38 felszólalás
T/15557 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A javaslat egyik célja, hogy a törvény hatálya alá tartozó előfizetések esetén kiköthető maximális hűségidőt a jelenlegi 24 hónapról 12 hónapra korlátozza. Ezt követően a szerződés határozatlan időtartamúvá al…
T/15642 A veszélyes áruk szállításával összefüggő egyes törvények módosításáról
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A javaslat mögötti valós szándék nyilvánvalóan az, hogy a kormánynak valamiért elege lett az országgyűlési törvényhozási eljárásból. Noha ez a parlamenti eljárás sem vontatottnak, sem nehézkesnek nem nevezhető…
T/15784 Egyes törvények kiemelt nemzeti emlékhellyel összefüggő módosításáról
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A javaslat szerint az Országház és környéke mint kiemelt nemzeti emlékhely magában foglalná a Parlament épületét, a Kossuth teret, a Földművelésügyi Minisztériumot, a Néprajzi Múzeumot, az Antall József rakpar…
T/15550 Az áruk ideiglenes behozataláról, Isztambulban, 1990. június 26-án kelt Egyezmény A melléklete módosításának kihirdetéséről
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Isztambuli Egyezmény Intéző Bizottsága módosítási javaslatot terjesztett elő az egyezmény A melléklet 2. függelékében lévő azon rendelkezés tekintetében, amely eddig azt határozta meg, hogy a CPD-igazolv…
T/15551 Az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A TIR-egyezmény intézőbizottsága 61. ülésén a 2., 6., 7. mellékletet érintő módosításokat elfogadta, így az egyezmény 60. cikke alapján, azok tekintetében a 2017. január 1-jei hatálybalépéséről döntött. A TIR-…
T/15552 Az országonkénti jelentések cseréjéről szóló illetékes hatóságok közötti multilaterális Megállapodás kihirdetéséről
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A megállapodás fő célja a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdítása az éves szintű vállalati jelentések automatikus cseréjén alapuló kölcsönös adóügyi segítségnyújtáson keresztül. A megállapodás alapján a mag…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
VELEZ ÁRPÁD (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Köszönöm szépen Molnár Ágnes képviselő asszonynak, hogy izgul a Szocialista Pártért, de javasolnám neki, hogy inkább a saját pártján belüli ipari lopással foglalkozzon, és akkor mindenkinek könnyebb lesz az élete. Ismét közeleg a nyár, és…
T/14238 A Nemzetközi Műholdas Távközlési Szervezetre (ITSO) vonatkozó megállapodás és módosítása kihirdetéséről
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Emlékeztetni szeretném a tisztelt képviselőtársakat arra, hogy az akkori magyar kormány 1992 februárjában egyidejűleg döntött az európai Eutelsat és a világméretű kapcsolatot biztosí…
K/13030 A 81-es úton
VELEZ ÁRPÁD (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kezdhetném azzal is, hogy a helyzet változatlan, korábban is érdeklődtem már arról, hogy a halálútnak nevezett 81-es út Székesfehérvár-Győr közötti szakaszát miért nem lehet kétszer kétsávosra építeni. A 2017. évi…
T/12913 A Magyarország Kormánya és Katar Állam Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat célja a Magyarország Kormánya és Katar Állam Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás törvénnyel történő kihirdetése. A megállapodás megfelel az európai uniós előírásoknak, illetve lehet…
T/12917 A Magyarország Kormánya és az Egyiptomi Arab Köztársaság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat célja a 2016. június 1-jén Kairóban aláírt, a Magyarország Kormánya és Egyiptomi Arab Köztársaság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás törvénnyel történő kihirdetése. A törvény hatál…
T/12698 A Magyarország Kormánya és Ausztrália Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A megállapodás hatálybalépésével lehetővé válik Magyarország és Ausztrália bármely nemzetközi kereskedelmi repülőtere között menetrend szerinti személyszállító és árufuvarozó légi járatok indítása. A megállapo…
T/12724 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kazah Köztársaság közötti megerősített partnerségi és együttműködési megállapodás kihirdetéséről
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 2011. április 13-án a Tanács határozatot fogadott el, amelyben felhatalmazta az Európai Bizottságot arra, hogy tárgyalásokat folytasson az Európai Unió és Kazahsztán közötti megerősített partnerségi é…
T/12465 Az országgyűlési képviselők, a Kormány tagjai és az államtitkárok kötelező vagyongyarapodási vizsgálatáról, valamint - a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás szigorításával - vagyonuk átláthatóságának a növeléséről
VELEZ ÁRPÁD (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Szocialista Párt támogatja a tárgysorozatba vételt. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
T/12284 A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény végrehajtásáról
VELEZ ÁRPÁD, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: (Hangosítás nélkül:) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés az idei évben számtalan alkalommal módosította kormányzati javaslatra (Közbeszólások: Nem indult el az idő.) az államháztartásról szóló törvényt.…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
