2 202 felszólalás
T/9718 A munkaügyet érintő rendelkezésekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A frakciónk álláspontját a kiválóan szónokló Ander Balázs barátom már ismertette. Amúgy magam a munkáshitellel kapcsolatban nyitott vagyok és várom azt, hogy ez egy erős konstrukció legyen, és tegyük még erősebbé az ellenzéki javaslatokkal.…
T/9713 Az online csalások elleni további hatékony fellépés érdekében szükséges és egyéb törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is üdvözölni szeretném a javaslatot. Kicsit megkésetten, de egy rettenetesen fontos témára rezonálva érdemi változtatásokról beszélhetünk. Ez teljesen jó. Előrevetítem, hogy ha nagyon komoly aknát nem ta…
T/9714 A digitális állammal és az okmányok digitalizációjával összefüggő egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt Nacsa képviselőtársam távozik, jelzem, hogy megpróbálom a kormánypárti képviselőket és egyes ellenzékieket is visszahozni a technooptimista révületből. Egészen elképesztő, ahogy fetisizálják a digitalizá…
T/9724 Egyes adótörvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ha van szerencsés lapjárás, akkor ez az, hogy Nacsa képviselőtársam után következhetek, mert itt a rózsaszín ábrándjait egy kicsit szerte tudom foszlatni, ugyanis a családtámogatásoknál fontosabb kérdéseket…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hosszú évek óta hangoztatjuk a Jobbik padsoraiból, hogy irreálisan drága a magyar bankrendszer, a pénzügyminiszter úr is egyetértett velünk ebben egyébként egynéhány héttel ezelőtt, és azt is hangoztatjuk, hogy azok a folyamatos banki vissz…
I/9521 Mikor szűnik meg végre a lakhatási válsághelyzet Magyarországon?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magát a miniszterhelyettes urat is számtalan alkalommal kérdeztem a lakhatással kapcsolatos témákról. Már-már kormányzati reflexszé vált, tíz éven keresztül azt kaptam meg, mintha ez nem is lenne olyan fajsúlyos probléma, a magyar ember úgy…
I/9521 Mikor szűnik meg végre a lakhatási válsághelyzet Magyarországon?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Azért nem áll módomban elfogadni a választ, mert több tekintetben szép terveket hallunk, de tizeniksz év után tervezni azt jelenti, hogy a legjobb esetben is 2026-ra, mondjuk, a családi adókedvezmény emelésének idejére valósulhat meg ebből v…
A/9606 Mikor védik meg a polgárokat az óriáscégek túlkapásaitól?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy általánosságban szeretnénk hadat üzenni a rendszerhasználati díjaknak és társainak, főleg, ha nem áll mögöttük szolgáltatás, de a mai kérdésemet egy szűkebb területre szűkíteném. Elég idegesítő számunkra az, hogy az ételfutárcégek teré…
A/9606 Mikor védik meg a polgárokat az óriáscégek túlkapásaitól?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Üdvözlöm a nyitottságát. Egy új, fogyasztóvédelmi jellegű szuperhatóság jön létre, és ez az apropója annak, hogy a Fogyasztóvédelmi Albizottság elnökeként ezt a felvetést tettem. Azért neveztem különadó jellegűnek a cégek által kivetett, öss…
T/9346 A Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény végrehajtásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mit akar titkolni a kormány? Egészen elképesztően keveredett a kormánypárti felszólalásokban a pártállamra jellemző termelési jelentés és a „minden rendben van” állapotnak a sugárzása, valamint a kényszered…
K/9371 Hogy vélekedik a kormány az átlagbérig történő ingyenes bankolás kezdeményezéséről?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A miniszterhelyettes úrhoz fordulok azzal, hogy az elmúlt napokban a fogyasztóvédelmi felületeket ellepték azok a hírek, hogy a különböző banki szolgáltatások és oldalak vagy akadoztak, vagy teljesen működésképtelenné váltak. Látszik, hogy…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): (Hangosítás nélkül.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kevés dologban tudunk megállapodni itt a Házon belül, de talán most már a kormánypárti képviselők sem… (Feltűzi a mikrofonját.) Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház!
