472 felszólalás
A/7548 Új koncepció a mire is? A Nemzeti Múzeumról.
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nyelvében él a nemzet ‑ ismerték fel elődeink a reformkorban. Majd Kodály Zoltán néhány évtizeddel később úgy fogalmazott: „Kultúrát nem lehet örökölni.…
A/7548 Új koncepció a mire is? A Nemzeti Múzeumról.
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Azt gondolom, hogy az első rendelkezésemre álló két percben el tudtam azt mondani, hogy mi a célja ennek a kulturális holdingnak. Az, hogy nem értünk egyet ebben, azt gondolom, hogy már-már természetes. De szerintem nézzük meg azt,…
I/7275 Mit tesz a Kormány a szakképzésben dolgozók béremelése érdekében?
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány kiemelt feladatának tekinti a tudásalapú gazdaság megteremtését, ezzel is az ország versenyképességének javítását szeretnénk elérni. A fennt…
Napirend utáni felszólalások
VITÁLYOS ESZTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt évtizedek legnagyobb és az emberek egészségére, környezetére talán szintén az egyik legnagyobb pozitív hatást gyakorló projektjének átadására került sor nemrégiben Szentendrén. Öröm erről beszámolni…
Napirend előtti felszólalások
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Én azt gondolom, hogy a polgári kormány számára a családpolitika elsősége megkérdőjelezhetetlen volt eddig is, ez a tetteinkben is követhető és látható. M…
I/6399 "A válás az csapás" - miért sújtják további büntetéssel az embereket?
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A mi felfogásunk szerint, ami a nemzeti keresztény konzervatív felfogás, valóban a házasságkötés az, ami stabilitást ad egy kapcsolatnak. Felmérések biz…
I/6440 Miként segíti majd a CSOK Plusz a családalapítás előtt álló fiatalokat?
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Egyetértek a képviselő asszonnyal abban, hogy a baloldal álságos és áskálódó törekvéseivel szemben a polgári kormány politikájának alappillére a családok…
A/6504 Hogy gondolják a történelmi épületek védelmét?
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Sajnálattal tapasztalom, hogy nem ez az első eset, amikor nem sikerül a témához a megfelelő címzettet kiválasztania, pedig már korábban is volt egy javaslatom ez irányban ön…
A/6504 Hogy gondolják a történelmi épületek védelmét?
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Nos, képviselő úr, én pedig a leghatározottabban visszautasítom azt, hogy engem kioktatással vádoljon. Nézzen utána, legyen szíves, annak, hogy a kormánynak milyen hatás- és feladatkörei vannak, kik a címzettjei az egyes kérdéseknek…
K/6484 Mit tesz a Kormány a Pilis-Dunakanyar kistelepüléseiért?
VITÁLYOS ESZTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Rendkívül megtisztelő, hogy több mint egy éve láthatom el a Pilis-Dunakanyar településeinek képviseletét itt az Országgyűlésben. 17 településünk van a Pilis-Dunakanyarban, amelyekből 11 az, am…
Napirend előtti felszólalások
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Vannak, igaz már igencsak elhalványuló emlékeink arról, hogy milyen is volt az az időszak, amikor önök kormányoztak. (10.00) Lássuk, hogy hová si…
Napirend előtti felszólalások
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a téma felvetését itt a napirend előtti felszólalások között, hiszen egy rendkívül fontos témát hozott a Ház falai közé. Azt gondolom,…
K/5911 Nemzetinek nemzeti, de oltóanyagot, azt nem gyárt
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Most sem hallunk mást öntől, mint a jól megszokott ízléstelen, minden alapot nélkülöző baloldali vádaskodást. Nem volt elég, hogy önök a pandémia idején oltáse…
K/6164 Mikorra várható eredmény a Nemzeti Színházban történt baleset körülményeinek vizsgálatáról?
