Fogolykiváltó közös imát tartanak a a politikai rabok kiszabadulásáért pénteken 16 órátol a Belvárosi Templom altemplomában – közölte Rétvári Bence. A KDNP frakcióvezetője vár mindenkit, „aki a politikai okokból szétszakított családokat újraegyesítené és a politikai okokból meghurcoltaknak igazságot követel”.
„Álljunk ki együtt Hankó Balázsért, Varga-Bajusz Veronikáért, Seszták Miklósért, Bús Balázsért és családjaikért. Álljunk ki együtt az igazságért, álljunk ki együtt az önkény ellen” – fogalmazott.
„Mi velük vagyunk, mellettük állunk ezekben a nehéz időkben is. A hatalom rajtuk keresztül akarja félelemben tartani az egész országot”
– tette hozzá Rétvári, aki szerint „a hit erőt, az összetartozás reményt ad, az imádság pedig összeköt akkor is, amikor a hatalom ártatlanokat hurcol meg és szándékosan gyűlöletet kelt. Imádkozzunk az igazságért, az emberi méltóságért és azért, hogy senkinek ne kelljen félelemben élnie.”