Soproni Tamás, Terézváros polgármestere szerint a Tisza-kormány az első fél évében egyelőre nem teljesítette az önkormányzatok megerősítésére és a korábbi centralizáció visszafordítására tett ígéreteit.
Példaként említette, hogy az iskolák visszaadásáról nincs szó, az államosított védőnői szolgálat pedig az egészségügyi tárca válasza alapján várhatóan szintén nem kerül vissza az önkormányzatokhoz, miközben a szolidaritási hozzájárulás mértéke sem változott.
Soproni szerint Budapest esetében is a további központosítás jelei látszanak;
óvott attól, hogy a kétszintű, fővárosi és kerületi önkormányzati rendszer egy erősen centralizált modell felé mozduljon el, mert szerinte a kerületek vezetése közelebb van a helyi problémákhoz, ezért bizonyos feladatokat hatékonyabban tud ellátni. A polgármester hangsúlyozta, hogy nem minden feladat kerületi szinten tartását támogatja: a településtervezést például teljes egészében a fővároshoz adná, míg a takarítást és a rendészeti feladatokat inkább a kerületekre bízná.
Soproni Tamás élesen bírálta Karácsony Gergely és a kormány megállapodását, különösen a parkolás fővárosi centralizálását és az abból származó bevételek kerületektől történő elvonását. Azt mondta, nem magát az átalakítást utasítja el: már korábban is nyitott lett volna a parkolási bevételek megosztására, és most is kész lenne tárgyalni egy új rendszerről, ha a kerületeket bevonnák és rendeznék kieső bevételeiket.
Kifogásolta ugyanakkor, hogy Karácsony a megállapodás előtt csak az utolsó pillanatban tájékoztatta,
és szerinte a főpolgármester igazságtalanul kapcsolja Rogán Antalhoz a kerületi parkolási rendszert. Soproni attól tart, hogy a parkolás után az idegenforgalmi és más helyi bevételek is a centralizáció célpontjává válhatnak, miközben szerinte az alapprobléma az egész önkormányzati rendszer alulfinanszírozottsága. Soproni több kerületi polgármesterrel együtt ezért azt kérte Karácsonytól, hogy hívja össze a kerületi vezetőket, számoljon be terveiről, állítsa helyre a bizalmat, és a kormánnyal szemben egységesen képviselje Budapest érdekeit.