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt magam is szeretném tolmácsolni személyes együttérzésemet a két balesetet szenvedett művésznek, és bár tudom, hogy az elszenvedett traumát nem tom…
Napirend előtti felszólalások
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kicsit talán messziről indultunk, az akkumulátorgyáraktól, de végül megérkeztünk a CSOK-hoz, és nagy szavakat, veretes mondatokat hallhattunk egy olya…
Napirend előtti felszólalások
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Én két dolgot szeretnék rögtön a válaszom elején elmondani, és azt gondolom, hogy ez a kettő a legfontosabb. Az első az az, hogy a gyermekeink védelme a legfon…
Napirend előtti felszólalások
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Szeretném megismételni a korábbi felszólalásomban elmondott fontosabbnak vélt mondatokat: gyermekeink védelme a legfontosabb, és a törvények betartása min…
Napirend előtti felszólalások
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön nem először próbálja a kormány felsőoktatással és kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos döntéseit a lehető legrosszabb színben feltüntetni, és ez sajnos…
I/5871 Mit tesz a Kormány a magyar családokért?
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarország mára családbarát ország lett. A nemzeti kormány számára mindig is a családok és a gyermekek állnak az első helyen. De ahogyan az ön felszól…
I/5865 Mit tesz a Kormány a jövő magyar Nobel-díjasaiért?
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy valóban történelmi pillanatokat, napokat élhettünk meg nem is olyan régen, amikor két nap alatt két új Nobel-díjassal gyarapodott h…
K/5902 Miért akarja az Orbán-kormány megölni Kertész Imre, Esterházy Péter és Szabó Magda irodalmi szervezetét?
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az azért egészen elképesztő, hogy egy egykori baloldali kormányzó párt tagjaként valaki annyira feledékeny legyen, vagy inkább megbocsáthatatla…
K/5929 Pilis-Dunakanyari közlekedési fejlesztések I.
VITÁLYOS ESZTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt esztendők legfontosabb és talán legtöbbször használt két szava a béke és a biztonság lett. Magyarország Kormánya arra tett esküt, hogy a magyar emberek számára minden körülm…
K/5696 Miért folyhat LMBTQ-propaganda a Nemzeti Múzeumban?
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Szeretném mindjárt leszögezni, hogy egyrészt határozottan visszautasítom azt, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban bármilyenfajta LMBTQ-propaganda folyna. Szeretném azt is v…
K/5714 Milyen eredményeket ért el, és mit tervez a jövőben a Kormány a szakképzés területén?
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Való igaz, hogy 2020-ban átfogó átalakításra került a teljes szakképzési rendszer. Nemcsak a struktúrát és a jogi környezetet alakítottuk át, hanem magát a képzést is, és mo…
Napirend előtti felszólalások
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy a felszólalásában a tudománypolitikával, az egyetemekkel, a felsőoktatással kapcsolatos hozzászólásaira igen, a végén pedig a kusza politikai…
Napirend előtti felszólalások
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Először is szeretném megköszönni, hogy egy ilyen rendkívül fontos témával foglalkozunk a mai napon napirend előtti felszólalásban, mint a…
Napirend előtti felszólalások
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Rendkívül fontos témát vetett fel, köszönet a napirend előtti felszólalásáért. Szerencsére nem vagyunk egyedül abban a gondolkodásban, amely a családokat,…
K/5299 Hogyan értékeli az idei felsőoktatási felvételi eredményeit?
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen, hogy ilyen fontos témát, mint a hazai felsőoktatás helyzete, hoz a Ház elé. Azt gondolom, hogy egy valóban sikeres versenyképességi f…
Napirend utáni felszólalások
VITÁLYOS ESZTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Drága Pilis-Dunakanyar! A mai világ sokat beszél az egyenlőségről, de sokkal kevesebbet az igazságosságról. Pál Feri atya előadásaiban gyakorta mondja: ami egyenlő, nem biztos, hogy igazságos, és ami igazságos, az nem feltétlenül eg…
I/4439 Mi marad a magyar családoknak a családok védelméből miután a családi támogatásokat elinflálták, a lakástámogatásokat megszüntetik és az árstopokat is kivezetik?
VITÁLYOS ESZTER kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Egy pillanatig sem szeretnék sem tiszteletlen, sem cinikus lenni, de mégis fel kell tennem azokat a kérdéseket, hogy emlékszik még arra, hogy Bokros-csoma…