13 felszólalás
T/11371 Az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján létrejött, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló Egyezmény és az azt kiegészítő jegyzőkönyvek, valamint az Európai Unióról szóló Szerződés 35. Cikkének (2) bekezdése alapjá
VERESS JÓZSEF, az európai ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. (Zaj. - Az elnök csenget.) Az európai ügyek bizottsága 2009. december 7-ei ülésén megtárgyalta az Európai Unióról szóló szerződés K.3 cikke alapján létrejött, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló…
H/11211 Magyarország fenntarthatósági helyzetéről és az abból adódó feladatokról
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, a vitából is picit kiérezhető ez - de különösen a Ház falain kívül -, hogy még mindig nem hisszük, mennyire fontos a fenntarthatóság ügye. Még mindig azt hisszük, hogy ez majd a jövő zenéje, hogy még ráérünk. Pedig ha valamire nem érünk rá…
T/11068 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Szeretnék visszatérni miniszter úrnak egy nagyon fontos megjegyzésére, amikor arról beszélt, hogy a regionális vasutak, a regionális közlekedési rendszerek kialakítása és megerősítése lehet egyik feladata a most tárgyalt törvénynek. Azért szeretn…
I/9926 Megszüntethető-e a munkahelymegőrző támogatásból fakadó hátrány az egyéni vállalkozókra nézve?
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm, elnök úr. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselői körzetemben merült fel egy probléma. Azt hiszem, sok más helyen is felmerült, ezért kérném hathatós segítségüket a dolog megoldásában. A vállalatok és cégek válságkezelésének egyik fontos eszköze…
I/9926 Megszüntethető-e a munkahelymegőrző támogatásból fakadó hátrány az egyéni vállalkozókra nézve?
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Akkor arra kérem egyben mindkét tárca képviselőjét, hogy az említett törvényjavaslatokat terjesszék elő, és bízom benne, hogy képviselőtársainkkal ezt a problémát közösen megoldhatjuk. Elfogadom a válaszát, köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, hogy az ellenzék valamit félreértett, amikor Vojnik Mária megértést kért. Nem a kormánynak, a helyzetnek a megértését kérnénk tisztelt ellenzéki képviselőtársainktól. És ha valaki a visszamutogatást felveti, akkor, azt hiszem, most talán i…
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az 50 milliárd megtakarítása kapcsán egy dologra szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét. Nem a megtakarítás nagyságáról van szó. Bármennyire fájdalmas - és még egyszer szeretném önöknek elmondani -, nem arról van szó, hogy ez az 50 m…
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Értem a megjegyzését, mégis bocsásson meg, hogy az elhangzottakra röviden reagálok. Hitelesség ügye. Képviselő úr, igen, 2008 augusztusában másodpercre pontosan bejöttek azok a számok, amelyért ez az ország két évig nagyon keservesen megdolgozott. És…
Napirend előtti felszólalások
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés 2007. évi munkájának záróülésén két fontos belső ügyünkről mindenképpen illik szót váltanunk. Az egyik az európai együttműködést új szintre emelő, sokéves előkészítés után a napokban aláírt lisszaboni szerződés ü…
T/3971 Az Országgyűlés és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködésről szóló 2004. évi LIII. törvény módosításáról
DR. VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! Államtitkár Asszony! Azért kértem szót, mert úgy gondolom, hogy a lényeg már elhangzott. Itt egy konszenzus kialakítása nem a törvénytervezetnél kell hogy megjelenjen, hanem a törvény működtetésénél. (Babák Mihály: Pontosan! Megl…
H/3850 A Magyar Köztársaság hosszú távú fenntartható fejlődésével kapcsolatos tervezési, és egyeztetési folyamat feladatairól
DR. VERESS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Végignézve a létszámon, Garibaldi egyik mondása jutott eszembe, aki egy nagy csatájának 50. évfordulóján megállapította - a helyzet most fordított -, hogy kevesen voltunk, de sokan maradtunk. Én abban bízom, hogy ma még kevesen va…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én arról szeretnék néhány mondatot mondani, hogyan alakul a költségvetés és néhány fontos kapcsolódó dokumentum sorsa, amiről elég keveset szoktunk beszélni sajnos ebben a Házban, illetve negatív módon hangzik el, és azt is szeretném megjegyezn…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
VERESS JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Pokorni képviselő úr megkérdezte, hogy miért most kell változtatnunk. Tisztelt Ház! Azért kell most változtatnunk, mert az Európai Unió új költségvetése 2007. január 1-jén kezdődik, és Magyarország számára soha nem látott nagyságú forrás…