A DE!HOGYNEM Feszt szeptember 11–13. között Balatonalmádiban hozta össze a civil társadalom, a kultúra, a média, a közélet, a gazdaság és a politika szereplőit, valamint mindazokat, akik szeretnek aktívan részt venni az ország ügyeiről szóló gondolkodásban.  A Fékek és ellensúlyok című panelben a demokratikus intézmények működéséről és függetlenségéről volt szó.

Puzsér Róbert, Zárug Péter Farkas, Tóka Gábor és Szabó Andrea vitatkoztak az ország előtt álló dilemmákról.

A vita központi kérdése az volt, hogy a 2026-os politikai fordulat után sikerülhet-e tartósan megakadályozni a hatalom újbóli koncentrációját. Szabó Andrea szerint a magyar társadalom politikai érdeklődése a rendszerváltás időszakához mérhető szintre emelkedett, különösen a fiatalok körében, ami kedvező feltételeket teremthet a demokratikus kontroll megerősítéséhez.

Tóka Gábor úgy vélte, a fékek és ellensúlyok jelentős része jogilag már létezik, a legfontosabb feladat ezért az intézmények függetlenségének biztosítása, valamint szakmailag alkalmas, autonóm vezetők kinevezése. A kutató szerint a Fidesz leváltását nem pusztán az anyagi elégedetlenség, hanem az előző politikai és gazdasági modell elutasítása is magyarázza.

Zárug Péter Farkas ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy

a választók jelentős része elsősorban életszínvonal-javulást és gyors kormányzati eredményeket vár,

így a jogállami garanciák iránti jelenlegi társadalmi igény törékeny lehet.

A résztvevők külön foglalkoztak Magyar Péter kormányának első intézkedéseivel, köztük a miniszterelnöki megbízatás két ciklusra korlátozásával, az alkotmánybíró-jelölésekkel és a vagyonvisszaszerzési hivatal vezetőjének kiválasztása körüli vitával. Tóka Gábor a pártok belső demokratikus működésének törvényi szabályozását és a képviselők személyes elszámoltathatóságának erősítését is szükségesnek nevezte, külön kitérve arra, hogy a Tisza Párt jelenlegi szervezeti modellje korlátozza a támogatók beleszólását a döntésekbe.

A beszélgetésen elhangzott, hogy

a parlamentbe bekerült 141 új képviselő és a közigazgatás új vezetőinek jelentős része még tanulja politikai szerepét,

ezért meghatározó lesz, mennyire képesek alkalmazkodni a társadalmi elvárásokhoz. A résztvevők eltérően ítélték meg a kormány önkorlátozásának esélyeit, de egyetértettek abban, hogy a jogszabályok önmagukban nem garantálják a demokratikus működést.

Puzsér Róbert zárógondolatában az 1990-es rendszerváltás tapasztalataiból kiindulva hangsúlyozta: a demokratikus intézmények puszta létrehozása nem elegendő, működésükhöz demokratikus politikai kultúrára, független közszereplőkre és a hatalom ellenőrzésében aktívan részt vevő állampolgárokra is szükség van.