84 felszólalás
T/3018 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat általános vitájában csupán néhány szóban kívánok hozzászólni az előttem szólóhoz, amely során a javaslat fontosságára hívnám fel a figyelmet, val…
T/2329 Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
VIGH LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden szeretnék csak szólni az előttünk fekvő törvényjavaslatról. A kormány december elején nyújtotta be a most tárgyalt javaslatot, amely több közigazgatási tárgyú törvény m…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az idei költségvetés 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol, ami 15-ben bizony meg is valósul,2,4 százalékos hiánnyal, 1,8 százalékos inflációval és 75,4 százalékos államadóssággal. Azért mondtam el ezt…
I/2007 Beköszönt a fair bankok rendszere! Hogyan csökken az emberek kiszolgáltatottsága a bankokkal szemben a jövőben?
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. (Zaj.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz-KDNP-frakciószövetség (Az elnök csenget.) 2010 óta dolgozik, hogy a devizahitelezéssel kapcsolatos kérdésekre
I/2007 Beköszönt a fair bankok rendszere! Hogyan csökken az emberek kiszolgáltatottsága a bankokkal szemben a jövőben?
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt gondolom, a bankolás egy új időszaka fog következni, ahogy az államtitkár úr mondta, az egyoldalú módosítások időszaka lejárt, lejárt az apró betűs korszak. Eddig félelemmel mentek be az ügyfelek egy-egy bankba, hiszen nem mindig tudtak mag…
T/1767 Az egyes jogállási törvények módosításáról
VIGH LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Csak röviden szeretnék szólni az előttünk fekvő törvényjavaslatról. A kormány október végén nyújtotta be a most tárgyalt törvényjavaslatot, amely az egyes jogállási törvények technikai jellegű módosítását célozza…
T/1707 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról
VIGH LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden szeretnék szólni az előttünk fekvő törvényjavaslatról, tekintettel arra, hogy a benyújtott javaslat elsődleges célja a büntető-végrehajtással összefüggő jogszabályoknak…
T/11 Országgyűlési képviselők, a Kormány tagjai és az államtitkárok kötelező vagyongyarapodási vizsgálatáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban, ahogyan Novák képviselő úr mondta, az Igazságügyi bizottság elutasította ezt a javaslatot. Én azt gondolom, hogy a javaslat nem tiszta, nem világos, hiszen jelzik benne, lehet, hogy nem elég a képviselőt figyelni, lehet,…
T/14 Az egyes törvényeknek a devizahitel-csapda elkerüléséhez, valamint a devizahitel-csapdában lévők megsegítéséhez szükséges módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért azt el szeretném mondani, az elmúlt időszakban több intézkedés történt a devizahitelesekkel kapcsolatban, hiszen a végtörlesztés intézménye, aztán az árfolyamgát - és legutóbb a kilakoltatási moratóriumnak nem szabtunk határ…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Gúr Nándor képviselő úr indított el bennem egy gondolatot. Már nem először halljuk tőlük, hogy a közfoglalkoztatást, a Start-munkaprogramot és azt, amit a kormány csinál a kistelepüléseken azért, hogy a foglalkoztatás nőjön, negatív értelemben…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gúr Nándor képviselőtársamnak válaszolva elmondom, lassan húsz éve leszek polgármester egy kistelepülésen, ezért össze tudom hasonlítani a szocialista kormányok alatt végzett közfoglalkoztatást meg azt, ami jelenleg zajlik. Annak idején, az önök két c…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Józsa képviselő úr felszólított bennünket, hogy mit szeretnénk. Szeretnék neki válaszolni. A családokon szeretnénk segíteni. (Dr. Józsa István: Mi akadálya van?) Ez a rezsicsökkentés. A családokon szeretnénk segíteni. És nagy tiszteletem Bokros Lajosé…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör István képviselő úr megszólított, csak azért válaszolok neki. Azt mondja, hogy bebújunk a családok mögé. Ki mögé álljunk, ha nem a családok mögé? A bankok mögé? A multik mögé? Ki mögé álljunk, ha nem a családok mögé? Nem ez a legfontosabb sejtj…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Gúr képviselőtársam megszólított. Köszönöm a szót, elnök úr. Ki áll mögöttünk és ki támogat bennünket? 2010-ben a választások után azt kérdezték a választópolgárok, hogy mennyi időnek kell eltelnie, hogy a szocialisták azon nyolc év után, amit csináltak, megszólaljanak. Azt lát…
T/11473 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság megtárgyalta a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. A javaslat lehetőséget biztosít arra, hogy az önkor…
J/10973 Az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről H/11131 Az Állami Számvevőszék 2012. évi tevékenységéről szóló beszámoló tudomásulvételéről
VIGH LÁSZLÓ, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt ÁSZ-elnök Úr! Az önkormányzati bizottság megtárgyalta az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről szóló beszámolót, meghallgattuk az elnök…
T/11104 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIV. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A polgármesteri tisztségről és a közös önkormányzati hivatalok alakításáról szóló törvényjavaslatban, azt gondolom, olyan elemek vannak, ami finomhangolás…
T/11104 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIV. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság az önálló indítványt, amelyet Láng Zsolt és Lipők Sándor jegyzett, természetesen támogatja, és bízunk benne, hogy a parlament is támogatja. Köszönöm szépen.
