Nincs más eszköz, mint a közösségi média korlátozása, miután ma már tudományosan bizonyított, hogy a közösségi média és az okoseszközök túlzott használata kárt okoz a gyerekek mentális fejlődésében. Először fordulhat elő a Z generáció esetében, hogy ennek a korosztálynak az átlagos intelligenciája alacsonyabb lesz, mint a szüleik generációjáé. Czabán Samu jogásszal és Forgács Bálint kutató pszichológussal beszélgetett Hatvani Tóth Erika a Kulcskérdésekben.

Tömegek szoronganak

A műsorban ismertetett felmérések szerint a 18–24 éves magyarok 27 százaléka érzi úgy, hogy mentálisan jól van, miközben a 14–19 évesek 37 százaléka gyakran vagy szinte minden reggel szorongva ébred; a Kék Vonalnál pedig 2020 és 2025 között 301-ről 1866-ra nőtt az önsértéssel kapcsolatos megkeresések száma.

Czabán szerint a TikTok algoritmusa rövid idő alatt nagy mennyiségű, gyakran gyenge minőségű mentális egészségügyi tartalmat ajánlhat a kamaszoknak, és akár az önsértést vagy öngyilkosságot romantizáló videókhoz is elvezetheti őket. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az öngyilkosság nem vezethető vissza egyetlen tényezőre.

Forgács Bálint arról beszélt, hogy a digitális eszközök elterjedése összefügghet a kognitív és iskolai teljesítmény romlásával,

de a tudományos ok-okozati kapcsolatokról továbbra is vita folyik. Czabán szintén arra figyelmeztetett, hogy a fiatalok mentális állapotát és tanulmányi eredményeit számos más tényező – például az oktatási rendszer helyzete, a gazdasági válság vagy a Covid-járvány – is befolyásolja.

Kell a szabályozás

A beszélgetés másik központi témája a szabályozás volt: a műsor az EU Kids Actként említett tervet úgy ismertette, hogy az 13 éves kor alatt megtiltaná a közösségi média használatát, 13 és 16 év között pedig napi egy órára korlátozná azt, és életkor-ellenőrzésre kötelezné a szolgáltatókat és az alkalmazás-áruházakat.

Mindkét vendég indokoltnak tartotta a jogi beavatkozást,

arra hivatkozva, hogy a platformok üzleti modellje és olyan megoldásai, mint a végtelen görgetés vagy az algoritmikus tartalomajánlás, a felhasználók figyelmének minél hosszabb lekötésére épülnek.

Czabán Samu szerint a problémát nem lehet kizárólag a gyerekek digitális tudatosságára vagy a szülői felelősségre hárítani, mert az egyéni korlátozás jelentős társas nyomást okozhat;

ő akár 18 éves kor alatt is tiltaná a közösségi média használatát, korlátozná a gyerekek okoseszköz-használatát,

és kötelezné a cégeket a leginkább addiktív funkciók eltávolítására. Forgács kevésbé határozott meg konkrét korhatárt, társadalmi vitát és közös szabályozást sürgetett, a szülőknek pedig azt javasolta, hogy mutassanak példát, minimalizálják a képernyőidőt, ösztönözzék a személyes kortárskapcsolatokat, és minél később adjanak ilyen eszközöket a gyerekeknek.