 Elvetélt ötletek, elszórt pénzek
VARJU LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár: Szeretném csak megerősíteni és megismételni, hogy önmagában semmilyen támogatási döntésre nem kerül sor. Önmagában az alapvető előkészítő munka elindításának egy fázisában vagyunk azért, hogy a következő időszakban - és mint ah…
I/10974 Az utolsó pillanatban vagyunk?
VARJU LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Akkor tegyük meg úgy, ahogy ön is mondta, nézzük tényszerűen ezt a dolgot! Az Új Magyarország fejlesztési terv pénzügyi kerete 3723 milliárd…