Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban azt mondta, fenntartásai vannak a parlamenti sajtóbelépés jelenlegi szabályozásával kapcsolatban, és olyan rendszert tartana kívánatosnak, amely minél szélesebb körben lehetővé teszi az újságírók munkáját, ugyanakkor szerinte az Országgyűlés vezetésének joga és feladata a parlament méltóságának védelme és a „fizetett propagandisták” kiszűrése. 

A legfőbb ügyészi posztra jelölt Fejes Péterről közölte: a Tisza-frakció még nem tárgyalta a jelölést, ezért annak támogatásáról sem született döntés. Hangsúlyozta, hogy mielőbb alkalmas legfőbb ügyészre van szükség.

Önmagában nem tartja problémának, ha a jelölt korábban Polt Péter irányítása alatt dolgozott;

mivel az ügyészség hierarchikus szervezet, és szinte valamennyi ügyész kötődött valamilyen módon a korábbi legfőbb ügyészhez. 

Magyar Péter az 1956-os forradalom október 23-i, 70. évfordulójáról azt mondta, egész napos, budapesti és vidéki rendezvénysorozattal készülnek, amelynek parlamenti díszülés és nagyszabású Kossuth téri ünnepség is része lesz. Bejelentette, hogy Emmanuel Macron francia elnök biztosan Budapestre érkezik, emellett uniós, szomszédos és balkáni országok vezetőit is várják; Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ugyanakkor tudomása szerint nem vesz részt az ünnepségen.

A miniszterelnök részletesen beszélt a gyermekvédelmi törvény most elfogadott módosításáról is. Szerinte nem az elnevezés a lényeg, hanem az, hogy a változtatás a korábbinál szigorúbb védelmet biztosítson a gyermekeknek: a szabályozás egységesen korlátozza a 18 éven aluliak számára hozzáférhető öncélú és káros pornográf tartalmakat, gyorsítja a kórházban maradt csecsemők elhelyezését, és erősíti az online térben gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekkel szembeni fellépést. 

Magyar közölte: a Szociális és Családügyi Minisztérium

egy teljesen új, modernebb gyermekvédelmi törvényen dolgozik,

amelyet jövőre terveznek elkészíteni. 

Arra nem adott egyértelmű választ, hogy ebből kikerül-e a gyermekek születési nemének megfelelő önazonosságának védelméről szóló rendelkezés. A könyvek úgynevezett fóliázási szabályának eltörlését pedig nem nevezte kiemelt kérdésnek, és azt mondta, jelenleg nem tudja, módosítják-e az erre vonatkozó szabályozást.