A Toroczkai László (Mi Hazánk) vezette testület Navracsics Tibort, Trócsányi Lászlót, Tuzson Bencét és Varga Juditot személyesen kívánja meghallgatni október 28-án és november 13-án, míg Dávid Ibolyától és Vastagh Páltól november 9-ig vár írásbeli nyilatkozatot. A bizottság Répássy Róbert volt igazságügyi államtitkár és Kiss Ferenc volt önálló bírósági végrehajtó meghallgatásáról is határozott.
A döntéseket Tuzson Bence esetét kivéve egyhangúlag fogadták el; az ő meghallgatásánál a KDNP képviselője két szavazattal tartózkodott.
A vizsgálóbizottság célja a végrehajtási rendszer jogszabályi, intézményi, felügyeleti és pénzügyi működésének feltárása,
különös tekintettel a Schadl–Völner-ügyben felmerült kinevezési, díjazási és politikai befolyásolási mechanizmusokra.
Toroczkai László kezdeményezte Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetőjének meghallgatását is, erről azonban egyelőre nem született döntés. Kiss Ferenc beidézését azzal indokolta, hogy a volt végrehajtó állítása szerint hangfelvételekkel is rendelkezik a végrehajtói pozíciók pénzért történő értékesítéséről.
A bizottság a következő hónapokban összesen több mint hatvan embert kíván meghallgatni vagy írásban nyilatkoztatni, munkája végén pedig egy emberségesebb, nonprofit végrehajtási rendszer kialakítására tenne javaslatot az Országgyűlésnek.