Felkapta a nyilvánosság a baranyai Újpetre iskolájában tartott foglalkozást, amiben a vádak szerint genderideológiai témák is előkerültek a kisgyerekeknek tartott eseményen.
A vitára most reagált Hajduné Huszár Hajnalka, az iskola igazgatója.
Mint írta, az Emberség Erejével Alapítvány pályaorientációs foglalkozást tartott a tanulóknak
október 13-án. A „Ha nagy leszek” nevű társasjátékkal játszottak a gyerekek, megismerve különböző foglalkozásokat, és ennek kapcsán kifejthették saját gondolataikat.
Az igazgató leszögezte, hogy „nem történt szexuális kultúrával, nemi élettel, nemi irányultsággal, szexuális fejlődéssel, a kábítószerfogyasztás káros hatásaival, az internet veszélyeivel és egyéb testi és szellemi egészségfejlesztéssel kapcsolatos téma”.
Kijelentette azt is az igazgató, hogy az alapítvány meghívását a 4. osztályos osztályfőnök kezdeményezte, és ahhoz ő hozzájárult.