VELEZ ÁRPÁD (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Megint azt várja el a fideszes többség az ellenzéki képviselőktől, hogy megszavazzunk egy biankó költségvetést. Megint úgy dönt a kormány emberek fizetéséről, intézmények működéséről, adók kivetéséről és beszedés…
T/10097 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat céljai hosszú távon határozzák meg az ország digitális fejlődését. A célok főként a 2020-a…
T/9298 A Magyarország Kormánya és Mongólia Kormánya között a diplomata és szolgálati/hivatalos útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló Megállapodás kihirdetéséről
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A világ 19. legnagyobb országaként Mongóliát többpárti parlamentáris rendszer, a hatalmi ágak szétválasztása és viszonylag szabad közvélemény jellemzi. Az emberi jogok védelmének szintje kiemelkedő a térség tö…
T/8551 A Magyarország Kormánya és az Iráni Iszlám Köztársaság Kormánya között a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
VELEZ ÁRPÁD (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyarország és Irán között megkötött, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló, 2015. november 30-án aláírt megállapodás fő célja az adóztatás szabályozása, kiszámíthatóvá tétele a kétoldalú kapcsolatokban. A megállapodás hatálya a jövede…
T/7392 Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól
VELEZ ÁRPÁD (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elektronikus ügyintézés a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényjavaslat egy fontos és jelenleg elégtelenül és széttartóan szabályozott terület jogszabályi kereteit kívánja megadni. Ilyen szempontból ha…
T/6987 A nemzeti akkreditálásról szóló 2015. évi CXXIV. törvény módosításáról
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A most előttünk lévő törvényjavaslat célja, legalábbis az előterjesztésben leírtak szerint az új, egységes nemzeti akkreditálási rendszer kiépítése, amely az európai előírásoknak, az európai akkre…
T/7392 Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényjavaslat egy fontos és jelenleg elégtelenül és széttartóan szabályozott terület jogszabályi kereteit kívánja megadni.…
T/5051 Az elektronikus hírközlési szolgáltatások és infrastruktúra fejlesztésének, kiépítésének ösztönzéséről, a jogszabályi háttér akadálymentesítéséről szóló törvénymódosításokról
VELEZ ÁRPÁD (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! A Magyar Szocialista Párt a törvényjavaslat céljával egyetért, azt támogatja, mert Magyarországnak valóban szüksége van nagy átviteli sebességű hírközlő hálózatok minél szélesebb körű elterjedésére. Köszönöm a szót. (Taps.)
T/5142 A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról
VELEZ ÁRPÁD (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ez a törvény szokás szerint képviselői önálló indítványként jött be, nulla társadalmi egyeztetéssel ‑ erről már az előző vitában is szóltunk ‑, ami meglepetést nem okozott. Látszólag ugyan a TAB-ra bekerült módosítások alapján beszéltek bizonyos emberek…
T/5142 A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Olyan ez a törvényjavaslat, mint a Fidesz-KDNP kormányzása: ámokfutást tartalmaz, semmivel nem törődve, semmilyen egyeztetést le nem folytatva. Érkezik egy képviselői törvénykezdeményezés pár nappal a…
T/5142 A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról
VELEZ ÁRPÁD (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szatmáry képviselőtársam felszólalása után egyértelművé vált, hogy önök összekeverik a társadalmi egyeztetést a Fidesz-frakción belüli mutyival és a munkacsoporttal. Ez nem ugyanaz, szeretném mondani, legalábbis kívülről biztosan nem. Nem látom a garanc…
T/5142 A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról
VELEZ ÁRPÁD (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Még egy utolsó kérdésem lenne Szatmáry Kristóf képviselőtársamhoz: megvizsgálták-e a Fidesz-frakcióban a munka és az összeállítás közben, hogy ellehetetlenül a rendőrség nyomozati munkája, miután a jogszabályok szerint bűnügyi célú DNS-vizsgálatokat csa…
T/5051 Az elektronikus hírközlési szolgáltatások és infrastruktúra fejlesztésének, kiépítésének ösztönzéséről, a jogszabályi háttér akadálymentesítéséről szóló törvénymódosításokról
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. A törvényjavaslat célja, vagyis a szélessávú internethálózatok fejlesztése mindenféleképpen támogatandó. Említésre méltó, hogy a törvényjavaslat szorosan kapcsolódik a T/4741. számú törvényjavaslathoz, amely alapján a széle…
T/4888 Az egyes közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról
VELEZ ÁRPÁD, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A most tárgyalandó törvénymódosítás tele van kétes szabályokkal. Elsőnek mindjárt itt van a külföldi rendszámú járművek hazai használatának újraszabályozása. Ha helyes a feltételezés, akkor külföl…
K/3498 Mi lesz a csókakői idősek otthona lakóival?
VELEZ ÁRPÁD (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Február 1-jével átvette az állam a csókakői idősek otthonát mint fenntartó, mert megelőzően vélhetően felelőtlen gazdálkodás folyhatott az intézetben. Megemlíteném, hogy a Fidesz bodajki önkormányzati képviselőjelöltje, most külső bizott…