T/10132 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A hátam mögött található volt párt képviselőjéhez... (Dr. Schiffer András: Nem volt, van!) ...volt párt képviselőjéhez hadd mondjak annyit, hogy érdekes területet érintett, hiszen szűkebb hazámban, Zala megyében nagyon sok tőzegláp található, és ki sz…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Káli képviselőtársamhoz csatlakoznék, aki mondja, hogy a polgármesterek meggondolják, hogy induljanak-e a következő választásokon. Azt tudom mondani, hogy az elmúlt ciklusokban 5-10-20-30-40 millióval adták át az önkormányzatok az adósságot a másik po…
T/7456 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény és a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csatlakozom a kormány álláspontjához, támogatjuk Kósa Lajos önálló indítványát azért is, mert a kormány egyik fő célkitűzése a foglalkoztatás növelése. Ma Magyarországon 3,8 millió ember dolgozik, és olyan terv…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elég szomorúan hallottam én is az LMP-s hozzászólást, hogy mindegy, hogy a gyermek házasságban születik vagy házasságon kívül. Én azt hiszem, hogy mi az alapdokumentumban, az alkotmányban rögzítettük azt, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatá…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elhangzott tehát a gondolat, nem is foglalkoztam vele, hogy azonos jogok illessék meg azokat a gyermekeket, akik nem házasságból születtek, hátrányos helyzetűek, ez természetes, egyszerűen feltételezni nem tudom, hogy egy bölcsődében, egy óvodában, eg…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A képviselő asszonynak üzenem, hogy nem kívántam elvinni a témát más irányba, én csak arról beszéltem, hogy a pártjaink között, a Fidesz-KDNP, az LMP és a szocialisták között van egy felfogásbeli különbség a családról és a családba jövő gyermekekről -…
T/7028 Az adózást érintő egyes törvények módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Lakossági fórumokon járva még a választás előtt, azt a kérdést szokták feltenni nekem a választópolgárok: kíváncsi vagyok, hogy a szocialisták a nyolc év után mikor szólalnak meg majd először. Én úgy látom, megszólalnak, és nagyon nagy a feledékenység…
T/7028 Az adózást érintő egyes törvények módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megfogadva az ön intelmét, hogy térjünk vissza az adótörvényekhez, viszont jelezve a jobbikos képviselőtársam hozzászólására, hogy mindenről beszélünk, csak az adótörvényről nem, Vágó képviselő úr a közmunkát említette. Szeretném egy picit megvédeni a…
K/6035 Közös önkormányzati hivatalok kialakítása Zala-megyében?
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés a tavalyi év végén, december 19-én fogadta el a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényt. Időszerű volt a munka elvégzése, és véleményem szerint olyan törvényt sikerült megalko…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, nagyon örülök a vitának, mert ennyi embert aggódni a kis falukért még nem láttam. És különösen a budapestieknek örülök, hogy Budapesten meg különösen aggódnak azért, hogy mi lesz falun. Nem…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Ivády képviselőtársamra reagálván, aki azt mondta, hogy az ellenzék azt mond, amit akar, és arról beszél, amiről akar, és közben meg óva intette Kósa Lajost, hogy miért beszélt Lamperth Mónikáról, hadd védjem meg Kósa Lajost. Azért beszélt Lamperth Mó…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Vágó Gábornak mondanám: én felmenteném a Gábort, ő ugyanis a hat és fél órás vitába most csöppent bele. Ez az egyik felmentés. A másik az, hogy nem ismeri az önkormányzati rendszert, mert nem abban dolgozott az elmúlt húsz évben, és azért mond ilyen d…