A Hír TV Vezércikk című műsorában élesen bírálták Magyar Péter miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök brüsszeli találkozóját, amelyről a magyar kormányfő Facebook-bejegyzésben számolt be. Magyar közlése szerint megállapodtak a kétoldalú egyeztetések miniszteri szintű folytatásáról, a kisebbségek helyzetének javításáról, és Magyarország diplomáciai segítségét ajánlotta fel az ukrajnai tűzszünet és a tartós béke előmozdításához. 

A Szalai Szilárd vezette műsor vendégei, Gajdics Ottó, Rákay Philip és Gulyás István azonban

úgy vélték, hogy a találkozó érdemi eredmények nélkül zárult, a kormányfő tájékoztatásából pedig hiányoztak a konkrét vállalások.

Különösen azt kifogásolták, hogy szerintük Magyarország már megnyitotta Ukrajna előtt az uniós csatlakozási tárgyalások két fejezetcsoportját, miközben Magyar továbbra is ellenzi az ország gyorsított uniós felvételét. 

A vendégek kétségbe vonták a kárpátaljai magyarok jogait érintő új ukrán törvény gyakorlati jelentőségét is, arra hivatkozva, hogy a mindennapi nyelvhasználatban továbbra is problémák vannak, és a magyar közösség lélekszáma folyamatosan csökken. 

Élesen bírálták Zelenszkij meghívását az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulójára rendezett október 23-i budapesti megemlékezésre is, történelmi párhuzamokat vonva a szovjet csapatok 1956-os, részben Kárpátalja felől indított beavatkozásával. A műsorban elhangzott az a vélemény is, hogy Magyar diplomáciai békekezdeményezése hiteltelen, mivel kormánya nem tart fenn érdemi kapcsolatot Moszkvával.

A résztvevők ezzel szemben Orbán Viktor korábbi nagyhatalmi kapcsolatait és külpolitikai érdekérvényesítését méltatták.

A műsor második felében a gyermekvédelmi törvény módosítása és egy baranyai iskolai érzékenyítő foglalkozás került a középpontba. A vendégek azt állították, hogy a Magyar-kormány a korábbi, LMBTQ-tartalmakra vonatkozó iskolai és médiakorlátozások eltörlésével megnyitotta az utat az általuk genderpropagandának nevezett tevékenység előtt. A vendégek a módosításokat a keresztény értékek és a hagyományos családmodell elleni támadásként értékelték, és a szülők határozottabb fellépését sürgették az iskolai programok ellenőrzésében.