T/9269 A pénzügyi közvetítőrendszert érintő és egyéb törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megint kicsit déjà vunk van, hiszen a tegnapi napon voltak előttünk olyan viták, amikor ha így végighallgattuk a felvezetést és a kormánypárti vezérszónokot, akkor azt gondolhattuk volna, hogy nincs itt semmi lá…
I/9281 Meddig engedik, hogy a bankok sarcolják a magyar embereket?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Holnaptól extra tranzakciós illeték lép hatályba, amivel a világon semmi baj nem lenne, hogyha ezt a bankok fizetnék meg. A fő probléma az, hogy a pénzintézetek már az alap tranzakciós illeték esetén is, bevallott vagy be nem vallott módon,…
I/9281 Meddig engedik, hogy a bankok sarcolják a magyar embereket?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház! Azért nem áll módomban elfogadni ezt a választ, mert azt a látszatot keltette a válasz nagy része, mintha itt nem lenne semmi látnivaló, és a magyar polgárokat nem sarcolnák szénné az érintett bankok. Valamiből csak összejön az a több mint…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai nap már elhangzott a parlament ülésén, hogy az írott magyar történelemben a legkevesebb gyermek született a tavalyi évben Magyarországon, és bár a kormány előszeretettel beszél családtámogatásokról, az erre fordított, szerinte magas ö…
I/8537 Mikor emelik végre az SNI-s gyermekek családjainak járó utazási költségtérítés összegét?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan pártok, és talán mondhatom, politika felett álló kérdést hoztam ide önök elé, amivel kapcsolatban egy reménysugár megcsillant előttem, mert pár pillanatig a mi politikai közösségünk és a kormány között is egyetértés mutatkozott ab…
I/8537 Mikor emelik végre az SNI-s gyermekek családjainak járó utazási költségtérítés összegét?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A „fogunk majd valamikor vele kezdeni valamit” kategóriájú választ a legjobb szándékom ellenére sem áll módomban elfogadni, hiszen pont az a cél, miniszterhelyettes úr, hogy a gyod emelt összegét ne vigye el annak az utazásnak a költsége, a…
A/8550 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tegnapi napon megérkezett a tökéletes politikai vihar Magyarországra; az én politikai közösségem is ennek azért áldozatául esett, mindenképpen nagyon megtépázta ezt. És talán szerencsésebb is, hogy ezt követően hozok egy olyan témát minis…
A/8550 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tudom, hogy szokatlan tőlem, általában gazdasági kérdésekkel fordulok ide és önhöz. (Orbán Viktor: Meg is vagyok lepődve.) Amiért ezt mégis idehoztam, az az, hogy a munkásszálló-építési projektek kapcsán azt látjuk, hogy több mint 20 milliárd fo…
I/8331 Miért van szükség minden eddiginél több vendégmunkásra?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Pontosabban: miért nincs szükség ennél is több vendégmunkásra, hiszen azt látjuk, hogy a multicégek tömegével hozzák a harmadik világból származó vendégmunkásokat. Már megegyeztünk miniszterhelyettes úrral abban ‑ köszönöm az akkori korrekt…
I/8331 Miért van szükség minden eddiginél több vendégmunkásra?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterhelyettes úr egy korrekt szakember, akitől én korrekt számadatokat és közléseket szoktam kapni. Éppen ezért állok értetlenül a jelenlegi helyzet előtt, és azért nem tudom elfogadni az amúgy szakszerű válaszát, mert nem arról szólt,…
A/8381 Miért sarcolják kevésbé az autósokat Ausztriában, mint hazánkban?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): (Hangosítás nélkül:) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház!
A/8381 Miért sarcolják kevésbé az autósokat Ausztriában, mint hazánkban?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár úr azt mondja, hogy nem érinti döntően a magyarokat az egynapos pályamatrica vásárlása. Lehet, hogy a külföldiek többen vásárolnak, de az érintett magyarok száz százalékát érinti. Önök Magyarország Kormánya, a magyarokért felelő…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! „Támogassa Róna Pétert, le a banki csalásokkal, védjük meg a magyar családokat!” Több ezer választópolgárt szólítottam meg ezzel az egy mondattal. Nem nagyon találkoztunk olyannal, aki elégedett lett volna a kormánnyal akár a devizahitelezé…
I/8219 Még több vendégmunkás érkezik?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A napokban szimbolikus dolog történt. Az egyik, főleg a fővárosban működő ételfutárcég ‑ szép kék dresszel ellátva ‑ azt a nyilatkozatot adta ki, hogy ők márpedig vendégmunkásokat nem annyira foglalkoztatnak. A helyzet az, hogy aki a főváro…
I/8219 Még több vendégmunkás érkezik?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért nem tudom elfogadni ezt a választ, mert az említett 64 ezer új munkakereső többsége nem új, piacképes szakmát kapott, hanem tipikusan olyan, többgyermekes édesanyákról van szó, akiknél eddig egy fizetésből el lehetett tartani az egész…
K/8102 Meddig sarcolhatják a bankok a polgárokat?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rettenetesen irritáló, idegesítő dolog, hogy egy friss mérés szerint az átlagos magyar banki ügyfél, legyen szó fiatalabbról vagy idősebbről, évente mintegy 40 ezer forintot költhet a bankszámlájára és verhetnek le rajta ekkora összeget úgy…
A/8156 Ami a magyarok számára épült, miért a vendégmunkások javát szolgálja?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Külföldi vendégmunkásokkal töltötték meg Hajdúszoboszló egyik gyógyvizes szállodáját, amely a város legfőbb turisztikai célpontjának számító strandfürdő szomszédságában áll. Itt a sajtóhírek szerint arról a termálhotelről van szó, amelyet a…
A/8156 Ami a magyarok számára épült, miért a vendégmunkások javát szolgálja?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterhelyettes úr egy korrekt ember, mert azokat a számadatokat teljesen őszintén sorolta fel, amelyek engem is birizgálnak, aggasztanak. Fölemlegette egyik politikai sikerünket is, hogy a Jobbik egy magyarkvótát javasolt, és legalább 5…